Igazat mondó mesélők

– Itt Izraelben sosem unatkozunk – állítja Guri Alfi, Izrael egyik legismertebb komikusa és stand-up humoristája, aki hamarosan Magyarországra utazik, hogy augusztus végén, a budapesti Zsidó Nyári Fesztivál keretében a Beer-Sheva-i Társulattal bemutassa Woody Allen Játszd újra, Sam! című vígjátékát. Az előadás Izraelben elnyerte az év komédiája díjat. – A szatíra nálunk nagyon fejlett műfaj,mindig van min morogni – meséli a humorista, utalva a múlt heti terrortámadásra és a közel-keleti országot az elmúlt hetekben lázban tartó szociális tömegtüntetésekre.

A 35 éves Guri Alfinak vérében van a színház és a szereplés. Apja színházigazgató és – ahogy Guri fogalmaz –igazi „mesemondó” volt. – A mai világban a komikusok az új mesemondók –mondja az izraeli stand-up egyik úttörőjének tartott Guri.Már tizenhat évesen fellépett, járta az országot. A kötelező katonai szolgálatot is az úgynevezett „szórakoztató alakulatnál” töltötte, azaz bajtársait hivatalból derítette fel. A katonaság után tévéműsorokban szerepelt, számos díjat kapott.

– Izraelben igazi megtiszteltetés humoristának lenni. Az embereket érdekli a véleményed. Hallgatnak rád, tudni akarják, mit gondolsz egy-egy ügyről – avat be a szakmába. Nem is óvatoskodnak az izraeli humoristák, témájuk pedig akad bőven: a különböző politikai színezetű kormány teljesítménye, a palesztinok, szociális kérdések. –Kicsit olyan a szerepünk a társadalomban, mint hajdan az udvari bolondoké: megmondjuk az igazat – fejtegette Guri. Szerinte az utóbbi években már nem is igazán számít, ki a jobb és ki a baloldali komikus, hiszen – ahogy a középosztály több százezer tagját megmozgató tüntetések is mutatják – egyre erősebb a politikai közép.

– Sokfelé jártam a világban, Angliában több évig éltem, de Izrael a legliberálisabb hely egy humorista számára. Bármit kimondhatunk – avat be Guri Alfi, aki filmekben is szerepelt, a többi között a Magyarországon bemutatott A HR-menedzser című vígjátékban. – Történelmileg mi, zsidók a komédia segítségével gyógyítjuk a lelkünket – vallja meg a sikeres humorista, hozzátéve, senki sem tudja ledorongolni az izraelieket úgy, ahogy ők saját magukat – ebben verhetetlenek.

Ha mégis kell találni egy tabutémát, az a holokauszt lenne – de Guri szerint ez is változóban van. – Ezt a zsidó dialógusban tabunak számító témát is itt, Izraelben tudjuk megtörni először. Most, hogy van államunk, erős hadseregünk, talán oldottabban tudunk beszélni róla – véli a humorista, aki nem habozna a holokauszt témáját felhasználni, ha érveléséhez szüksége lenne rá. Így tesz például, ha arról beszél, hogy vajon Izrael szabad nemzetként viselkedik-e, vagy úgy, mintha még mindig gettóban élne.

Guri Alfi nagy rajongója a híres New York-i neurotikusnak, Woody Allennek. – Látom magam benne: az alacsony, nem túl jóképű, zsidó fickót –mondja nem kevés öniróniával Guri. A Játszd újra, Sam! az első komoly színházi darab,melyben fellép. Guri korábban dokumentumfilmet készített amerikai zsidó humoristákról, s bár Woody Allennel nem találkozott személyesen, minden filmjét, s írásait jól ismeri. A Beer-Sheva-i Társulat előadása azért is különleges, mert a darabban Allen alteregóját, a néha tanácsokkal megjelenő Humphrey Bogartot is Guri játssza. S még ha ez is az első igazi színházi szerepe, máris úgy érzi, a részévé vált. A színház pedig az első számú szerelemmé. – De azért szívem mélyen humorista maradtam – vallja be. Mint mondja, szüksége van arra, hogy közvetlen kapcsolatban legyen a közönséggel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.