A szabadságot jelentő rádió hatvan éve indította első magyar nyelvű adását. A müncheni központból, CIA-ésmagánadományokon keresztül jutottak el a Nyugat hírei, a valóság torzítatlan szavai vagy a rock and roll rakoncátlan ritmusai a polgári lakások zeneszekrényébe, a rádiók hangszóróiba. Ha a szavak mégis eltorzultak, azt maximum a szovjet gondolatőrök adászavarói okozták.

A rendszerváltozás előtti évtizedekben szinte minden utcában akadt egy rádió, amelyből csak csendben, csak halkan, hogy senkimeg ne hallja, el lehetett csípni a lázadás zenéit és a keleti szektort bomlasztó híreket. A Szabad Európa Rádióban óránként híreket mondtak, megszólaltak magyar emigráns politikusok, írók, tudósok és művészek, és a határon túlimagyar kisebbség ügye is gyakran szóba került. Tiltották, ám mégis hallgatták.

A Szabad Európa maga volt a remény a változás iránt. Mark Palmer, aki rendszerváltáskor volt az amerikai nagykövet, aztmondta a rádióról, hogy a tulajdonképpeni célja az volt, hogy megszüntesse önmagát. Miután évtizedeken át sugározta műsorait a keleti blokk országaiba, az emlékezés szimbólumává vált. Most a Centrális Galéria közreműködésével bemutatják történetét az amerikai kezdetektől a müncheni sugárzáson át egészen az 1994-es prágai költözésig.

„Néha zavar minket, s néha gépek zavarják, már zsebre vágjuk, s ha rosszul figyelsz, ő is zsebre vág.”

Szólt a rádió.

Infó

A kiállítás a Centrális Galéria kiállítótermében 2011. augusztus 24-ig látogatható. (augusztus 17-én 0.40 Duna TV: A nagy rádióháború, német dokumentumfilm, amely a Szabad Európa Rádió hatalmas és kiaknázatlan audiovizuális archívumából merít, és a rádióállomás agytrösztjeivel és szervezőivel készített interjúkra támaszkodik.)