Egy este épp London utcáin sétálgattam, és utam épp a Baker Street felé vezetett. 1888. már cius 20-a volt.

Felnéztem, és a második emeleti ablakban megpillantottam Holmest. Már régóta nem láttam, meghúztam hát a csengő zsinórját, és bebocsátást kértem a házba.

Holmes először figyelmesen végigmért metsző, élénk tekintetével, majd mosollyal üdvözölt.

– Látom, élvezi a házasságot, Watson – jegyeztemeg. – Aztmondanám, hét és fél fontot hízott legutóbbi találkozásunk óta. És amint látom, visszatért az orvosi praxishoz. Sajnálom, hogy nemrégiben olyan csúnyánmegázott. Valamint azt is, hogy igencsak hanyag szolgálólányt tart a háznál.

– Drága Holmesom – feleltem meghökkenve –, való igaz, hét fontot híztam legutóbbi találkozásunk óta. Múlt csütörtökön pedig bőrig áztam vidéki kiruccanásom során. Abban is igaza van, hogy feleségemmel együtt elégedetlenek vagyunk a házunknál szolgáló leánnyal. De az ég szerelmére, honnan tudja mindezt?

– Igazán? Pedig biztos voltambenne, hogy hét és fél font – nevetett fel Holmes. – De mi sem egyszerűbb ennél, Watson! A cipőjén látszik, hogy nemrég sárba lépett. És ott vannak rajta a karcolások, melyeket az a figyelmetlen személy okozott, aki lekaparta róla a sarat. Ezenkívül enyhe fertőtlenítőszerszagot áraszt, s az ujjain a fertőzések kezelésére használatos por nyoma feketéllik. A kabátja pedig kidudorodik oldalt, ott, ahol a sztetoszkópját hordja. Ezek a jelek árulkodnak arról, hogy ismét vissza tért az orvosi hivatáshoz.

– Amikor elmagyarázza, mindig olyan egyszerűnek tűnik az egész, Holmes – feleltem. – Bizonyára ugyanazt látom, amit maga, mégsem értem soha a gondolatmenetét.

– Maga is lát mindent, de nem figyeli meg – jelentette ki Holmes, és egy vastag papírlapot nyomott a kezembe. – Mit mond magának például ez a levél? Olvassa csak fel, barátom!

– „Ma este felkeresi önt valaki – kezdtem bele –, aki beszélni óhajt önnel. Korábbanmár tett komoly szolgálatokat királyi személyeknek, ezért tudom, hogy bízhatok önben. Ezmegbízható forrásból lett megerősítve.”

– Maga mire következtet a levélből, Watson? – szegezte nekem a kérdést Holmes.

– Ez drága levélpapír – feleltem.

– Aki a levelet küldte, nem lehetszegény ember. – Felemeltem a papírt, és a fény felé tartottam. –Ezenkívül vízjel is van rajta.

– A vízjel sok mindent elárul – jegyezte meg Holmes. – A gyártó nevét jelöli. Kiderítettem, hogy a cég a Cseh Királyságban található. De ez még nem minden – folytatta. –A levél írója német. Magának nem tűnt föl ez a különös mondatszerkezet: „Ezmegbízható forrásból lett megerősítve”? Egy francia vagy orosz nem ír ilyet. A szerző kizárólag német ajkú lehet. És ha nem tévedek, mindjárt itt is van…

Odakintről lódobogás és kerekek zörgése hallatszott.

(Sir Arthur Conan Doyle: Sherlock Holmes kalandjai, részlet a Botrány Csehországban című részből)

KLASSZIKUS IFJÚSÁGI REGÉNYEK

Azt mondják, kevesebbet olvas az ifjúság. Talán mert megijed a klasszikusok ma nehézkesnek tűnő szövegétől. Pedig micsoda történetekről maradhat le, akinek nincs bátorsága belevágni az olvasásukba! Hát tessék kipróbálni a kéthetenként megjelenő könnyített változatot.

RÉGI CSIBÉSZEK KLASSZIKUSOK KÖNNYEDÉN CÍMMEL MEGJELENŐ SOROZATUNK KÖTETEI:

Daniel Defoe: Robinson Crusoe

Charles Dickens: Twist Olivér

Mark Twain: Huckleberry Finn kalandjai

Arthur Conan Doyle: Sherlock Holmes kalandjai

Mark Twain: Tom Sawyer kalandjai

Robert Louis Stevenson: A kincses sziget

Jules Verne: Nemo kapitány

Jonathan Swift: Gulliver utazásai

Rudyard Kipling: A dzsungel könyve

James Fenimore Cooper: Az utolsó mohikán

Robert Louis Stevenson: Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete

Alexandre Dumas: A három testőr

Mary Shelley: Frankenstein

Alexandre Dumas: A vasálarcos

Howard Pyle: Robin Hood kalandjai

Jules Verne: 80 nap alatt a Föld körül

Victor Hugo: A notre-dame-i toronyőr

Jack London: A vadon szava