Mert mi lehet banálisabb, mint hogy egy helyi jelentőségű nagy ember temetése után, a halotti toron kiderül az igazság, lelepleződik minden álság és hazugság. Személyesek, családiak, üzletiek, társadalmiak. Középpontban az örökség, vagyon és vállalat, meg az elhunytnál jóval fiatalabb, de már erősen hervadó özvegy, akit éppen elhagy ifjú szeretője, miután elérte, amit akart, megkaparintotta a vállalat vezetését.

A halott után maradt még egy nagy fiú is, aki apja árnyékában nem tudván egyéniségét kibontakoztatni, alkoholizmusba fojtja frusztráltságát. Osztozik a családi gyászban a fiú gyerekkori barátja, aki Amerikából látogatott haza, és hirtelen föllobban benne régi kamaszszerelme barátja ifjú mostohája iránt, aztán ott vannak a barátok, istenhívő öreg főorvos és az alvilággal bensőséges kapcsolatokat ápoló hajdani pártmunkás, ma is hevesen harcos kommunista, meg a halott nővére, telefonjósnő és valóságos látnok. Elképzelhetik, mi minden derülhet ki róluk. Hát az mind ki is derül.

A cím, a plakát, az előzetes hírverés némileg megtévesztő. Ezek mind a hirtelen új életre vágyó özvegy körüli szexkomédiát sejtetnek. Pedig ez csak mellékszál. Igaz, ráveti magát az asszonyra a szentéletű doktor éppúgy, mint az amerikai utcazenész, de ennél fontosabb az örökösödési történet, amely természetesen meglepő fordulatot vesz. Ám még ennél is érdekesebb az, ahogyan az orosz–ukrán maffia is színre lép. Van autólopás, érkeznek orosz prostik, s mindeközben valóságos csodák esnek. Az autót a gengszterek visszahozzák, a tolvaj megigazul.

A legnagyobb csoda persze az, hogy az egy és háromnegyed órába zsúfolt zűrös mixtúra, a jobb-rosszabb viccekkel váltakozó társadalomkritikai kirohanásoktól a minden értelem és indok nélkül bedobott epizódokig, a csupa vígjátéki közhelyből összerakott szituációktól a klasszikus versidézetekig, a zenés aláfestést szolgáló régi hazai és orosz slágerekig, kellemes stílusegységbe forrva, hatékonyan működik a szombathelyi megyeháza karneválszínházzá kinevezett udvarán. Schlanger András rendezésében a balszerencse is előnnyé fordul.

Udvaros Dorottya lábából a nyáron kivettek egy rég elszabadult csontszilánkot, amely még a Nemzeti Farsang-előadásában hagyta el helyét a túl erős átélés következtében, de ebből csak annyi látszik, hogy jobb lábán valami mamuszfélében száguldja, szökdécseli végig a címszerepet, a kiöregedett álnaivát, rafinált ostobaságot gáttalanul felbuzgó életkedvvel keverve.

Lázár Kati meg nemrég törte lábát, így tolókocsiban játssza végig az oda is illő szerepet, a nagyszájú vén mindentudót, mindent látót, a szenvedélyes öregasszonyt, a titkos hatalmú varázslónőt. Mindössze kimenni nem tud a nem éppen akadálymentes játéktérről. Ez természetesen megannyi lehetőség a jelen nem lét eljátszására, különösen a taps alatt. Jordán Tamás és Hollósi Frigyes becsülettel komédiázza el a két múltbeli figurát, az egymást leleplező hívőt és kommunistát, Orosz Róbert és Szerémi Zoltán rendben hozza a nyolcvanas évekből itt maradt, soha fel nem nőtt fiatalokat, Zayzon Zsolt és Märcz Fruzsina meg a ridegen számító, elegánsan rabló új menedzsergenerációt jeleníti meg hitellel. Jó Endrődy Krisztián és Alberti Zsófi együgyű autótolvaj kettőse, a piszkos munkát végző kiszolgáltatottak.

A kötelező boldog véget ironikus mesével üti el a szerző, a társadalomkritikát ugyancsak mesébe burkolja. A gonoszak hoppon maradnak. Még gonoszabbak büntetik őket.

Csoda, de az egy és háromnegyed órába zsúfolt zűrös mixtúra hatékonyan működik