Az alázat napja

A brit demokrácia komoly próbatételének néztek elébe a kulturális és médiabizottság tagjai, akik kedd délután először a külön idézéssel behívott Rupert és James Murdochot, a News Corp, illetve annak brit érdekeltségeit magába foglaló News International elnökét, majd Rebekah Brookst, a News International múlt pénteken lemondott, majd vasárnap letartóztatott és 12 órás kihallgatás után szabadlábra helyezett vezérigazgatóját faggatták a News of the Worldnél éveken át követett telefonfeltörési gyakorlatról.

A rendőrség évek óta nyomoz színészek, sportolók, a királyi család tagjai és más celebek feltételezett lehallgatásával kapcsolatban.

A botrány akkor vált országossá, amikor július 4-én napvilágra került, hogy a még annak a hétnek a végén meg is szüntetett News of the World hárommilliós példányszámú vasárnapi bulvárlap manipulálta Milly Dowler elrabolt és meg gyilkolt tinédzser mobiltelefonjának üzenetrögzítőjét. A bűncselekmény kiterjedhetett a 2005. július 7-i londoni terrorakciók áldozataira és családtagjaikra is.

„Ez életem legmegalázóbb napja, szégyen, ami történt a News of the Worldnél, ezért döntöttünk a lap bezárásáról, annak kereskedelmi oka nem volt, elvesztettük az olvasók bizalmát” – mondta a meghallgatáson Rupert Murdoch. Ő maga, állítása szerint, a botrány két héttel ezelőtti kirobbanása után hallott először arról, hogy a lap feltörte és lehallgattaMilly Dowler mobiltelefonjának üzenetrögzítőjét. A 80 esztendős sajtómágnás kijelentette: ez nem jellemző az egész cégcsoportra, ugyanakkor el kell gondolkodni a munkatársaik etikáján. Világos, hogy félrevezettek bennünket, folytatta, a rendőrség dolga, hogy kiderítse, ki ezért a felelős. Kérdésekre válaszolva kijelentette: nem tudott róla, hogy a lap fizetett volna a rendőrségnek bizonyos információkért.

Nincs bizonyíték arra, hogy az amerikai Murdochsajtóorgánumok lehallgatták volna a 2001. szeptember 11-i terrortámadások áldozatainak vagy hozzátartozóinak mobiltelefonjait – tette hozzá. Közölte: a cég semmiféle erre vonatkozó bizonyítékot nem látott, és az ő tudomása szerint az FBI-nak sincsenek ilyen bizonyítékai. A botrányt a konkurencia hisztériakeltésének tudja be, mindenekelőtt, mert ajánlatot tett a BSkyB televízió megvásárlására. Hangoztatta: elismerik felelősségüket és hajlandóak jóvátételt fizetni, elsődleges céljuk, hogy visszanyerjék a közönség bizalmát.

A példátlan válság naponta követelt újabb áldozatokat. Lemondásra kényszerült a News International és a News Corp vezérigazgatója, a Metropolitan Police két első számú vezetője, a főkapitány, Sir Paul Stephenson, majd 24 órával későbbJohn Yates főkapitány-helyettes. Utóbbit alaposan cserben hagyta ítélőképessége, amikor 2009-ben mindössze nyolcórás gondolkodás után kijelentette, a News of the Worldnél valószínűsített illegális munkamódszerekkel kapcsolatos új bizonyítékok nem indokolják a korábban leállított nyomozás újraindítását. A News Internationalnek mind a rendőrséggel, mind a politikusokkal és a közvéleménnyel sikerült elhitetnie, hogy a 2000 óta gyanított lehallgatássorozat egyetlen „elvetemült riporter”, Clive Goodman műve volt.

Röviddel a parlamenti meghallgatások előtt robbantotta a The Guardian a hírt, hogy Rebekah Brooks Temze-parti otthona közvetlen közelében, egy fedett parkolóban előkerült egy számítógépet, papírokat és egy telefont tartalmazó csomag. A parkoló biztonsági emberei értesítették a rendőrséget, de egyidejűleg megjelent Charlie Brooks, Rebekah férje is, aki azt állította, hogy mindez az övé, és sorozatos véletlenek és félreértések közepette került a szemétládába. A nyomozók átfésülik a gépen található adatokat, mielőtt visszaszolgáltatnák tulajdonosának. Kedden több brit napilap is közölt friss közvélemény-kutatási adatokat.

A The Timesban megjelent felmérésből az derül ki, hogy az embereknek mind Rupert Murdochról, mind általában az újságírásról, mind a rendőrségről rosszabb lett a véleménye, mint korábban volt. Ha hinni lehet a Populusnak, Ed Milibandnek, a Munkáspárt vezetőjének nem sikerült politikai tőkét kovácsolnia határozott Murdoch- és Cameron-ellenes fellépéséből. A Labour 39 százalékon áll, egy százalékot vesztve június óta, igaz, a Konzervatív Párt öt százalékot rontott. A toryk 34 százaléka a legalacsonyabb a múlt év májusi választás óta. A BBC úgy tudja, David Cameron brit kormányfő afrikai látogatásáról idő előtt hazatérve, az ügybenma nyilatkozatot tesz a parlamentben.

Rupert Murdoch azt állítja, nem tudott a lehallgatásról
Rupert Murdoch azt állítja, nem tudott a lehallgatásról
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.