Gépházi macifröccs

A Jászai Mari tér melletti pincehelységben, mintegy száz négyzetméteren elterülő Cirko-Gejzír Budapest egyik legvagányabb mozija.

Egyike azon kevés hazai filmszínháznak, amely komolyan veszi az artmozi kifejezés első felét, és igyekszik olyan munkákat bemutatni, amelyek valóban művészi színvonalat képviselnek.

Az idén tizenöt éves Cirkónak köszönheti a magyar közönség a szomorúan tökéletes Skandinávia örkényi abszurditásain merengő vígjátékokat, a Gengszterek fogadóját, a Zöld henteseket, az Északot, vagy a reménytelenségükben is életigenlő, bánatosságukban is rengeteg humort rejtegető román filmeket, a Lazarescu úr halálát, A legboldogabb lány a világon címűt.

Ennek örömére rendezik meg az idén is az augusztus végéig tartó Szánsájn 2 fesztivált, mely során az elmúlt másfél évtizedben vetített alkotásokból szemezgethetnek a nézők, a programot saját ízlésük szerint összeállítva: a Cirko Facebook-oldalán lehet szavazni a filmekre, a fentieken kívül például párizsi szociomesére (Az osztály), bukaresti cigányregényre francia mellékszállal (Gadjo Dilo), belga kombájnkomédiára (Aaltra), albán bevándorlóthrillerre (Lorna csendje).

A filmnézés mellett a hónap végéig tart a DVD-bazár is, a megunt filmeket újakra lehet cserélni, természetesen a szervezők csak eredeti filmeket fogadnak el, másolt lemezt vagy enyveskezű mozikalózok által letöltött filmeket senki ne hozzon. Nem mintha bárki is elkövetne ilyen sátáni bűncselekményeket a magyar filmszeretők közül.

Ezúttal a vetítőgép ismegtekinthető közelről, sőt akár ki is lehet próbálni, hogy milyen a munka a mozigépész örök magányában, a keddi és csütörtöki tárlatvezetésre a press@cirkofilm.hu címen lehet jelentkezni.

Ja, és a legfontosabb: a fesztivál idején a nézőket nem zavarhatja váratlan kólaszörcsögés. A jegy mellé ugyanis macifröccs is jár – és ki iszik fröccsöt szívószállal?

Infó

SZÁNSÁJN FESZTIVÁL Cirko-Gejzírmozi augusztus 31-ig.

Top 5

1. FILM - COWBOYOK ÉS ŰRLÉNYEK

A cím mindent elmond.

2. FILM - NADER ÉS SIMIN - EGY ELVÁLÁS TÖRTÉNETE

Iráni házasságdráma.

3. FILM - SZÜLETETT FELESÉG

Catherine Deneuve és Gerard Depardieu viccelődik.

4. FILM - HUPIKIÉK TÖRPIKÉK

A kis kékek zárt társadalma.

5. DVD - MACI LACI

Barátságos állatok.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.