– Nagy meglepetés volt számomra a díj – mondja Veres –, mert ritkán szokták az ilyen, kifejezetten irodalomtudományos munkákat figyelemre méltatni. Úgy tudom, az is eredője lett a sikernek, hogy a kötet részletesen bemutatja és követi a regény recepciójának történetét a mű 1926-os megjelenésétől a 2010-ben publikált kritikákig. Érthető, hogy a mai írókat is erősen foglalkoztatja, miképp alakul egy-egy mű sorsa a továbbiakban, s főként az, hogy milyen tényezőkön múlhat a tartós jelenlét.

Veres András régi ötlete vált valóra a kritikai kiadással

Veres András régi, dédelgetett ötlete vált valóra a kritikai kiadással. Először 2005-ben nyújtott be pályázatot, és második nekifutásra az OTKA (Országos Tudományos Kutatási Alap) támogatásával sikerült létrehoznia azt a csapatot, amely meg tudott birkózni a gyorsírástól hemzsegő Kosztolányi-kéziratok olvasásának nem mindennapi nehézségeivel, valamint a keletkezés- és kiadástörténet meghökkentő fordulatainak felderítésével. Minthogy hiányoztak az alapkutatások, amelyekre kritikai kiadást lehet építeni, igen szerencsésen alakult, hogy Szegedy-Maszák Mihály vezetésével a budapesti bölcsészkaron is létesült egy kutatócsoport, és az erők egyesítésének eredményeként már 2010 végén megjelenhetett a Kalligram kiadásában a sorozat első két kötete, most pedig az újabb kettő. Az egyetemi csapat a spanyol műfordításokat rendezte sajtó alá, a Veres András-féle team pedig az Esti Kornélt, amelynek munkájában meghatározó szerepet kapott egy fiatal kutató, a még egyetemi hallgató Tóth-Czifra Júlia.

Milyen problémákkal kellett megküzdeni az Esti Kornél esetében – kérdezem Verest –, miben tért el az Édes Anna elkészítésétől? Itt csupán a kisregénynek készült harmadik fejezetnek maradt fenn a kézirata, válaszolja, Kosztolányi ugyanis csak a hosszabb szövegekét őrizte meg, a rövidebbekét nem. Az eredetileg novellának készült írásokat viszont többször is publikálta (akad olyan közöttük, amelyet hat különböző helyen jelentetett meg), viszont mindegyik szövegén módosított. Ezeket mind fel kellett tárni és bemutatni. Sokszor valóságos nyomozásra volt szükség. Például az ötödik fejezetben felbukkannak a század eleji Budapest művészvilágának jellegzetes figurái. Eddig ezek közül csak háromról lehetett tudni, hogy magát Kosztolányit, illetve Karinthy Frigyest és Somlyó Zoltánt testesítik meg. Most a tárgyi magyarázatokban fény derítettek a többi –mintegy másfél tucatnyi – szereplő eredetijének kilétére is (sőt arra is, hogy Kosztolányi milyen viszonyban állt velük). Ezt amolyan ínyencfalatnak szántuk – mondja Veres –, melynek szervírozásában a szegedi Bíró-Balogh Tamás jeleskedett.

További érdekességeket kínál az Édes Anna és az Esti Kornél recepciójának összehasonlítása. Az utóbbi esetében a kortársak számára eleve gondot okozott a kötet műfaji bizonytalansága. Méltatták ugyan, de anélkül, hogy igazán megértették volna, Babits Mihály egyenesen lekezelően bánt a művel. Kosztolányi meg is sértődött rá – tulajdonképpen ennek köszönhetjük zseniális ars poeticájának, az Esti Kornél énekének megszületését. A kötet 1933-as megjelenése idején egyedül Németh Andor ismerte fel, hogy a magyar széppróza radikális megújításának kísérletéről van szó. Az Édes Anna viszonylag gyorsan utat talált az olvasókhoz és a kritikusokhoz. Ezzel szemben az Esti Kornél első, alapos értelmezéseire csak a hetvenes években került sor, hogy azután valóságos diadalmenetben legyen része a nyolcvanas-kilencvenes években. Nemcsak az egyetemi irodalomoktatásban lett etalon, hanem a szépírók körében is. Legutóbb Esterházy Péter adott ki Esti címen könyvet, amely nem csak a címével játszik rá Kosztolányi művére. Mindez annál inkább érdekes, mert volt idő, amikor a szociális katasztrófát megjelenítő Édes Annát tekintették a Kosztolányi-széppróza legjelentősebb darabjának, míg az Esti Kornélt súlytalannak, sőt némelyek nihilistának tartották.

Idén még két mű kiadása várható: Kosztolányi levelezésének első kötete (amely a kezdetektől 1908-ig tartalmazza az általa és hozzá írt leveleket), valamint az 1922-es Neroregény, amely a terjedelmes kézirat miatt két kötetben lát napvilágot. A további terveket egyelőre pénzhiány árnyékolja be. Pedig jövőre az első sikeres verseskötet, A szegény kisgyermek panaszai következne, később pedig legjelentősebb elbeszélésgyűjteménye, az (ugyancsak két kötetet kitevő) Tengerszem, ha az újabb OTKA- pályázat támogatását a 2012-es parlamenti költségvetés lehetővé teszi. Veres András számára a pályázat sorsának lebegtetése azért is érthetetlen, mert az irodalomtörténeti pályázatokat elbíráló zsűri igen előkelő helyre rangsorolta a Kosztolányi kritikai kiadást, míg a különböző területek pályázatait összesítő OTKA-bizottság nem hozott egyértelmű döntést. Ebben Veres az irodalomtudomány presztízsének csökkenését látja, hiszen korábban nemigen fordult elő, hogy egy ilyen előkelő helyre rangsorolt pályázat ne kapott volna egyből zöld utat.