A gyerekló így azonnal megérzi a szeretetet, megszokja a gazdája szagát, és együttműködő lesz. Szeretni és szoktatni kell, akkor föladja a lábát patkoláskor, ami egy kovács számára nagyon fontos. Régen az igáslovakkalmindennap foglalkozott a gazdájuk vagy a gondozójuk. Ma pénzes emberek hobbija a lótartás: kicsapják az állatokat a legelőre, elvannak ott, mint a befőtt. Aztán meg csodálkozik a hozzá nem értő tulajdonos, hogy amikor szükség van rá, a ló nem akarja azt csinálni, amit várnak tőle.

Renkus Sándor patkolókovács Kiskunhalas külterületén, az Andrejtanyán él családjával. Harminc éve van a szakmájában, de nemrég olyan dolog történt vele, ami még sohasem: elsodorta egy ló. A tanya melletti körtefák közt legeltek a lovak, onnan futottak hazafelé. Kerülgették a fákat, amikor az egyik nekirohant a kovácsnak. Nem volt megvadulva az állat, csak futott lendületesen. Ki kellett volna térni előle, de későn eszmélt, mondja Renkus Sándor. Robusztus, nagy test a lóé, olyan érzés volt, mintha egy betontömbbel ütközött volna. Tizenegy helyen tört el a bordája. A három évtized alatt soha ezelőtt még csak meg sem rúgta ló.

Amikor pályát választott, a mélykúti téeszben még volt két-három pár igásló. Renkus Sándor gyerekként sokat járt be a kovácsműhelybe – nagyanyja testvére és annak a fia dolgozott kovácsként. Amikor vége lett a tanévnek, naphosszat nézte, ahogyan kiveszik a vasat a tűzből, és különböző ritmusban ütik, néha hárman is egyszerre. Félelmetes és szép volt az izzó vas, a szag, a hang, a forróság. Hívták a felnőttek: gyere, gyerek, üss rá te is!Mint amikor a táncba kapcsolódik be az ember, és rátalál a maga ritmusára.

Kiskunhalason, a határőrlaktanyában töltötte le a katonaidejét. A jugoszláv határon tizenhat őrs tartozott a halasi határőr-igazgatósághoz, Hódunától Tiszaszigetig. Mindegyiken volt legalább két ló, Tompán, Kelebián több is. Leszerelés után is a határőröknél maradt polgári alkalmazottként. Akkor még az egyszerű alkalmazottat is megfizette a honvédség: a téeszben 6-7 ezer forint volt a havi fizetése, katonáéknál 12-13 ezer forintot is keresett. Lóhoz értő falusi fiúkat soroztak be határőrnek: jól bántak az állatokkal, következetesen szoktatták őket – könnyű dolga volt mellettük a kovácsnak.

Renkus Sándorban mindig élt a kalandvágy. A határőrlaktanyából egyik ismerőse kiment Szlovéniába dolgozni, hívta, hogy menjen ki ő is. Akkor még egyben volt Jugoszlávia, de aki megismerte belülről, láthatta a hatalmas különbségeket. Renkus Sándor Mokricébe került, Zágrábtól 30 kilométerre. Gyönyörű vidék: négybástyás vár, mesés panoráma. Az önigazgató Jugoszláviában jó fizetéseket adtak az 1980-as évek végén: forintban számolva 60–70 ezer közt volt a havi járandósága.Megismerkedett egy lánnyal, együtt nézegették a kőbe vésett feliratokat, köztük Jelky András nevét a mokricei kastély balkonján. Megházasodott, egy kislány született a kapcsolatból.

Amikormegindult a délszláv háború, a főnöke, aki horvát volt, hírét vette, hogy a szerb katonák horvát területen nemcsak embereket, hanem lovakat is mészárolnak. Megkérte Renkus Sándort, hogy azonnal üljön fel egy lóra, és hajtsa át a ménest szlovén területre – ott csak néhány napig tartott a háború. Ez volt élete legizgalmasabb napja: kerülgette a ménessel a tankcsapdákat, és nézte, hogyan vonulnak visszafelé a szlovén határtól a szerb csapatok. Baj nélkül átértek a független Szlovéniába.

Az első házassága felbomlott, hazatért Magyarországra, és Baján helyezkedett el. Hörnyéki József, aki akkor a Magyar Távlovas Szövetség elnöke volt, és motortekercselésből jelentős vagyonra tett szert, komoly lótenyészetet is kialakított a városban. Fénykorában 180-190 lóból állt az állomány – ukrán, román, arab tenyésztőktől is vásárolt. Hörnyéki maga is lovagolt, amikor versenyre mentek, egész udvartartást vitt magával. Renkus Sándor azt mondja, nagyon jól élt abban az időben a kiszolgáló személyzet is. Őneki nagyon sokféle ló megfordult a keze alatt, rengeteg tapasztalatot szerzett. Hörnyéki József cége utóbb tönkrement, a kovács pedig az új családjával szlovén ismerőse kiskunhalasi tanyájára költözött. Az a feladata, hogy fönntartsa a tanyát, gondozza a tulajdonos lovait. Van négy saját lova is. Emellett patkolni jár szerte a Dél-Alföldön. Mélykúton van ugyan saját műhelye, de patkolni házhoz megy autóval. Ha jól megszervezik, nyolc-tíz lovat is „ellát” egy nap. Nincs segédje, mindent egyedül kell megoldania. Mindegyik ló más: egyik nyugodt, a másik jól nevelt, a harmadik temperamentumos. Rá kell érezni a természetükre, a hangulatukra. Különbözik a patájuk is, attól függően, hogy milyen talajon járnak, milyen táplálékot fogyasztanak. A lóról is el lehet mondani: az vagy, amit megeszel. Mintegy mellékesen jegyzi meg Renkus Sándor: egyáltalán nem biztos, hogy a kovács hibázott, amikor Overdose-nak patairha-gyulladása lett. Lehet, hogy éppen a takarmányozást rontották el.

A patkolókovácsnakmindössze két dolgot kell (jól) csinálnia: körmölni és patkolni. Körmölni azért kell, hogy el ne nőjön a ló körme, patkolni meg azért, hogy el ne kopjon. A gyepen legelésző hobbilóra nem muszáj patkót rakni – a versenylónál viszont díjak vagy balesetek múlhatnak a megfelelő patkón. A fuvaroslóra azért muszáj patkót tenni, mert anélkül elkopna a körme a kövesúton. A homokon járó lónak is erősen kopik a körme – sőt, kiszárad, ha nem figyelnek rá oda.

Sokat változott ez a szakma harminc év alatt. Alig akad fiatal patkolókovács – a díszkovácsok talán többen vannak, és könnyebben megélnek. Renkus Sándor négy lábra 2500-3000 forintért szokott körmölni és patkolni – hat éve szinte semmit nem emelkedtek az árak. Megfogyatkoztak a lovak is. A hobbiból tartott lónak teljesen más az élete, mint annak, amelyikkel mindennap dolgoznak. A lónak programot kell csinálni – ha kicsapják a legelőre, hiába lakik jól, elunja magát. Renkus Sándor a saját lovait például rendszeresen beköti a jártatógépbe, és addig járatja őket, ameddig meg nem izzadnak. Régen felizzított szálvasból hajtották a patkót, rá is sütötték a ló patájára. Ma méretre gyártott patkókat használnak, amelyeken legfeljebb igazítani kell egy kicsit. Azért is jó, hogy annyit utazott külföldre, mert minden új technikát ellesett. Angol kovácsot például sohasem látott melegen patkolni. A hideg patkolásnál fontos, milyen szögben és mennyire simára szedik el a patáját a lónak – a tökéletes körmöléshez tökéletes szerszám szükséges. Külföldön megvásárolta a legmodernebb szerszámokat. Úgy véli, van határa a technikai korszerűsítésnek – de az is lehet, hogy a legújabb találmányok még nem tökéletesek. Nem szereti a hőre zsugorodó műanyag patkókat,mert a legváratlanabb pillanatban esnek le a lóról.

– Akármennyit változott is a világ, a szegnél jobbat még nem tudtak kitalálni – mondja.

Névjegy

RENKUS SÁNDOR

Mélykúton nőtt fel, a helyi téesz igáslovai mellett kezdte a pályáját. Dolgozott a határőrségnél, évekig élt Szlovéniában. Fogathajtó és távlovagló versenyeken vesz részt szakmai segítőként. Kiskunhalas mellett egy lovastanyán él családjával.