Az állítólag jó kávé mellett kis példányszámban készült művészeti kiadványokhoz, kiegészítőkhöz, fiatal tervezők ruháihoz és ugyancsak fiatal művészek munkáihoz is hozzátjuthatunk, most például egy Stark Attilát vehettünk volna egész olcsón, ha...

De a Here and Now (Itt és most) című kiállításra jöttünk elsősorban, úgyhogy a hátsó traktus felé vesszük az irányt, a minigalériába. Néhány négyzetméter az egész, de ma este mindenki erre a néhány négyzetméterre kíváncsi. A tárlat ötletgazdája a munkáival a tárlaton ugyancsak szereplőművész, Teresa Szepes. Lapunk kérdésére elmondja: az interkulturális háttér témájában szeretett volna rajz-, szitanyomat-, illetve illusztráció kiállítást szervezni. Vagyis bemutatni, hogyan látják a különböző helyekről érkező, különböző élettapasztalatok birtokában lévő fiatal művészek az úgynevezett mai kor úgynevezett nagy problémáit. Legyen szó migrációról, a kapcsolatok alakulásáról, a sok mindent átható bizonytalanságról, globalizációról – vagy éppen a szimpla mindennapokról. Amelyek persze sosem szimplák, mert át és áthatják őket a már említett problémák.

Olyan művészeket keresett, akik túl vannak már „hivatalos” tanulmányaikon, akik illusztrációkba, szitanyomatba álmodják az élményeiket, és akik mindannyian megtapasztalták már, milyen érzés átlépni egy általuk már ismert, belakott kultúrából egy másikba. Akiknek az élete tehát nem egyértelmű.

Ő maga például félig német, félig magyar, Berlinből Galway és Lipcse érintésével érkezett Budapestre. Aztán itt ragadt. De olyan alkotó is akad, aki férje révén csöppent egy idegen, jelesül kanadai közegbe, másvalaki pedig „kettős” életet él: az év egyik felét Magyarországon, a másikat Párizsban tölti.

Bodonyi Panni londoni és párizsi élményekkel gazdagabb, a kolozsvári születésű Kovács Lehel helyzetét talán magyarázni sem kell. Navratil Juditot Szombathelyről Szöulba, onnan Vancouverbe, onnan pedig Budapestre sodorta az élet, a japán Kobe városban született Ono Yumikót Kiotóba, onnan Budapestre, majd Prágába fújta a szél, Schrieb Anna Lena hazáján, Németországon belül kóstolta a vándorlás ízét, míg Szemző Zsófi útja Budapest–Washington–Párizs furcsa háromszögében foglalható össze.

Mondhatjuk, hogy Teresa Szepes nem lőtt mellé, mikor épp ezeket a fiatal művészeket választotta ki, hogy bemutassa a kicsit sem egyszerű témát. Meg a módot, ahogy egy mai fiatal megéli a kultúraközi utazásokat. A műfaji válogatás során ügyelt arra is, hogy a súlyos tematika nehogy megfeküdje a látogató gyomrát, és világosabban lásson az ügyben. Azt meg már mi tesszük hozzá, hogy ezáltal esetleg önmagában is könnyebben le tudja játszani majd azokat a meccshelyzeteket, amelyekkel esetleg szembesodorja az élet.

S hogy válogatóként melyek a kedvenc munkái? Nehéz kérdés, pláne ha az ember kiállítóként is részt vesz a tárlaton... – És egyébként sem beszélhetünk „kedvencekről”: mindegyik művész munkái nagyon jók, passzolnak a koncepcióba – és passzolnak egymáshoz is – mondja. Néha éppen különbözőségeikkel. Hozzáfűzi: a kiállított művek alapján nagyon jól látszanak a világlátás- és technikabeli eltérések, de az „összhangzatok” is. Jól megférnek egymás mellett például Szemző Zsófi és Bodonyi Panni alkotásai. Előbbi rajzai, illetve az azokon látható archetípusokból építkező fiktív útlevelek igen komoly, és politikai felhangoktól sem mentes munkák. Utóbbi pedig a Paprika Quiz nevű, egyedi társasjátékát adta a kiállításra, amely végül is beavatás: azt mondja el játékos formában a vele játszó „idegen” kissrácoknak és persze a felnőtteknek is, hogyan élnek, mit csinálnak, miként érintkeznek, és mit szeretnek a magyarok.

Afféle kultúrhíd. Itt és most.