Miközben a Mokép híre futótűzként terjed a magyar, és most már a nemzetközi sajtóban, „szemtanúk” állítják: ilyen gyűjtemény soha nem is létezett. A hír szenzációrésze, hogy az úgynevezett „Kádár-fi lmarchívum” darabjai között ugyan olyan filmtörténeti jelentőségű szovjet alkotások is találhatók, mint Szergej Eizenstein vagy Grigorij Csuhraj művei, ám a kollekció nagy többségét amerikai vagy nyugat-európai gyártású mozgókép teszi ki. Ezek közül jó néhány alig-alig illeszthető a kor ideoló giai követelményeihez: a listán megtaláljuk a Rocky Horror Picture Show című transzszexuális musicalt, a 9 és fél hét című erotikus drámát, A Sárkány közbelép című Bruce Lee-mozit, valamint a Sylvester Stallone rendezte, John Travolta főszereplésével készült giccset, az Életben maradni címűt mozit is. De a művészfilmes vonal sem gyenge, David

Lynch Elefántembere és a Francois Truffaut Négyszáz csapás című klaszszikusaiból is találtak kópiát. Gulyás Balázs, a Mokép igazgatója elmondta: jelenleg is folyik a gyűjtemény állapotának felmérése, ami már csak azért is fontos, mert előfordulhat, hogy egyegy cím csak itt lelhető fel az országban. Bonyolítja a helyzetet, hogy egyegy címből több kópia is rendelkezésre áll.

Nem mellékesen, a Kádár-gyűjtemény körül számos városi legenda lebeg. Az egyik, hogy Kádár János és köre hétfőnként a Mokép Báthory utca 10. szám alatt privát vetítőjében szórakoztatta magát, ezért nem volt aznap adás a Magyar Televízióban. Ez azonban csak részben igaz, a korszakot jól ismerő forrásaink szerint ezek a vetítések péntek délutánonként voltak, ilyenkor teljesen kiürítették az irodaházat. A műsorra mindig a Mokép tett ajánlatot és rendszerint Kádárné választott. Kádár soha nem akart társadalmi drámákat nézni, csak afféle „könnyű darabokat”. Állítólag még a Mephistót is „Mária néni” erőltette rá, vagyis teljességgel elképzelhetetlen, hogy Eizenstein némafilmjeivel akarta volna magát szórakoztatni. Mindenesetre ezek a vélemények csak megerősítik a kiszivárgott lista autentikusságát, hiszen az alkotások zöme az „imperialista” kommersz körébe helyezhető.

Továbbá az sem biztos, hogy az estéken minden esetben megjelent volna Kádár János, mivel ezek jobbára a terjesztésről döntő Filmátvételi Bizottság szűk körű vetítései voltak. Itt bizton vetítettek olyan műveket is, amelyek később nem kerültek forgalmazásba, de ezek úgynevezett utazó kópiák voltak, s később visszaküldték a jogtulajdonosnak (vagy nem). Továbbá forrásaink bizton állítják, hogy semmilyen filmanyag nem állt az MSZMP KB rendelkezésére (ha meg akartak nézni valamit, „megkérték” a Moképet), így a párt kádereinek belekeverése a mostani hírbe totális nonszensz. Az biztos, hogy a szocializmusban a filmforgalmazás terén egyeduralkodó Mokép története számos érdekes momentumot tartalmaz. Ennek feltárása érdekében a cég ősszel pályázatot ír ki olyan egyetemisták részére, akik vállalják, hogy a Mokép történetét választják szakdolgozatuk témájául. Így legalább végre tisztázná valaki, hogy a Kádár-archívum kapcsán mi a tény és mi a mese.