Az Oktogonon 1946. június 9-én két orosz katonát lelőnek, épp amikor Gordon Zsigmond, az Új Magyarország című lap rendőrségi tudósítója a konyakját szeretné elfogyasztani az Edison kávéház teraszán. Az elkövetőt, aki az egyik Teréz körúti bérház harmadik emeletéről lövöldözött, azonnal kifüstölik, s negyed óra múlva már sajtótájékoztatót tart a belügyminiszter a helyszínen. Ez a különös gyorsaság, megrendezettség gyanút kelt a sokat látott riporterben, s a tettes kilétének nyomába ered a romjaiban heverő Budapesten. Alapjában véve erről szól Kondor Vilmos új, történelmi Budapest-krimije.

A nyitójelenet remek. Ütős, gyors. Az olvasó egy kényelmes, lassan hömpölygő felvezetésre készül, ám alighogy elolvassa az első sorokat, a semmiből géppisztoly (Karabiner 98K) hangja hasít a békébe, s máris az asztal alatt hasalva találja magát a könyv főszereplőjével együtt. Hollywoodi filmeket indítanak így. Meg vagyunk fogva. Ilyen kezdés után akkor is kitartana az olvasás lendülete a kötet feléig, ha netán a történet leülne. De Kondor van annyira jó író, hogy fenn tudja tartani a feszültséget a következő fejezetekben is, bár a könyv felénél még nem elég világos, hogy mit is akarmegtalálni tulajdonképpen Gordon Zsigmond, és miért. Ez a végére sem derül ki pontosan, mégsem csalódottan tesszük le a könyvet, mert végül is jólesett a bolyongás, amin részt vehettünk a főhőst követve. Ez egy olyan krimi, amelyben van gyilkosság, van gyilkos, de nem ez utóbbi a legfontosabb, mert az író igazából nem őt akarja „leleplezni”, hanem magát a kort, amelyben a sztori játszódik. Nyilván ezért is újságíró a főhős és nem rendőrnyomozó.

Kondor Vilmos Budapest-krimijeinek korábbi darabjai, a Budapest Noir, a Bűnös Budapest és a Budapesti Kém is az Amerikából hazatelepült Gordon Zsigmond bűnügyi riporter kalandjait követik végig a harmincas, negyvenes évek idején. Első pillantásra is kitetszik, hogy Budapest az állandó címszereplő. A szerző igazán nagy mutatványa az, hogy egy-egy krimitörténet révén izgalmasan tud mesélni a harmincas, negyvenes évek fővárosáról, s a korszakról. Krimijei élvezeti értékének jelentős részét a valós történelmi háttér, a gazdag rajzolatú és megbízhatónak tűnő, realisztikus Budapest-pannó adja. Ennek hangulata, romantikája. Kondor elkalauzol bennünket néhány korabeli kávéházba, szerkesztőségbe, továbbá a bíróságokra, a kivégzésekre, a bűnözők tanyájára, a külvárosokba. Honnan ismeri mindezeket? A titokzatos szerző (aki állítólagos életrajzi adatai szerint előbb

Szegeden, majd a Sorbonne-on tanult vegyészmérnöknek, s most matematikát és fizikát tanít Sopronban – de nem csodálkoznék, ha egy hivatásos tollforgató írói szerepjátéka volna mindez), tehát a szerző egy e-mail interjúban elmondta: régi újságok és detektívtankönyvek az elsődleges forrásai. Az egyik detektívtankönyv szerzője, Nemes Ferenc a korábbi Kondor-regények fontos és valós szereplője volt, s ebben az új részben is megjelenik. Ami az újságokat illeti: azoknak a hatása érezhető. Elég csak fölütnünk egy régi újságkötetet: minden benne van, ami egy jó regényhez kell. Riportok, reklámok, a korabeli szóhasználat. A fentebb idézett alaptörténet is, majdnem úgy, ahogy Kondor Vilmos meséli.

Magam például, aki kíváncsi voltam a történeti hűségre, megnéztem az archívumban az 1946-os Szabad Nép kötetet, s meg is találtam a tudósítást a körúti lövöldözésről. Csak épp nem azon a napon, amikor Kondor regénye kezdődik, ugyanis az eset nem 9-én történt, hanem 18-án. Érdekes, hogy ha már a fejezetek címei konkrét dátumok, akkor a megtörtént, nem kitalált események tekintetében miért nem tartja magát a szerző a valós naphoz?

A szétlőtt fejű merénylő arcképe annak idején címlapon jelent meg (!). Sokkal nyersebb, közérthetőbb, hétköznapibb volt az újságstílus, mint ma. Jól átültethető egy ponyvaregény világába. Az akkori élet lenyomata szinte maga is felér egy regény izgalmaival. Például naponta halálra ítéltek valakit, a kivégzés a mindennapok része volt. A Kondor-regény is a főnyilas Hain Péter akasztásával végződik, június 27-én: ez például megfelel a valóságnak.

Ha időben nincs is minden a helyén, a motívumok azért teljesen valóságosak. Kondor erőssége a korhű, gazdag környezetrajz, az élőbeszédet idézik a dialógusok, s kicsiszolt a dramaturgia. Viszont kissé képregényszerűek, egyrétegűek a karakterek, s bizonytalan irányú a történet. Mindazonáltalmajdnem letehetetlen könyv a Budapest romokban. Gyors, jó ritmusú, gazdag anyagú. Gordon Zsigmond (kinek neve nyilván nem véletlenül alliterál az íróéval) sikerrel teljesítette negyedik jelenését, izgatottan várjuk hát az előre bejelentett, utolsó színrelépését: 1956-ot.