Az út: az erény. Lao Ce bölcs mondását már nanjingi gimistaként is megjegyezte Horváth Levente, mert az út és a jótett ugyanazt jelenti a kínai nyelvben (Dao ke Dao Feichang Dao). Kezdetben nem volt könnyű az afféle bölcsességek mélyére látnia, ami azt tartalmazta, hogy minden, ami egyszerű, annyira azért mégsem lehet egyszerű. Amikor aztán egyetemre ment, már ráállt az agya a mi kultúránkban szokatlan körülírásokra.

– Az AFS Alapítvány diákjaként kerültem először Kínába – meséli az itthon vakációzó maturandus –, méghozzá úgy, hogy édesanyám egyszer megkérdezte, nem volna-e kedvem odamenni. A két bátyám is járt már akkor külföldön, de ők Dél-Amerikára és a spanyolra szakosodtak. Nekem, a legkisebbnek jutott az, hogy a legmesszebbre menjek. Amikor fölvetődött, hogy Nanjingba megyek, végiggondoltam: Magyarországon kevesen beszélik a kínait, minden különös és egyedi, miért ne mennék szerencsét próbálni. Tizenhét éves voltam, s próbáltam valamit tanulni a kiutazás előtt, egy pesti kínai lány tanítgatott, de nem sokra mentem vele. Mikor aztán bekerültem az első kínai családba, s ott velem egykorú „gyerekekkel” éltem a mindennapokat, minden ment, mint a karikacsapás.

Horváth Levente a hatmilliós „kisvárosból”, Nanjingból költözött abba a megapoliszba, amelyet csaknem húszmillióan laknak. Sanghaj méreteiről annyit, hogy ez a tengerparti óriásváros az export-import fellegvára, tombol a gazdaság, iszonyatosak a méretek. A Fudan Egyetemnek 40 ezer hallgatója van, de a városban több mint hatvan felsőoktatási intézmény működik. – Felvételizni kínai nyelvből, matekból, angolból és földrajzi-történelmi ismeretekből kellett, kínaiul – idézi föl a bejutás körülményeit a magyar fiatalember. – Nyolcezren jelentkeztek, s kétszázunkat vették föl. Nagy részük koreai és japán, akiknek könnyebb a beilleszkedés.

Az alaptantárgyakat híres tanárok tanítják, akik gyakran fölbukkannak a tévé ismeretterjesztő műsoraiban is. Bejutni nehéz, benn maradni sem könnyebb. Ötöst kapni sem egyszerű, de az oktatók belátóak és segítőkészek. A külföldiekkel kapcsolatos félreértések legtöbbször nyelvi gyökerűek. A szóvicceket egyébként Kínában nagyon kedvelik. Sokszor eljátszanak a külföldiek kiejtésével. – Velem is megesett párszor, hogy rosszul értettem a hangsúlyt – mondja Horváth Levente. – A hol kérdőszó és az ott mutatószó megegyezik, csak a tónussal lehet köztük különbséget tenni. Kérdik tőlem, hogy hová megyünk. Úgy értettem, hogy oda. Kérdik megint, s nevetnek rajtam. Mire leesik a tantusz, már mindenki nevet. Így megy ez.

A külföldieknek nem árt időben azt is megtanulni, hogy a kínaiak szeretnek általában vendégszeretők lenni, de azért kezdetben megtartják a három lépés távolságot. Durván poénkodni például nem tanácsos, mert nem értik a vaskos európai vicceket. – Nem szeretik, ha valaki lehengerli, lerohanja őket. De hát nem minden kínairól beszélek, nyilván ott sem egyformák az emberek. Én a fiatalok körében mozgok, s azt látom, nincsenek nagy és féktelen bulik, mert arra, hogy méregdrága klubokba járjanak, még a jómódúaknak sincs pénzük. Szeretik a karaokét, nincsenek nagy és őrült ivások, a békés és csöndes sörözések inkább jellemzőek. Tagja vagyok az egyetemi önkormányzat vezetőségének, ahol az a feladatom, hogy a külföldi és a kínai diákok közötti kapcsolatokat fejlesszem. Kínai orvostanhallgató barátnőm van, de nem azért, hogy példát mutassak.

A „magyar sárkány” újabban afféle celeb lett Sanghajban. Ennek a Kínát is elöntő vetélkedőmánia lehet az oka. Az oktatási minisztérium és az ottani Konfuciusz Intézet által közösen szervezett a Kínai nyelv sztárja című versenyen a magyar fiú jó eredményt ért el, s hamarosan mehet (Sanghajból hatodmagával) a pekingi döntőbe. A vetélkedőt a központi tévé is közvetíti, olykor milliárdos a nézettsége. A helyi megméretésen a magyar fiú ügyesen kiaknázta, hogy gimnazista íróként személyes úti beszámolót írt, amikor pedig sanghaji dialektusban énekelni kezdett, megalapozta a három zöld lámpát – ez jelentette számára a továbbjutást. A tajcsi, amelynek néhány mozdulatsorát bemutatta, csak ráadás volt.

Anyja tudna azokról az időkről beszámolni, amikor legkisebb fia ráragadt otthon a tévére, s a Jackie Chan-filmek láttán azt mondta: – Meg akarok tanulni kínaiul!

– Ez az álmom valóra vált – összegzi a végzős egyetemista, aki eddig kilenc alkalommal volt külföldi meghívott a sanghaji tévében. Ott aztán nagyon is oldott formában módja volt beszámolni arról, mekkora ország az a Magyarország, ahonnan érkezett. Érdekes példa egy ismert kínai humorista, aki megfordult régebben Magyarországon, s annyira megtetszett neki a magyar főváros, hogy egyik gyermekét Budának, a másikat Pestnek nevezte el. Azt is tapasztalta, hogy kínai ismerősei közül többen kifejezetten sokat tudnak hazánkról. Petőfi Sándor Szabadság, szerelem! című versét például kívülről fújják már a kisdiákok is, mert ez a vers kötelező a kínai iskolákban. Amúgy politikai kérdésekről ritkán esik szó a diákok körében, ha mégis – mint megesett egyszer Nanjingból a déli ha tárnál fekvő Yunnanba menet a vonaton –, az alkalmas arra is, hogy az ember fejlessze a diplomáciai érzékét.

– Az utastársaim arról kérdezgettek, hogy szeretem-e a japánokat. Na, most tudni kell, hogy a második világháborúban a japán hadsereg igen sok szenvedést okozott kínaiak millióinak, de egy ilyen kérdés a vonaton természetesen nem tisztázható. Valahogy az volt az érzésem, mindenki jobban jár, ha azt felelem, hogy nem szeretem a japánokat. Az utasok megnyugodtak, mehettünk tovább.

A tovább mehettünk munkált benne akkor is, amikor tizenöt-húsz órás vonatutazásokat vállalt azért, hogy eljusson Xianba, s láthassa az agyaghadsereget, vagy riksával keringőzzön Pekingben, rácsodálkozzon a mennyei szépségű Zhouzhuangra, amelyet Kína Velencéjeként is emlegetnek. – Ezek a csatangolások is hozzásegítettek, hogy jól megtanuljam e dallamos, négytónusos nyelvet. Most már egyre gyakrabban előfordul, hogy megkeresnek Magyarországról, ezt meg azt le kellene fordítanom, főleg szerződéseket. Nem készülök tolmácsnak, de nem lehet tudni, mit hoz a jövő.

A „magyar sárkány” hamarosan végez. Immáron az OTP Bank ösztöndíjasaként készül arra, hogy a kínaiak európai körutaztatását vezérlő EETS Travel Irodájában töltse kötelező szakmai gyakorlatát Sanghajban. Hogy azután pontosan mi lesz, nem tudni. De hát Lao Ce is azt mondta, az igazi utazónak nincsenek konkrét tervei. Nem is feltétlenül azért megy, hogy mindenáron célba érjen.

Névjegy

HORVÁTH LEVENTE 1988. február 29-én született Budapesten.

A fővárosi katolikus gimnáziumban érettségizett 2007-ben, előtte két évig Nanjingban élt kínai családoknál. Gimnazista kalandjairól könyvet írt 2008-ban A magyar sárkány címmel. 2007 óta a Kínai Népköztársaság ösztöndíjával a Sanghaji Fudan Egyetem hallgatója, negyedéves, turizmus-menedzsmentet tanul.