A képpont a legkisebb megcímezhető, illetve szerkeszthető alkotóeleme a képnek vagy képernyőnek. Minden képpont egy minta az eredeti (a modell kedvéért végtelen felbontású) képből. Minél sűrűbb a mintavételezés, annál több képpontunk lesz, annál nagyobb lesz a kép felbontása, illetve pontossága, hívjuk segítségül aWikipedia szószedetét, miáltal az egzakt jelentésből a kötet szemléletére nézve adódnak lehetséges következtetéseink. Lehetséges következtetésekről beszélünk, mert Tóth Krisztina kötetének esetében egyszerre vethető fel a szépírói tekintet pontokra összpontosító, azokat kimetsző képessége, amely a közeli elszigeteltség paraboláját hangsúlyozza, és ugyanennek a tekintetnek az egészre koncentráló fogékonysága, amely viszont a pontok között teremt szélesebb keretben képet. Az első verzió hasonlatjellege kicsit suta, ugyanis a pixelek absztrakt entitások, így a szükségképpen konfigurált nyelvi térre vetítve kevésbé alkalmazhatók, míg az utóbbi megközelítésben érvényesebb az analógia. A részletekre bontott kép egy elnyert távlatból nem megvonja, hanem megmutatja magát. Amennyiben azonban lehorgonyzunk ennél a kétismeretes egyenletnél, arra juthatunk, hogy a címválasztás épp erre a kettősségre játszik. Poétikailag az elbeszélések közvetlen értelemben vett ön- és különálló szerkezetét, illetve kötetté, önállóan közös narratívává szervezett konstrukcióját sugallja.

A szövegek ebben a napilapban jelentek meg sorozatban, havi bontásban; ez csupán információ volna, ám ahogyan bizonyos műtárgyakat az alkotók eleve egy bizonyos tértől, például a múzeum épületétől inspiráltan hoznak létre, úgy a prózaíró is számol azzal a „felülettel”, amelyen írásai kinyújtóznak. Nem tekinthetünk el azonban attól, hogy azok a terjedelmi keretfeltételek, amelyekben a kiválasztott szerzőknek be kell rendezkedniük, talán kevésbé átgondoltak. Mert a grafikával ugyan együtt értett kolumnás lélegzet inkább a novellának kedvez, amely forma ellenben a korábbiakban kifejtett, a pixelhasonlatot alapul vett megközelítés alól kifut. Az közelebb húzódik a tárcaszemlélet pillanatfelvételekhez húzó jellegéhez, ahhoz a típusú „rögzítéstechnikához”, amelymintegy a kompozícióba az esetlegességet mint a műfaj sajátosságát belekalkulálja. Tóth Krisztina szövegei, jobban mondva: szövegegyüttese ebből a szempontból billenékeny. Noha már első prózakötetében, a Vonalkódban feltűnt mondatbiztonsága, felnőtt, érzékeny, árnyalt és sallangmentes hangja, itt a rigorózus recenzens egyfajta kötetkényszert vélelmez. Amivel nem azt állítja, hogy a Pixelben ne lennének kifénylő írások, gondolhatunk A második fejezet, avagy a nyak történetére, A tizenkettedik fejezet, avagy a haj történetére A tizennegyedik fejezet, avagy a comb történetére, amelyek a novella motívumkezelésével bánnak finoman-mesterien anyagukkal.

Azt viszont állítja a recenzens, hogy a különböző testrészekkel indexelt fejezetcímek ízlés szerinti vitathatósága mellett a további szerkezetet fugázóegységesítő, ún. szövegtesten belüli megoldások gyakran nem végigvittnek, és/vagy keresettnek tűnnek. Az első fejezet, avagy a kéz történetében a kvázi kötetszervező motívumokat, az elbeszélői pozíciót credói foglalatba sűrítő írás eszköztára nem vonul végig, de főleg nem konzekvensen a Pixelen. Egyrészt a mindentudó elbeszélő perspektíváját elbizonytalanítani hivatott ellenpontozás, amely az ún. valóság és az irodalom közötti feszültséget hozza játékba („Tudom, ez így egyre bonyolultabban hangzik, de nem simíthatjuk fényes bojttá a valóság széttartó, kusza szálait.”), igen hamar kimerül, keresetté válik, hovatovább afféle önigazolássá, miszerint itt mégiscsak rafinált, a posztmodern tanulságait szem előtt tartó prózával volna dolgunk.Másrészt a csak úgy ebben a fejezetben felbukkanó alakok, az 1944-es, Kolozsvárról induló figurák később a tetszőleges esetlegesség követhetetlen dinamikája szerint jelentkeznek be. Harmadrészt pedig Tóth Krisztina tárcáiban/novelláiban olykor túlzottan akart a motívumrímeltetés, vagyis a direkt hatásra hagyatkozó kicsengetés (pl. a váll története, a hüvely története, a szív története, a mell története).

Azt mondhatnók, hogy a Pixel afféle közbülső kötet. Ha nem nehezednének rá az említett, kívülről bevitt műveletek, és lehetőség adódott volna másfajta, természetesen hosszabb időt igénylő utómunkára, akár megismételhette volna a Vonalkód következetesebb vonalvezetését.

Tóth Krisztina: Pixel, Magvető, 168 oldal, 2490 forint

Tóth Krisztina