– Tom Sawyer, betelt a pohár! Másnap szombat volt, és micsoda gyönyörű szombat! A reggeli égbolt üdén tündökölt, és az egész világ élettől duzzadt. Tom azonban szomorúan állt a járdán egy vödör mésszel és egy hosszú nyelű ecsettel. Végigmérte a Polly néni háza előtt húzódó kerítést.Majdnem három méter magas volt és harminc méter hosszú. Le kellett festenie, büntetésből előző napi csínytevésemiatt. Hangosan sóhajtozva bemártotta az ecsetet a vödörbe, és elkezdte mázolni a kerítés egyik deszkáját.

(…)

Még öt percig sem dolgozott, amikor meghallotta a hangot, amitől gondolatban már előre félt. Fütyülés volt, de nem akármilyen fütyülés: egy olyan fiú fütyörészése, aki valamilyen nagy felfedezőútra indult. Tom félrefordította a fejét, és megpillantotta Ben Rogerst, aki vidáman ugrándozott az utcán, és egy fényes, zöld almát tartott a kezében.

Tom visszafordult a festéshez, és hirtelen ragyogó ötlete támadt. Felállt, és elmélyülten méregetni kezdte a kerítést.

(...)

– Hogy megy amunka? – vihogott fel végül Ben. Tom nem fordult meg, hogy válaszoljon. Letette az ecsetet, és összefonta két karját. Megdörzsölte az állát az egyik kezével, és úgy nézte a kerítést,mintha ő, Tom, valami nagy csodát vitt volna véghez.

(…)

– Miféle munkáról beszélsz?

– Hát ez nemmunka? –mutatottBen az ecsetre és a kerítésre.

Tom ismét Benre pillantott, majd megfordult, felkapta az ecsetet, és folytatta a festést.

– Csak azt ne mondd, hogy szeretsz meszelni! – kiáltotta Ben.

Tom meg se fordult, csak a válla fölött vetette hátra:

– Nem mindennap adódik ilyenlehetőség, hogy egymagam festhetek le egy egész kerítést.

Ben szájában megállt a falat. Figyelte, ahogy Tom végigfuttatja az ecsetet a fakerítésen, és minden húzás után hátralép, hogymegcsodálja művét.

– Figyelj, Tom! Hadd próbáljammeg én is!

Tom abbahagyta a festést. Lassan Ben felé fordult, és úgy tett, mintha egy pillanatig mérlegelné az ajánlatát.

(...)

– Ne kéresd már magad, Tom –nyögte Ben. – Csak hadd próbáljam meg. Kérlek. Csak egy ecsetvonást. Én megengedném neked, ha a helyedben lennék.

(...)

Tom egy pillanatig még töprengett, majd lassan, nagyon lassan átadta a meszelőt Ben Rogersnek.

Egy árnyékos fa alatt ülve Tom a zöld alma utolsó falatjait ízlelgette. Borongós hangulata teljesen elpárolgott, amint Bent figyelte, aki a forró napon festette a kerítést. Arra gondolt, felfedezett valami érdekeset: ha azt szeretnéd, hogy egy fiú akarjon valamit, csak arról kell gondoskodnod, hogy az a valami nehezen elérhető legyen.

(Mark Twain: Tom Sawyer kalandjai, részlet az 1. fejezetből)

KLASSZIKUS IFJÚSÁGI REGÉNYEK

Azt mondják, kevesebbet olvas az ifjúság. Talán mert megijed a klasszikusok ma nehézkesnek tűnő szövegétől. Pedig micsoda történetekről maradhat le, akinek nincs bátorsága belevágni az olvasásukba! Hát tessék kipróbálni a kéthetenként megjelenő könnyített változatot!

RÉGI CSIBÉSZEK KLASSZIKUSOK KÖNNYEDÉN CÍMMEL MEGJELENŐ SOROZATUNK KÖTETEI:

Daniel Defoe: Robinson Crusoe Charles Dickens: Twist Olivér Mark Twain: Huckleberry Finn kalandjai Arthur Conan Doyle: Sherlock Holmes kalandjai Mark Twain: Tom Sawyer kalandjai Robert Louis Stevenson: A kincses sziget Jules Verne: Nemo kapitány Jonathan Swift: Gulliver utazásai Rudyard Kipling: A dzsungel könyve James Fenimore Cooper: Az utolsó mohikán Robert Louis Stevenson:Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete Alexandre Dumas: A három testőr Mary Shelley: Frankenstein Alexandre Dumas: A vasálarcos Howard Pyle: Robin Hood kalandjai Jules Verne: 80 nap alatt a Föld körül Victor Hugo: A notre-dame-i toronyőr Jack London: A vadon szava