A bejárattal szemben Marcel Duchamp híres művének, a Doboz a bőröndben című koffermúzeumnak egy utólagos példánya. C sorozat, 1958, közli az alcím, jelezve azt is, hogy az eredetihez húsz évvel korábban látott hozzá a mester. Vagyis a történeti alapvetés megtörtént. A pesti Ludwig ezúttal művész és múzeum, művészet és múzeum, közönség és múzeum tárgykörében rendezett kiállítást, nem kevés bátorságról, öniróniáról és szellemről téve bizonyságot. Hogy van az, hogy a lázadó művészet immár száz esztendeje támadja az intézményt, de vágya az, hogy oda bejuthasson, s be is jut; miként tiltakozik a ma közgyűjteménye a művészet templomának státusa ellen, miközben folyamatosan szentté avat; miért elválaszthatatlan a múzeum állapota társadalom mindenkori állapotától?

A nehéz kérdéseket a kiállítás megválaszolja. Nemcsak Marcel Duchamp-mal, aki koffermúzeumába gyűjtötte korábbi műveinek apró reprodukcióit, ekképp profanizálva művet, intézményt, művészettörténetet, s akinek később készült koffermúzeum-másolatai, egyszersmind önemlékművei, a replika replikájával viszik a gondolatot szinte beláthatatlan magasságokba. Duchamp utódai, a tegnap és a ma művészei folytatják a munkát, intézménykritikát művelnek a kísérőszöveggel szólva, s ehhez különb s különb médiumokat alkalmaznak.

A mérce tehát magas. A múzeumi tárgyat a múzeumi kartonnal többen kívánták hajdan helyettesíteni, de a többi konceptuális gesztus elhalványul Lakner László nagy olajképe mellett, mert az nemcsak a leírókartont, kartonfotó ürügyén magát a kecskeszőr subát is ábrázolja. Tökéletesen, érzékletesen, drámaian. S ha már nem a műremek, csak annak reflexiója: az orosz Chernysheva videója (most így írják az orosz neveket) lírai, talányos és elgondolkodtató. A művész úgy fotografált az Orosz Múzeumban, hogy a mozgóképeken mindig csak tükröződést látunk, látogatókat, akik elsuhannak, és klasszikus képrészleteket, amelyek elmosódnak a műveket védő üveglapon. Nem úgy az amerikai Andrea Fraser. Az ő videóján nemcsak vastagon rúzsozott tárlatvezető-önmaga, hanem minden tárgy plasztikusan, hangsúlyozottan látszik, azok a múzeumi mellékhelyiségek, banális mindennapi eszközök is, amelyek a tárlatvezetői blöfföt és a tárlatvezetői erőszakosságot pokoli szellemességgel szemléltetik.

A kérdések eszerint reálisak. Az Azorro név mögött felsorakozó négy lengyel művész azt demonstrálja egy Louvre-ban forgatott mozgóképen, amit valamennyien éreztünk már egy reprodukcióban sokszor, de a maga valójában először látott remekmű előtt. Itt valami nem stimmel, mondja a cím, és a szereplők sorra hümmögnek, töprengenek Rembrandt, Ingres és Delacroix vásznai előtt, amelyek bizonyára kisebbek és nagyobbak, színesebbek és borongósabbak, főleg borongósabbak annál, ami a tudatukban élt. Ismerős élmény. Akárcsak az a bolgár megnyitó, amelyen éppolyan esztétanőknek álcázott helyi dívák és helyi díváknak álcázott esztétanők sorakoznak fel gondterhelt férfiexpertek mellett, mint bárhol ilyenkor Londontól Budapestig. A különbség mindössze annyi, hogy Moudov ünnepi közönsége a nem létező szófiai kortárs múzeum megnyitójára gyűlt össze, mert Szófiában máig nincs kortárs múzeum.

Ha pedig a létező bolgár képtár merev, konzervatív és érdektelen, Kalin Serapionov ezt annak a két fiatalnak a húszperces históriájával adja elő, akik egy darabig unatkozva ődöngenek a nemzeti galériában, majd a klasszikusok tanulmányozása helyett úgy egymásra találnak, hogy egy mellékhelyiségbe mennek szeretkezni.

Kíméletlenségben és iróniában nincsen hiány. S ha az orosz Kulik videoakcióján megint meglátszik is, hogy arrafelé hetven évig nemhogy avantgárd, még posztimpresszionizmus sem volt engedélyezett (Kulik meztelenül kutyát játszik a zürichi Kunsthaus előtt, pórázon), ha Moudov másik műve, saját koffermúzeuma feszeng is egy légtérben a klasszikus koffermúzeummal, a látnivaló igényesen ironikus és szórakoztató. A lengyel Czerepok tizenhat percen át olyan múzeumigazgatót alakít egy szinte játékfilmben, aki nemcsak blöfföl, szakzsargonnal szédít és közben felkent, mint Fraser tárlatvezetője, hanem közben becsmérli, sőt kiárusítja is a kortárs műveket.

Tartalmas kiállítás. Lesznek, akik elgondolkodnak majd rajta.

Látogatók Thomas Struth látogatókat ábrázoló óriás képe előtt