A fémmonstrumra kiállítási tárgyként volt szüksége a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumban a szovjet csapatkivonás 20. évfordulója alkalmából a „Felszabadulástól a megszabadulásig” címmel általa rendezett tárlathoz. Molnár Jenőnek a zsebében persze ott lapult a hatástalanított szovjet aknavető ideiglenes kölcsönvételéről szóló engedély, ám ezt a környéken lakók nem tudhatták, és feljelentést tettek az eltűnt fegyver miatt. A fiatal muzeológust a barátai figyelmeztették rá, hogy a rádióban a rendőrségi hírek között hallottak az ismeretlen tettes által eltulajdonított aknavetőről. Ezek után Molnár Jenő jelentkezett a rendőrségen, hogy tisztázza magát.

Hatástalanítva, ideiglenesen

Amúgy a kiállítás nem valamiféle fegyver- vagy egyenruha-gyűjtemény (bár puskák és uniformisok is láthatók), sokkal inkább egy átfogó kortörténeti tabló, amely a szovjet hadsereg magyarországi jelenlétének katonai és politikai vonatkozásain túl inkább a laktanyákon belüli életre, valamint a filmhíradókból kimaradt részletekre, így például a szovjet–magyar „csencselő barátság” kialakulására koncentrál.

A tárlat persze nem relativizálja azt a tényt, hogy a szovjet hadsereg 1944–1991 között megszállóként állomásozottMagyarországon, tíz helyőrségben összesen 6000 objektumot tartott a közvetlen ellenőrzése alatt.

– A szovjet sorkatonák három évig szolgáltak, ebből két évet külföldi helyőrségekben – mondja Molnár Jenő. – Hazánkat a szovjet hadseregben igen kellemes állomáshelyként tartották számon. Az a mondás járta a katonák között, hogy Kelet-Németországban állva, Lengyelországban ülve, Magyarországon pedig fekve kell szolgálni, ami arra utalt, hogy nálunk a többi országhoz képest jóval lazább volt a fegyelem.

A magyar honvédségbeli állapotokhoz képest persze az „orosz” laktanyákban még így is vasfegyelem uralkodott, a legénységet igyekeztek teljesen elzárni a külvilágtól. A laktanyákon belül valóságos kis szovjet városokat alakítottak ki saját bolttal, általános iskolával, kórházzal, mozival. A napirendet a moszkvai időhöz igazították (hajnalban tartották az ébresztőt, kora este a takarodót), a falakon belül rubellel fizettek, az iskolába pedig nemcsak a tisztek gyerekei jártak, hanem a sorkatonák is. „A legkülönbözőbb tagköztársaságokból idevezényelt katonák 30-40 százaléka nem beszélt oroszul, így részben magát a nyelvet, valamint a cirill betűs írás-olvasást is a laktanya iskolájában kellett megtanulniuk” – magyarázza Molnár Jenő.

A sorkatonák spártai körülmények között éltek, a legénységi szállásokon például a magyar laktanyákhoz képest 30 százalékkal több katonát zsúfoltak össze. A lépcsőházakat, a folyosókat és a körleteket teleplakátolták demonstrációs táblákkal, ezeken a katonaélet legalapvetőbb vagy éppen legbonyolultabb feladatait szemléltették, kezdve a szabályos kapcakötéstől egészen a harckocsik bevagonírozásáig.

A szovjet laktanyákban egészen egyedi módját alkalmazták a bajtársiasság erősítésének. Mindegyik legénységi körletben szabadon hagytak egy ágyat, amely fölé egy hősi halált halt katona festett portréját akasztották fel. A tisztelet jeleként esténként megvetették, ébresztőkor pedig bevetették az üres ágyat, amelyre egyébként leülni sem volt szabad. A sorakozók és létszámellenőrzések alkalmával mindig felolvasták a hős katona nevét is, ilyenkor az egység kórusban azt kiáltotta: „Elesett a nagy honvédő háborúban”.

A veszprémi tárlaton a katonaléthez köthető kiállítási darabokon túl számos olyan tárgy is szerepel, amely arra utal, hogy a szovjet megszállás korai időszakában tapasztalt merev elkülönülés a hetvenes-nyolcvanas évekre sokat oldódott, a szovjet laktanyák környékén szép lassan kialakult egy sajátos KGST-piac, a csencselés össznépi játékká vált.

–Mindkét félnekmegvoltak a kurrens árucikkei –mondjaMolnár Jenő.

– A szovjetek például olyan mennyiségben tároltak üzemanyagot, hogy a katonák feltűnés nélkül csempészhettek ki gázolajat a laktanyákból. De biztos piaca volt az orosz pezsgőnek, a rádióknak, tévéknek, porszívóknak, villanyborotváknak, óráknak, fényképezőgépeknek. Cserébe a szovjet kiskatonák a számukra szinte kemény valutának számító forintot keresték, de elfogadták a pálinkát, a konzervet és a jelvényeket is.

A kiállítás rendezője szerint a katonai megszállás emléke elhomályosítja azt a tényt, hogy a szovjet katonák számos alkalommal nyújtottak konkrét segítséget nekünk. A tárlaton jó néhány fotó illusztrálja, ahogy az „oroszok” a magyar katonák mellett törik a kukoricát, oltják a tüzet, a gátakon dobálják a homokzsákokat, harci járművekkel mentik a hó fogságába esett embereket.

A kiállítás egyébként nosztalgia nélkül idézi fel a szovjet megszállás időszakát, csupán a közvéleményben élő képet igyekszik árnyaltabbá tenni.

– Nincsenek pontos számaink arról, hányan állomásoztak Magyarországon – mondja Molnár Jenő. –A hivatalos adatok szerint a csapatkivonások során 100 380 szovjet állampolgár hagyta el az országot, közülük minden második lehetett katona. Összesen 17 071 napig tartották megszállva a hazánkat.