TURBO

A szélesen visszhangzó stadionrock ikonikus formációinak – a Led Zeppelin, a Soundgarden, a Wolfmother, a Mars Volta és a Karniwool –őserőből táplálkozó hangzásvilágát követve első vonalas rockerek bandája lett a Turbo.

Két nagylemezzel bizonyították, hogy méltón tartoznak a hazai garage-rock és grunge szcéna élvonalába. Nem is kérdés, hogy ez a zúzós zene a színpadon, élőben érvényesül igazán, így az sem véletlen, hogy a zenekart folyamatosan hívják fesztiválokra. A Szigeten is alakulásuk óta, hatodik éve játszanak minden évben. 2009-ben a ZARE – Zene a rasszizmus ellen – programjában már a Nagyszínpadot is megkóstolták, idén pedig friss, tavaszi albumuk, a Lost Measures anyagát mutatják be.

A ZENEKAR DOBOSA,DELOV JÁVOR TALÁLT NÉHÁNY ÉRDEKESSÉGET A SZIGET MAI FELHOZATALÁBÓL:

KÉKNYÚL HAMMOND BAND ÉS MAGYAR BORI

Idén kevesebb a dzsessz a fesztiválon, ezért kitüntetett érdeklődéssel várom az ország első számú Hammond-orgonazenekarának koncertjét, ahol ráadásul a Besh O Drom volt énekesnője vokálozik.

PETER BJORN & JOHN

Nagyon sok jót hallottam a svéd zenekarról, bár alig ismerek tőlük valamit, úgyhogy nyitott kíváncsisággal inkább hagyom, hogy műfajtól függetlenül hasson rám a zenéjük.

DEFTONES

Mindig is ámulatba ejtettek azok a tengerentúli rockbandák, akiknek az eszköztárában egyszerre ott van az őserő és a finom, visszafogott zenei részletek. A Deftones mindezt sajátos hangvételben képes elegyíteni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.