Csata után, csata előtt a Le Monde
A brit Economist hetilap emlékeztet, hogy a csata előjelei már júniusban érlelődtek, amikor mintegy kétszáz nyomdász a Le Monde egyik új tulajdonosa, Xavier Niel irodájánál tüntetett. A Franciaország nyolcadik leggazdagabb emberének tartott, különféle internetes portálok tulajdonosa ugyanis kilátásba helyezte, hogy a Le Monde nyomdájának 260 dolgozójából 220-at elküldenek költségcsökkentési megfontolással.
A Syndicat du Livre 1947 óta birtokolja a francia napilapok kinyomtatását és terjesztését, s ha a nyomdászok sztrájkba lépnek, nem jelennek meg az újságok. Xavier Niel vagyonának köszönhetően nyilvánvalóan hosszú hetekig dacolni tudna a zsarolással, ami a becslések szerint napi 200 ezer euró veszteséget jelentene a Le Monde Groupe vállalatnak. Sőt Niel már jelezte, a sztrájk esetére a Le Monde teljes tartalmát felteszik az internetre.
A várható csata tétje nagy. Az össze hasonlító számítások szerint ugyanis a franciaországi napilapok kinyomtatása 40 százalékkal kerül többe az európai társaiénál. Példaként említhető, hogy míg a Le Temps svájci napilap 24 nyomdászt alkalmaz, a Le Monde az említett 260-at s a jobbközép Le Figaro is 110-et a nyomtatott kiadáshoz. A most telefonlehallgatási botrányok miatt megtépázott Rupert Murdoch Nagy-Britanniában még a nyolcvanas években törte meg a nyomdászszakszervezetet. Egyszerűen új nyomdát épített, ahová nem engedett szakszervezeti tagokat, majd jóval kevesebb munkást alkalmazott, és alacsonyabb bért fizetett.
A Le Monde tulajdonosai most nem terveznek ennyire radikális megoldást, ám a Párizs melletti három nyomdai létesítményből csak egyet tartanának meg. Helyette néhány kisebbet más városokban állítanának fel, hogy a délutáni napilap ne csak másnap reggelre érkezzen meg Franciaország számos körzetébe. A lap vezetése szerint kényszer a takarékosság, a nyomdai részleg ugyanis évente hárommillió euró veszteséggel zár. Miközben a Le Monde Groupe hosszú évek óta idén először – a nyomdai részleg nélkül – öt-tízmillió euró nyereséget remél.
A vita megértéséhez vissza kell nyúlni a kilencvenes évek elejére, amikor a Le Monde is áttért a komputeres tördelésre. Ám a Syndicat du Livre elérte, hogy minden ilyen új komputerhez két dolgozót (köztük tördelőket) alkalmazzanak. Az 1944-ben alapított, s azóta független balközép napilapként intéz ménnyé vált Le Monde majd két évtizede még nem számolt azzal, hogy a nyomtatott sajtótermékek vásárlásának vissza esésével ekkora terhet – a mai 260 nyomdai munkást – nem vállalhat fel. Jean-Marie Colombani, az újság kollektívája által 1994-ben választott főszerkesztő is majd egy évtized után döbbent rá, hogy képtelenek szembeszállni a negatív irányzattal. A Le Monde még 2003-ban is 398 ezres példányszámban jelent meg, majd 2004-ben új (és persze drága, havi egymillió euróért bérelt) központi épületbe költözött át Párizsban. Pont akkor, amikor először zárta negatívummal az évet.
2007-ben már 20 milliós hiányt hozott az üzleti eredmény, közben a vállalat teljes adósságállománya 150 millióra nőtt –mire a neves főszerkesztőt, Colombanit kiszavazták. Aztán 2008-ban – tehát a lap fennállásának 64. évében – került sor az első sztrájkra, amikor a vezetés ultimátumot adott. Két megoldás között választhattak: vagy „önként” távozik a 340 fős újságírói stáb ötöde, vagy külső befektetőkkel újabb tőkeemelést hajtanak végre, ami a lap addigi függetlenségének, önállóságának immár végleges feladásával járt volna. Két részvénytulajdonos, a Prisma spanyol médiacsoport és a francia Arnaud Lagardére, a híres hadiipari vállalat és a Lagardére Média feje addigra már 34 százalékos részesedést szerzett.
A nagy csata a Le Monde birtoklásáért 2010 nyarán zárult le. A szerkesztőség döntő többsége egymagánbefektetői hármast választott, amiben feltételezhetően a döntő megfontolás az volt, hogy el akarták kerülni a Nicolas Sarkozy elnökhöz közel álló személyeket, így például az említett Lagardére-t, miként az Orange-France Télécomot.
Kevesebb veszélyt láttak a francia internetcsászár Xavier Nielben, még ha a múltjában voltak is kényes, szexshopokkal és szexweboldalakkal kapcsolatos „bűnök”. A másik belépő a nyolcvanegy éves Pierre Bergé, a művészeti élet hírneves mecénása, a világhíres divattervező Yves Saint-Laurent egykori társa volt. A harmadik befektető pedig a közismerten baloldali kötődésű Matthieu Pigasse, a Lazar befektetési bank elnöke, korábban a szocialista Dominique Strauss-Kahn munkatársa. Hárman együtt 110 millió euró val szálltak be a LeMonde „megmentésébe”. Pigasse a közelmúltban azzal indokolta belépésüket, hogy a „Le Monde olyan világszerte elismert referencialap, amelynek nem szabad megszünnie.
Elhatároztuk, hogy megőrizzük az újság függetlenségét a hatalomtól, lett légyen szó politikairól vagy pénzügyiről”. Mint mondta, nem tart attól, hogy a nyomtatott sajtó halálra lenne ítélve. „Természetesen az új technológiák arra kényszerítik a jelenlegi médiákat, hogy alkalmazkodjanak, újuljanak meg, de ez nem fenyegetés, hanem lehetőség” – mondta. Utalt arra, hogy a Le Monde „freemium”-csomagjával már áttértek arra, hogy bizonyos internetes tartalmakhoz az olvasók csak előfizetés esetén jussanak hozzá.
Az új felügyelőbizottság a közelmúltban nyilvánosságra hozott jelentése szerint míg a vállalat a 2010-es évet még 34 millió euró veszteséggel zárta, idén a mérleg akár kis nyereséget is mutathat. A nyomtatott lap tavaly átlagosan napi 280 ezres példányszámban jelent meg, ami hét év alatt több mint százezres csökkenést jelent. Ugyanakkor az újság digitális változatának bevétele 2011 első negyedévében 27 százalékkal nőtt.
