Az nem egy egészséges filmes fordulat, hogy mi, angolok is brutálisak vagyunk Irakban, de a jenkik még brutálisabbak, ők már direkt kínozzák a szegény bennszülötteket. Ezt leszámítva igyekszik korrekt lenni Ken Loach a Halál sugárút címet viselő filmben, vagy legalábbis elviselhető nézőpontot választani, és a saját portán söprögetni: az angolok sem angyalok. Lerombolnak és újjáépítenek, eljár a kezük, ideges az ujjuk a géppisztoly ravaszán, meg is van belőle a baj.

Vér, verejték...

Akkora baj, hogy Frankie-t csak részletekben hozzák haza Bagdadból, és ha a gyerekkori barát, Fergus nem lenne annyira gyanakvó, mindenki meg is nyugodhatna, ahol lőnek, ott halottak is vannak, okos ember nem megy oda, ha nem muszáj. A baj azonban sosem jár egyedül, a történet bajából hamarosan forgatókönyvi bajok támadnak, Fergus annyira gyanakvó kezdetben, hogy nyomozni kezd, pusztán azért, mert Frankie mázlis típus volt, aztán annyira butává válik, hogy a gyilkoskeresésben a legegyszerűbb helyzetben indul el rossz nyomon. Egyébként sem stimmel valami a két barát körül, Frankie-t Fergus hívja a háborúba, aztán mégis ő megy haza Liverpoolba, és hagyja ott a másikat lövöldözni. Mintha Menelaosz elhívná Agamemnónt, mert elrabolták a nejét, aztán inkább mégis hazamenne, mert meglátott néhány kifordult belet.

Remélem, nem túlzás a trójai háborút emlegetni, végeredményben itt is hasonló történik, ha nem is szeretők, de barátok, Akhilleusz és Patroklosz, harcba kell szállni a fegyverekért vagy az igazságért. Akkor is, ha nincs igazság, nem a szabadságot mennek védeni, hanem megkeresni a tíz lepedőt, ahogy ezt a felirat mondja. A feliratnak egyébként is küszködnie kell, a halál sugárút olyan kifejezés, amely soha nem hangzik el a filmben, sőt a címben sem, Route Irish az eredeti cím, nem kifejezett telitalálat az ír ösvény, a Halál sugárút pedig végképp nem, de legalább azt érdemes lenne egy mellékmondattal tudatosítani a nézőben, hogy ugyanaz a fordulat van kétféleképpen fordítva. Mert egyébként a legszórakoztatóbb elem a nyelv a filmben, angol szakosok elcsodálkozhatnak a liverpooli kiejtésen, azon a rengeteg o hangon, még a fuckot is foknak mondják. És milyen sokszor.

A néző számára nem ígérhetek mást, csak vért, verejtéket és fuckot, nagyszerű mellékszereplőket, náluk is nagyszerűbb főszereplőt, a férfiasan kemény és érzékeny Mark Womacket, és véges-végig azt a kínzó tudatot, hogy szeretni kellene ezt a filmet. Fontos dolgokat akar mondani, szembe akar nézni, le akar leplezni, fölrázni, nem hagyni. Csak hát nem elég jó film, így aztán nem lesz könynyű dolga.

Utálja a főnökét? Ne ítéljen elhamarkodottan! A nyár egyik legviccesebb filmjéből, a Förtelmes főnökökből kiderülhet, hogy mindig lehet rosszabb is. A Halál sugárúton viszont nincs sok kacagni való. Iraki háború kicsit átcsomagolva.