Magyar rendszámú személygépkocsik sorakoznak egymás mellett a dél-szlovákiai Galántához közeli Vezekényben, a nyomda parkolójában. Nem sokkal később megtudom, hogy évek óta ide járnak dolgozni, immár huszonketten.

– Odahaza egyre kevesebb a munka, itt nincs ilyen gond és elég jól fizetnek, erről azonban többet nem mondhatok. Tíz napig nyújtott műszakban dolgozunk, aztán ugyanennyi pihenés jár, amit rendszerint odahaza töltünk. A tulajdonos sem akárki: Vicsápi Natália a neve, nemrég vette át a Szlovákia legsikeresebb vállalkozója díjat – mutat a gyártócsarnokban felénk közeledő csinos hölgyre Radics Péter, aki évekig a budapesti Kossuth Nyomdában dolgozott. Ma harminchárom évesen a mátyusföldi faluban működő Navigraf főnyomdásza.

Ekkor egy férfi kiált be: – Nati, légyszi, menj arrébb a kocsiddal, mert rossz helyre álltál, nem tudunk rakodni!

A hölgy szó nélkül visszafordul, mire a pesti férfi megjegyzi: – Itt ilyen családias a hangulat, nincs pökhendi főnök, de megfélemlített beosztott sincs.

Visszaérkezik a tulajdonos aszszony, és a nemrég felszerelt német nyomdagépet mutatja: – Nemrég vásároltuk Németországban, 2,15 millió euróért. Nagyon jó áron kínálták, mert náluk is elég sok nagy nyomdát ért el a válság. Automata színbeállítás, óránként 50 ezer tizenhat oldalas reklámújság, magazin, katalógus ennek a masinának a teljesítménye. A ragasztást és a csomagolást is korszerű robot végzi. Most már hetente több mint 13 millió A1-es ívre emeltük a kapacitásunkat. Kiváló magyarországi kollégáimnak is köszönhetően – közli büszkén. Natália a galántai magyar tannyelvű gimnáziumban érettségizett, 1990-ben. Színjeles bizonyítvánnyal, mégsem akart tovább tanulni. Tizennyolc évesen a regionális reklámújságnál talált munkát, egy ideig hirdetőket toborzott.

– Alighanem édesapám génjeit örököltem, akinek több vendéglője is volt, most viszont már a nyomdám alkalmazottja. Ötödikes kisiskolás voltam, amikor adott száz koronát a falusi búcsú napján, ami akkor elég nagy pénz volt. Én pedig mind elköltöttem, mindenféle csecsebecsére. Este aztán alapos korholást kaptam emiatt, szüleim valóságos kiselőadást tartottak arról, hogy ennyi pénzért nekik mennyit kell dolgozniuk. Másnap némi bűntudattal odahaza alkalmi butikot nyitottam ezekből a búcsúfiákból és a játékaimból, amelyek többségét végül összesen négyszáz koronáért adtam el az osztálytársaimnak. Apám meglepődött az ötletemen, és azon is, hogy visszakapta a százast. Talán ez a történet is meghatározta további életpályámat és az ambícióimat – meséli.

Nem sokkal később saját reklámügynökséget alapított, de aztán annak a nyomdának a tulajdonosa, ahol a szórólapokat és a reklámújságot gyártották, őt megkerülve jobb árajánlatot tett az ügyfeleinek, akik emiatt otthagyták őt.

– Ezután vásároltam hitelből – édesapám volt a kezesem – egy kis nyomdát Nagyszombatban, ahol huszonhat alkalmazott került a kezem alá. Mind helybeli szlovákok voltak, akik egy ideig értetlenkedtek, olykor dühöngtek is, hogy honnan a frászból pottyant ide ez a huszonnégy éves csaj, aki ráadásul „magyarka”, mert sokáig csak így neveztek egymás között. Ellenszenvük még csak fokozódott, amikor mindannyiuktól tisztességes munkát kértem. Ugyanis az volt a bevett szokásuk, hogy miután délután hazament a főnök, a második és a harmadik műszak nagy semmittevésbe fogott. Érdekes módon majdnem mindig elromlott a gép, amely aztán mintegy varázsütésre reggelre magától újra működőképes lett. Közöltem velük, hogy vége a lógásnak, mert ilyen munkamorállal mindenki az utcára kerül. Meg azt is, hogy mostantól huszonnégy órán át itt leszek velük. S valóban, több hónapon át alig mozdultam ki onnan, az irodámban szenderegtem néhány órát. Kemény időszak volt, de nem hiábavaló. Aki eddig lógott, az vagy felmondott, vagy elbocsátottam, aki viszont dolgozni akart, az fokozatosan többet keresett. Mert hetente együtt értékeltük az eredményeinket, a bevételeinket, amelyek szépen gyarapodtak, mert akkor már a szlovákiai reklámpiac is megélénkült. Hatalmas tempóban szaporodtak el az üzletláncok, a nagyraktárak és velük a szórólapjaik is. Növekedtek az igényeik is, amelyeket a nagyszombati gépemmel már nem tudtunk kielégíteni. 2002-ben aztán Magyarországon is alapítottam egy reklámügynökséget. Abból a meggondolásból is, hogy oda nem ér el a tisztességtelen hazai vetélytársaim keze. Oda ugyancsak egyre több megrendelés érkezett – emlékezik vissza.

Ekkor döntött zöldmezős beruházásról. Saját nyomdáját Dream Pictures néven, szülőfalujában, Vezekényben alapította, hét évvel ezelőtt. – Eddigi nyereségemből és újabb hitelből vásároltam gépet Magyarországon. Amikor beindítottuk a próbaüzemet, az egész faluban kialudt a villany. Akkor döbbentek rá a villanyművesek, hogy ennek a masinának bizony külön trafó kell. Ezután az új vezetékek miatt utcákat túrtak fel, ami csak fokozta egyesek ellenszenvét. Azt sem tudták többen megemészteni, hogy ez a fruska tizennyolc évesen ment el innen, most meg vadonatúj Mercedes gépkocsival furikázik, meg valami gyárat húzott fel itt. Azt is híresztelték egyesek, hogy fáradt olajat égetünk odabenn, a kerítés mögött, amivel szennyezzük a vizet és a környezetet. Ekkor gyárlátogatásra hívtam a falumbelieket, győződjenek meg saját szemükkel, hogy milyen munkát végzünk. Azóta nincs miről suttogniuk a rosszakaróknak. Egyébként mi sosem akartunk a nagy nyomdákkal versengeni. Olyan megrendeléseket kerestünk, amelyek számukra nem voltak érdekesek. Húszezer példány körüli szórólap nekik nem jelentett bizniszt, mi viszont örömmel és némi haszonnal vállaltuk ezeket a megrendeléseket – idézi fel a történteket.

Két éve kifizették hiteleik nagy részét, tovább gyarapodtak a hazai, a magyarországi, újabban pedig a csehországi megrendeléseik is.

Nagyot sóhajt a tulajdonos asszony: – Végre fellélegezhettünk volna, de akkor meg beütött a gazdasági válság. Attól nagyon tartottam. Hála istennek azonban számunkra további fellendülést hozott. Ugyanis sok potenciális ügyfél ekkor kezdte el igazán értékelni, hogy mi viszonylag kis nyomdaként olcsóbban, mégis európai színvonalon dolgozunk. Költségcsökkentő tényező lettünk, és egyre többen bennünket választottak. Tavaly már tízmillió euróra növeltük a forgalmunkat, ennek köszönhetően végre meggyőztük az egyik lízingtársaságot, hogy nem vállal nagy kockázatot azzal, ha finanszírozza a még korszerűbb nyomdagép megvásárlását. Mert csak új masinával vagyunk képesek eleget tenni a mostani megrendeléseknek. Hogy világos legyen: az idén már tizennyolcmillió eurós forgalmat tervezünk.

Új géphez új név is dukál, így született meg a tulajdonosnő nevének kezdőbetűiből a Navigraf társaság. Meg talán azért is, hogy a gimnazista leány álma valóra vált. Sikeres vállalkozó lett.

Kérdem tőle, nem tart-e attól, hogy az internet korában csökkenni fognak a papírkiadványok, és emiatt a megrendelései is. „ Mi a reklámpiacon működünk, és a reklámújságokat még több nemzedéken keresztül nem fenyegeti ez a veszély. Az emberek különösen a válságokkal sújtott világunkban szeretik böngészni és összehasonlítani az árakat, valósággal vadásznak a különböző kedvezményekre, akciókra. Papírkiadványból mindez egyszerűbb és áttekinthetőbb. Volt egy üzletlánc, amely egy hónapig, kísérletképpen nem rendelt szórólapokat. Annyira csökkent a bevételük, hogy gyorsan visszaálltak. Azóta már nem kísérleteznek ilyesmivel – tudjuk meg a vállalkozás titkát.

Az üzletasszony két gyermek édesanyja. – A nyolcéves leányom édesapja a volt férjem, akitől elváltam, a négyéves kisfiamat pedig a jelenlegi élettársamnak szültem. Egyik nagy boldogságom, hogy igazi testvérként szeretik egymást. Ha csak tehetem, a kora estéim, de a vasárnapjaim mindenképpen az övék.

Amit érettségi után nem tartott fontosnak, most igyekszik bepótolni. Jelenleg a prágai Nemzetközi és Közéleti Kapcsolatok Főiskolája pozsonyi kihelyezett tagozatának másodéves hallgatója.

Nocsak, diplomata vagy képviselő szeretne lenni? – nézek rá érdeklődve.

– Egyik sem. Igyekszem azonban Vezekényben is talpon maradni, és eligazodni a szédítő iramban változó világban – vallja meg.

Névjegy

VICSÁPI NATÁLIA 1980-ban született. Életének egyik nagy álma az volt, hogy minél hamarabb a saját lábán álljon meg, s idővel sikeres vállalkozó legyen, méghozzá idehaza és az anyaországban is. Immár saját nyomdája van, amelyben az idén tizennyolcmillió eurós forgalmat terveztek be. Nemrég őt választották Szlovákia legsikeresebb üzletasszonyává. Megrendeléseinek többségét pedig Magyarországról kapja.

– Ezek a tények is igazolják, hogy legalább az üzleti életben eltűnőben vannak a nacionalista és egyéb előítéletek. Bárcsak a nagypolitikában, a két ország közéletében is így lenne! – emlegette többször is beszélgetésünk során.

FOTÓ: SOMOGYI TIBOR