Civil a Szigeten
Utóbb már azt éreztem, hogy a nálam tizenöt-húsz évvel fiatalabbaké a Sziget. Persze tudom, hogy bőven kijár még az én generációm is, sőt. Legalábbis a szabadabbja. A zenéért, a találkozásokért, a Sziget szelleméért. Mert a szigeten egyszerre lehet újdonságokat kapni színházból, cirkuszból, múzeumokból, kabaréból, játékokból, fazonokból, a zene mindenféle műfajából, és hogy ami újdonságot itt felszedhet az ember, abból fél évig megvan, elél, alél.
Úgy emlékszem, a Szigeten át érkezett hozzánk évekkel ezelőtt a Gogol Bordello, azt hiszem, ott játszott először a vietnami vízi színház, ott volt őrület sok évvel ezelőtt Uhrin Benedek, és emlékszem a kezdet kezdetéről a Kistehénre. Mások, akik ott voltak, nyilván sorolnák az általam többnyire ismeretlen bandák neveit is. Bár nemrég hallottam egy beszélgetést Gerendai Károllyal, amelyből kiderült, hogy nem is feltétlenül kell előre ismerni a plakáton szereplők nevét. Viszont akik itt fellépnek, azokat érdemes megismerni.
Száz szónak is egy a vége, némi kollegiális biztatásra be lettem lökve a Szigetre, mint afféle „civil”. Mit mondjak, nagy meglepetések azért nem értek. A Sziget körülbelül annyira volt Woodstock, vagyis eleven, fiatal és nomád, mint amennyire képzeltem. Talán a vártnál erősebb volt a rendezői, szervezői jelenlét, profibb volt az ellátás, nem kellett hosszú sorokat végigállni sem a belépésnél, sem a Sziget fizetőeszközeként használt paycardok kiváltásánál, feltöltésénél, sem a büféknél-kocsmáknál, sem a vécéknél.
A Nagyszínpad környékén felállított, körbeállós, nyitott piszoárok egyenesen vívmánynak tűntek.
Az „lett mondva”, hogy ha már úgyis civil vagyok itt, nézzek körül a Civil Szigeten: az érdekvédelem, a felelősségvállalás, a világnézetek, a zöldtudat sátrainál. Tehát ami legkevésbé érdekli itt a közönséget, amikor mindenki söröspoharat szorongat a kezében, és a közeli Nagyszínpadon már mondjuk Prince-re hangolnak. Bár én éppen az Interpolt hallottam játszani, amikor arra jártam.
Mindegy, bolyongtam egy délutánt a Sziget Janis Joplinról, Kurt Cobainról és más halhatatlan halottakról elnevezett alléin (nem figyeltem, vajon volt-e utcája Amy Winehouse-nak is, aki szegény nem érte meg, hogy itt lehessen), szóval bolyongtam a félmeztelen tömegben, még azt sem kizárva, hogy valami olyasmi történik velem, mint Claude Bukowskival a Hairben. Aztán kikötöttem a civileknél. Először is végigsétáltam az itt tanyázó harmincvalahány szervezet állásai előtt. A Paksi Atomerőmű sátrát kerestem, ahol állítólag a paksi focisták propagálják majd az atomot. Na, ezt szerettem volna megnézni, gondolván, hogy ez önmagában elég lesz egy cikkre. De a focisták nem voltak sehol (vagy legalábbis ott nem), ehelyett kitöltöttem egy tesztet aNukleáris Sátorban, hátha nyerek egy olyan pólót, amelyen párzó nyulak népszerűsítik a biztonságos magfúziót. Ez volt egyébként az egyik legnépszerűbb nyeremény a civil soron. Persze, nem nyertem. Viszont hamar rádöbbentem, hogy a legtöbb sátorban valamiféle tesztet akarnak velem íratni, vagy azt szeretnék, ha rajzolnék, kifestenék, kiraknék valamit tollért, matricáért, gumi óvszerért. Tesztet kínált a Májbetegekért Alapítvány és az ingyenes AIDS-szűrést végző PLUSS Alapítvány is, néhány csepp véremért, de én nem ilyen szép napon akartam megtudni, hogy esetleg beteg vagyok. Bár akkor mindjárt átmehettem volna az Elmecirkusz-Ébredések Alapítvány sátrába, hogy a depreszsziómat kezeltessem, vagy valamelyik vallási sátorba, melyek az iszlámtól az ökumenikusig békességben megfértek itt. A legszimpatikusabb még mindig a „rabbi tanácsa” lett volna 10 forintért, és lett volna is mit kérdezni, de Köves Slomó épp foglalt volt. Megcsíphettem volna amerikai ösztöndíjakat az Amerikai Nagykövetség sátrában, vagy egy hároméves mozambiki tanári tréninget a DNS Tvind in Denmarknál. Végül aztán rájöttem, hogy a civil fertályon a legtöbben csak a nyugodt kikapcsolódást keresték a zajos Szigeten. A legkomfortosabb valószínűleg a Széchenyi Terv sátra volt, ahol egyébként csak külön kérésre fárasztották az embert pályázati lehetőségekkel. De még nagyobb nyugalmat találhatott, aki a reikisekhez tért be. Én végül is egy józsefvárosi jógakör sátránál kötöttem ki, ahol ha akarom, megtanítottak volna a haslebegtetésre, de megelégedtek azzal is, ha csak ülök és beszélgetek. És ez nekem is bőven elég volt.
