Ha úgynevezett művelt társaságban Agatha Christie-re terelődik a szó, bizonytalan véleményeket lehet hallani. Nehéz rosszat mondani róla, hiszen minden jelenlévő kedvvel olvasott el tőle egykét-öt-tíz könyvet. Az is szívesen bíbelődik a krimirejtvény megfejtésével, aki esetleg leszólná irodalmi értékeit. Mégis meglepő, amikor egy ötvenes hölgy előáll határozott Christie-párti véleményével:

– Megmondom én, miért ellenállhatatlan ez a kedves angol lady – kezd bele a mondókájába. – Leginkább azért, mert rendkívül következetesen képviseli nagyon pontosan körülhatárolható ideológiáját. Ha örülünk neki, ha nem, ennek fő elemeit szinte minden olvasója a magáénak vallja. Legfontosabb alapelve, hogy a bűnnek el kell nyernie a büntetését. Regényeiben minden és mindenki ezt szolgálja: nincsen apelláta. S nem is kérdőjelezi meg ezt senki.Még a bűnösök sem. Figyeljük meg, hogy még azok az áldozatok is elfogadják ezt, akiket a gyilkos ítél bűnösnek, mondjuk a Tíz kicsi négerben.

– Rendben, ezzel nehéz vitábaszállni.

– A másik döntő elem: a tapasztalat a legfontosabb. Agatha Christie-nél a fiatalok egysze rűen nem rúgnak labdába. A társadalom és az emberi viszonyok ismerői, a rendszer és az emberi lélek kulcsának megtalálói csakis az egész életükben nyitott szemmel járó, az emberi természetre, az egyének rezdüléseire mindig reagáló, analitikus gondolkodást felmutató javakorabeliek lehetnek. Mint Hercule Poirot vagy Miss Marple.

– Ez azért eléggé megkérdőjelezhető beállítás tőle.

– Most nem arról van szó, hogyigaza van-e ebben, vagy sem. Ha jól emlékszem, az volt a kérdés, miért szeretik az olvasói. Márpedig ők ebben a kultúrkörben nevelkedve teljesen egyetértenek ezzel a felfogással, örömükre szolgál a megerősítés.

– Akkor hát nem is műalkotás.Ahhoz valami eredetivel kellene előállnia.

– Várjunk csak. Megint visszatértünk valamihez, ami nem tartozik a tárgyhoz. Agatha Christie világképe nagyon is hagyományos. El kell ismernem, van benne valami az angol felsőrendűségből is, de csak nagyon halványan, és lényegében kimerül abban, amit igazán kedvelhetnek, akik olvassák: a brit birodalom polgári létformájának…

– … dicsőítése.

– Nem, nem. Szerintem nagy túlzás ezt állítani. Valami enyhe nosztalgiát lehet inkább érezni iránta. Mondjuk úgy: Agatha Christie jeleskedik az angliai közép- és felső osztály életformájának rokonszenvező leírásában. Amivel nem jár együtt még az sem, hogy ne közülük kerüljön ki a gyilkos. Vagy hogy előnyösebb tulajdonságokkal ruházza föl az ebből a körből kikerülőket, mint bármely idegent és bevándorlót. Sőt… Bátran kijelenthetem, hogy sokkal szigorúbb velük. Bírálja eltévelyedéseiket, lazuló erkölcsi felfogásukat.Csak gondoljunk arra, hány oldalt élnek túl a szép, férjvadász delnők.

– Szóval állítható, hogy hű képétadja az angol társadalomnak?

– Semmi esetre sem! A figurái sokszor elrajzoltak, éppen olyanok, amilyeneknek az olvasó maga is leírná őket, ha tudna írni. Mert ha igazi jellemeket nem teremt is Christie asszony, írni nagyon tud. Pontosan szerkeszt, és megteremti a megfelelő miliőt, amely alkalmas arra, hogy a történetet elhelyezze benne. És még egyszer mondom: sikerének nem az a titka, hogy felejthetetlen figurákat hoz létre. Hogy a gyilkos vagy áldozat alakja örökre bevésődik olvasója emlékezetébe. Aki nem is várja ezt: detektívsztori kell neki, amelyben minden a helyén van, és valószínűleg nagyobb erőfeszítéssel sem fejti meg, ki a gyilkos, a végén viszont a szerző elfogadható, sőt kiváló magyarázatot ad arra, hogyan történt a bűntény.

– És Poirot? Meg Marple kisasszony?

– Jó kérdés. Ők felejthetetlen figurák, de nem azért, mintha rajtuk keresztül valódi emberi sorsokra lehetne ismerni. Hanem, mert ők azután központi példái a Christie-féle ideológiának: a társadalom – az állam – kialakította, a bűnözés felgöngyölítésére szolgáló apparátust és infrastruktúrát, de a polgár nem hagyhatja magára az intézményeket.

Jó működésükhöz szükség van az emberek tevékeny hozzájárulására: figyelniük és gondolkoz niuk kell. Poirot és Miss Marple nagyon jól ki van találva. Úgy fogadja szívükbe őket az olvasó, hogy igazából nem rokonszenvezik velük. Mit szerethetne rajtuk? És még okosabbak is, mint ő.

– Az utolsó ellenvetés, hogy a most megjelenő Az alibiben éppenséggel megkérdőjeleződik mindez: azt sem lehet eldönteni, mi a bűn, ki a bűnös.

– Mindenki ki akar lépni egyszer még abból a világból is, amit maga épített a maga kedvére és megelégedésére. Meg kell kérdőjeleznie az egész építményt. Lerombolni az alapokig, és onnan újraépíteni. Meg kell jegyezni azt is, hogy ez sem egy bűnlélektani mesterdarab. Csak egy Agatha Christiedetektívregény, amelynek – ahogy mindig – a végén…

A REGÉNYEK

AZ EDDIGI KÖTETEK A MEGJELENÉS SORRENDJÉBEN:

Tíz kicsi néger, Az ABC-gyilkosságok, A kristálytükör meghasadt, Szunnyadó gyilkosság, Találkozás a halállal, Gyilkosság az Orient expresszen, Mrs. McGinty meghalt, A ferde ház, Lord Edgware meghal, Nemezis, Gyilkolni könnyű, Gyilkosság meghirdetve, Gyilkosság Mezopotámiában, Nyaraló gyilkosok, Az Ackroyd-gyilkosság, És eljő a halál, Halál a Níluson, Öt kismalac, Gyilkosság a paplakban, Macska a galambok között

A HÁTRALÉVŐ KÖTETEK:

Az alibi (megjelenik július 27-én)

Bűbájos gyilkosok (augusztus 10-én)

Ház a sziklán (augusztus 24-én)

Tragédia három felvonásban (szeptember 7-én)

A fogorvos széke(szeptember 21-én).