Vukán: önkifejezés három hangra
2010-ben meg is alapította a muzsikusoknak szóló Creative Art díjat. Ezt nemcsak úgy osztogatja, mint a cukrot, hanem kreativitást vár érte, rögtönzési képességet követel és játékkedvet attól, aki el akarja nyerni az ezereurós díjat.
Különös képesség kell a rögtönzéshez, de Vukán György ezt tartja igazi alkotó- és előadó-művészetnek. Nem azt, amikor valaki másnak a körzővel és vonalzóval kicentizett művét napi nyolc órában gyakorolják, majd közönség előtt eljátsszák. Az ember azért megy fel a pódiumra, hogy kifejezze önmagát – és ez csak a saját művein keresztül megy. Az amerikai dzsesszzongorista, Keith Jarret például azt kérte tőle: ha kimegy a színpadra, haljon meg ott. Ne is gondoljon arra, mit fog játszani. Katarzis legyen. Nem is lehet arra csak úgy gondolni, ahogy az improvizálás sem kottázható vagy újrajátszható.
Mindenből lehet írni valamit, csak tehetség és képzelőerő kérdése. Ezért is ad három hangot a versenyre jelentkezőknek, mert három hang már funkcionálisan viszonyul egymáshoz, három hangot már követni lehet. Ő nemegyszer megkért már nézőket, hogy bökjenek le pár billentyűt, függetlenül attól, tudnak-e zongorázni. Ebből rögtönzött, ami őszinte meglepetést okozott. És ehhez jött a „hangadók” jó érzése, akik teljességgel magukénak tekintették a zenét, hiszen ők adták hozzá a kezdő löketet.
Az improvizálás mindig is lételeme volt Vukán Györgynek. Gyerekkorában tizenhárom tanárából csak egy engedte ezt meg neki, igaz, ő is kikötötte: csak akkor engedi rögtönözni, ha már megtanulta a kötelező darabot. Ügyes trükk volt. De ez jobban bejött, mint az előző tanárok módszere, akik megkötötték a kezét, így ő inkább eltörte az ujjait, vagy felmászott a fára, hogy ne kelljen zongoráznia.
Természetesen az önkifejezés vágya már akkor is élt benne, mikor fogalma sem volt arról, melyik kerek kottafej milyen hangjegyet takar. Egyszer le is bukott az édesanyja előtt. Már három éve tanult zongorázni, de egy hangot mindig rosszul játszott. Mikor bevallotta, hogy nem ismeri a kottát, a felháborodott anya fülön fogta, bevitte a tanárhoz, és magyarázatot kért. A nyugodt tanár csitította, és elmagyarázta, hogy tanul Gyuri: mindig megkéri őt, játssza le neki a darabot.
– Nem jó kilógni a sorból – állítja Vukán György, aki később persze megtanult kottát olvasni. Azt viszont tudta, a Zeneakadémiára nem veszik fel, mert orvos apja miatt nem jó káder. De tizennégy évesen megnyert egy versenyt, amelynek fődíja belépő volt a zeneművészetire. És mivel kollégiumot még így sem kapott a vidéki fiú, az édesapja MÁV-orvosi állást vállalt, hogy fia ingyenjeggyel utazhasson. Wehner Tiborhoz járt négy évig, de levizsgázni már nem tudott, mert közben beadta a jelentkezését a fogorvosira. Elvben nem is taníthatott volna diploma nélkül, mégis: a dzsessz tanszéknek tizenöt évig volt a tanára. Elvállalta azokat a tárgyakat, amelyektől a többiek ódzkodtak – a zeneszerzést, a hangszerelést, a dzsesszéneket. Diákjaitól úgy vált el: amit tudtam, elmondtam. Eljött az idő, próbálj meg magadtól játszani, próbálj meg művésszé válni.
Míg játszott, zenét szerzett és tanított, rendes polgári foglalkozását sem dobta sutba. Negyvenhat évig dolgozott fogorvosként, és soha nem fogadott el a betegeitől pénzt. Az az elve: más nyomorúságán nem szabad nyerészkedni, meggazdagodni. Ezt édesapja mondta neki és ugyancsak orvos testvérének. Osztályvezető főorvosként ment nyugdíjba Vukán György havi 124 ezer forinttal. Az sem emelt a nyugdíjon, hogy egy világszabadalom gazdája. Azt dolgozta ki, milyen fémeket lehet használni egy-egy szervezetben, hiszen a legtöbb balesetnél vagy orvosi beavatkozásnál úgyis valamilyen csavart vagy fémet kapunk.
Hogy mitől találmány a találmány? Mikor Szent-Györgyi Alberttel beszélgetett egyszer, azt mondta a professzor: ha ránézel valamire, és az nem jutott eszébe még másnak, na, az. Nem tudni, miért pont neked jut eszedbe…
– Én nem akartam semmit se kitalálni, egy cikkben olvastam egy mondatot, ami a megoldást adta; az se vette észre, aki írta.
Hogy a fúró hangja sosem bántja-e a fülét, megtalálja-e abban is a zenét? Azt mondja, van az a hangtartomány, amely veszettül zavarja. De az orvostól és a zenésztől is egy dolog várható el: adjon a másiknak. A művészetért is szenvedni kell.
