Az Orbán Dezső egyik főművének tartott, Ausztráliában előkerült nagyakt mellett ez a rajz a bemutató másik meglepetése, amely kizárólag annak köszönhető, hogy dokumentumfilm is készült a Nyolcakról. Ebben Barki Gergely művészettörténész, a kiállítás egyik rendező-kurátora és már több elveszettnek hitt remekmű külföldi megtalálója, továbbá Szalay Péter rendező, Nagy Ernő operatőr végigjárja, -forgatja azokat a helyszíneket, jelesül Párizst, Nyergesújfalut, Körtvélyest, Budapestet, ahol élt, alkotott a századelőn a hazai művészeti korszakváltást nem kis ribillió kíséretében előidéző nyolc festő: Berény Róbert, Czigány Dezső, Czóbel Béla, Kernstok Károly, Márffy Ödön, Orbán Dezső, Pór Bertalan és Tihanyi Lajos. Nagy fába vágták a fejszéjüket. Kezdetben csak 25 perces mozgóképről volt szó, de menet közben döbbentek rá: igazi filmet, nagyobb szabásút érdemes csinálni a témáról. Ez aztán addig-addig nőtt, míg végül egyórás művé duzzadt. Július 27-től láthatják a kiállítás nézői (néhány perces előzetesét már vetítik a tárlaton). DVD-n is hozzáférhető lesz.

A Nyolcak nyomában című produkció, amelynek készítésében a filmes és műtörténész Schilling Sára is közreműködött, élvezetes (művészet)történeti dokumentumfilm. Fölvillantja a századelő Párizsát, Budapestjét, elsősorban a művészet felől közelítve persze, és a mértékkel adagolt kísérőszöveg mellett (Bíró Kriszta és Mácsai Pál előadásában) az archív képi dokumentálás sokféleségével él, rádióinterjú-kuriózumokat is megszólaltat. Fontos eleme a kísérőzene, elsősorban Bartók muzsikája, amely nemcsak korabeli újszerűségével, hanem a szerző személye révén is közel áll a Nyolcakhoz. A film alkotói tehát egyfajta gesamtkunstwerkkel, összművészeti megközelítéssel próbálkoztak, ezzel is megidézve a Nyolcak második, 1911-ben rendezett budapesti kiállítását, amelyen a fölkavaró festmények mellett a Nyugat jeles írói: Ignotus, Kosztolányi, Kaffka Margit, Lesznai Anna, Szini Gyula szerepeltek, Ady néhány verse és Bartók zenéje is fölcsendült.

Szalay Péter rendező a kor megidézésén túl a nyolc festő szellemiségének és amennyire lehetséges, személyiségének érzékeltetését is fontosnak tartotta. A filmben történeteket, jellemző emberi vonásokat idéznek föl a francia „fauve”-ok (vadak) hazai követőiként elhíresült alkotókról és a holdudvarukba tartozó művészekről. A csoport vezéregyéniségének tartott, kissé öntelt művész hírében álló Kernstokról például azt, hogyan bizonyította be, ha muszáj, szobrot is tud faragni; Adyról, hogy kapatosan egyedül magát tartotta zseninek; a süket Tihanyiról, hogy mennyire vonzotta a szép nőket; Czigányról pedig éppenséggel azt, hogy a nőkhöz fűződő zavart viszonya végül családi tragédiába torkollott. De megismerhetjük a Nyolcak festői szabályokat fölrúgó, tomboló színeket használó, gyakran torzított alakokat ábrázoló műveinek korabeli konzervatív kritikáját is, mely szerint ez az „apacs festészet csimborasszója leveri a jó ízlést”. A Fidibusz című gúnylap egész oldalas karikatúrája is föltűnik a vernisszázsról – ez ma már azért is értékes, mert időközben elveszett képek is szerepelnek rajta.

Barki Gergely szerint a film alapvető célja az is – akárcsak a kiállításé –, hogy bemutassa, milyen szervesen illeszkedett a korabeli magyar művészet az európaihoz, és fölvesse, mit jelentenek számunkra a Nyolcak ma. Utóbbihoz adalék a filmből kínálkozó összehasonlítás: míg Párizsban ma is épségben állnak és működnek a Matisse-hoz és más „fauve”-okhoz kötődő festőiskolák, amelyekben a magyarok is megfordultak, Nyergesújfalun lepusztult az egykor művészeti zarándokhellyé vált Kernstok-ház, és ama Szlovákiához tartozó Körtvélyesen is romokban hever a Moscovitz-kastély, ahová Lesznai Anna invitálta festő barátait. „Tudatunkból sok minden kimosódott, ezért kell a kiállítás mellé film is, hogy minél több emberhez juthasson el ez az érték” –jegyzi meg a művészettörténész, aki szeretné, ha a televízió is sugározná a művet, melyet a Szépművészeti Múzeum támogatásából, de nagyrészt magánszponzorok pénzéből készítettek el, központi állami hozzájárulás nélkül.

Gérard Vallint, a Czóbel-rajz és Barki Gergely