Lefújva vagy felfüggesztve?

Plácido Domingo közleményben adta hírül, hogy a Los Angeles-i opera lemondja a novemberi bemutatóval tervezett Bánk bán-produkciót. Domingo, aki a karmesteri feladatokat is elvállalta, kiemeli: több hónapon át tartó előkészítő munka után a magyar partnerekkel nem sikerült időben megegyezniük egy olyan szintű produkció létrehozásában, amely megfelelne az ottani művészi sztenderdeknek.

Stephen Roundtree, a L. A. Opera ügyvezető igazgatója a Los Angeles Timesnak még hozzátette: a Bánk bánt elsősorban a magyar produk ciós cég finanszírozta volna, a díszleteket és a kosztümöket is Magyarországon gyártották volna, ám a producerek nem tudták előteremteni a szükséges pénzt, miképpen a színpadi kellékeket sem. A napilap még felhívja olvasói figyelmét, hogy a helyi magyar konzulátus korábban már tartott egy „pénzgyűjtő” rendezvényt.

Magony Zsolt, a darab amerikai bemutatásával megbízott Megakoncert nevű cég munkatársa, az előadások társproducere leszögezte: cége csupán intermediátorként szerepelt a vállalkozásban, (többek között) arra vállalt garanciát, hogy segíti a folyamatot, amelynek köszönhetően a pénz eljut Los Angelesbe – az összeget azonban a magyar állam ígérte oda az operának. A társproducer úgy gondolja, hogy a mostani döntés oka mindenekelőtt az: a minisztériumi egyeztetések nem zajlottak olyan tempóban, ahogy azt várták. A folyamatos időpont-módosítások elbizonytalanították az amerikai intézményt és esetleges szponzorait, a bizonytalanságot tovább fokozta, hogy a nagyvilág által alig ismert zeneszerző alig ismert darabjának bemutatásáról volt szó. Emlékeztetett: a kultúráért felelős államtitkár, Szőcs Géza és

Domingo, mint az opera főigazgatója már tavaly decemberben megállapodtak a mű színre vitelé ről, ezt januárban, utóbb májusban írásban is megerősítették, majd május 31-én megszületett a kormányhatározat, amely szerint a magyar állam előteremti a produkcióhoz szükséges kétszázmillió forintot. Azóta azonban nem történt semmi: a tárca háromszor is elcsúsztatta az amerikai operaházzal megkötendő szerződés aláírását.Mindezzel együttMagony úgy gondolja, hogy az opera is lehetett volna türelmesebb, hiszen egy olyan vállalkozásról van szó, amelynek előkészítése évek óta zajlik, ráadásul kormánygarancia is van rá. Emellett Réthelyi Miklósminiszter amúlt pénteken ismét biztosította az operát a magyar állam eltökéltségéről – tette hozzá.

A társproducer óriási blamázsként éli meg a történteket: augusztus elsején megkezdődtek volna a próbák, elindult volna a díszlet- és jelmezkészítés, valamint a produkció kampánya – és ezzel a nemzetközi közvélemény pontosan tisztában volt. Magony azonban nem mondott le arról, hogy a Bánk bán egyszer – és lehetőleg minél hamarabb – bemutatkozik Los Angelesben. A produkció változatlanul készen áll a novemberi előadásokra – hangsúlyozta. Az MTI úgy tudja, a tárcánál ma születik további döntés az ügyben. Mi is kíváncsiak lettünk volna a minisztérium illetékeseinek véleményére, lapzártánkig azonban nem kaptunk választ kérdésünkre.

Akárhogy is, a produkció, sőt a társproducer körül is sok a furcsaság. Domingo tavaly decemberben Orbán Viktorral és Schmitt Pállal közösen jelentette be a tervezett vállalkozást, ám amikor Domingo januárban hazautazott és ismertette az új évad programját, abban a magyar opera nem szerepelt (és most sem szerepel). A másik érdekesség, hogy májusban a Magyar Közlönyben ugyan megjelent, hogy a kormány jóvá hagyta a kétszázmillió forintos adófizetői támogatást „egy operaprodukció megvalósítására az Egyesült Államokban”, ám egy hónappal később Magony Zsolt tudatta, hogymégmindig nincs szerződés a darab bemutatására. Kérdés tehát, mire a pénz, ha még szerződés sincs. Nem árt tudni azt sem, hogy a Los Angeles-i opera évek óta rendkívül nehéz anyagi helyzetben van, nemrég csak egy vészkölcsön mentette meg a csődtől – a bajokért sokan Domingót okolják. És nem volt túl szerencsés az időpontválasztás sem: az előadásokat november 16-ra, 19-re, 22-re és 27-re tervezték, márpedig tudnivaló, hogy az amerikaiak egyik legfontosabb ünnepét, a hálaadás napját november 24-én tartják – és azon a héten sok amerikai család elutazik – hívta fel a figyelmet az ÉS-ben Lázár György.

Mint arra a korábban a Magyar Nemzet felhívta a figyelmet, Magony karrierjében is sok a különös fordulat. 2002-ben, társzervezőként ő jegyezte a Megyeri úti stadionba szervezett Domingo-koncertet, amelynek jókora bukás lett a vége: a tizenkilencezer jegyből mindössze négyezer fogyott el. Magonyék 2004 májusára Pavarotti-koncertet is hirdettek a Budapest Sportarénába. A kiadásokra állítólag megvolt az ígéret a Miniszterelnöki Hivataltól, a kormány azonban váratlanul meggondolta magát. Hat héttel a koncert előtt kiderült, hogy a szervezők nem tudják kifizetni Pavarottit, a menedzser pedig nem vár tovább, kéri a szerződés szerint előre fizetendő gázsit. A koncert elmaradt, perek indultak a szervezők ellen. Magony új cégnévvel utóbb ismét Pavarotti-koncertet szervezett a Népstadionba. Megint meghirdették tehát a jegyeket, de igen borsos áron, kilenc- és huszonötezer forint között, a közönség ezt a jelek szerint sokallta. Pavarotti közbenmegbetegedett, helyette Plácido Domingót hívták volna, aki azonban nem állt kötélnek. A bajt tetézte, hogy mire kiderült, Domingo nem vállalja a budapesti beugrást, már meghirdették a koncertjét. 2006-ban a producer egy Rómeó és Júlia-előadást harangozott be, amellyel viszont jogi problémák adódtak: a darab francia szerzője rögzítette: semmilyen formában nem járul hozzá, hogy művét a koncertszervező – akár az eredeti francia énekesekkel is – színpadra állítsa.

Rost Andrea és Plácido Domingo: honnan jön a segítség?
Rost Andrea és Plácido Domingo: honnan jön a segítség? FOTÓ: REVICZKY ZSOLT
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.