Hogyne vitték volna el egy törzsvásárlónak. Péntek bácsi annyirameg volt elégedve, hogy egyszer meghívta az üzlet – a pesti, Andrássy úti Írók Boltja – összes alkalmazottját cukrászdába, egy somlóira. De néhány hónapja nem jelentkezik. A könyvesek aggódnak, de azért remélnek. Hátha mégis...

Számos hasonló történetet tud mesélni az Írók Boltja vezetője, Balogh Edit. Más boltokhoz képest náluk aránylag ritkább a betévedő vásárló, több az „életvitel-szerűen” bejáró, tehát ismerős. Aki éppen csak benéz, megkérdi, mi újság, rápillant a frissen érkezett művekre, egyiketmásikat kézbe veszi, lapozza, talán meg is veszi. Ez utóbbi megy a legnehezebben, mert mostanában el nem mulasztják megnézni az árat, aztán a legtöbbször szépen visszacsúsztatják a kötetet a polcra. Azelőtt ez nem így ment. Kérdezték, megvan-e ez vagy az, és örömmel mentek vele a pénztárhoz. Most kevesebben kérdeznek, még kevesebben veszik elő a tárcájukat. A böngészés, beszélgetés, ejtőzés megmaradt. Az most sem kerül semmibe.

Leendő és már gyakorló írók, művészek, könyvkereskedők, valamint az irodalom kedvelői alkotják azt a koalíciót, amelynek itt van a pesti gyülekezőhelye. Több író véleményét is ismerjük róla.Koszta Gabriella kritikus például azt tartja fontosnak, hogy az itteni könyvkínálat tükrözi az irodalmi kánont. Parti Nagy Lajos a hely személyességét dicséri: itt összenő irodalom, barátság és vitakészség. A Stuttgartból nemrégiben hazatért Keresztury Tibor menedékhelynek tekinti, Szilágyi Ákos a kihaló kávéházi író utolsó rezervátumának, Esterházy Péter pedig, rá jellemző szállóigeként, szigetnek az általános tahóságban.

Bármelyiket vesszük is, eredete évtizedekre, akár évszázadra nyúlik vissza. Már az 1890-es években kávéház működött a bolt helyén. A két világháború között sokan ide, a Japán Kávéházba jártak a kor jeles írói, képzőművészei, színészei közül. Aztán a negyvenes évek végén a „30. számú könyvesbolt” lett az Állami Könyvterjesztőnél, ám személyes kötődése ekkor sem szűnt meg a művészvilághoz. Innen, az Illés Endre nevével fémjelzett Szépirodalmi Könyvkiadó „mintaboltjából” vitték el az írók tiszteletpéldányaikat, és itt kaptak 20 százalékos kedvezményt más könyvekre. Az olvasók is ideszoktak, hiszen folyószámlát nyithattak, részletre vásárolhattak. Mindez, no meg az itt dolgozók szakértelme, ember- és irodalomszeretete alapozta meg a hely sajátos hangulatát, szellemét.

A rendszerváltás hajnalán jelentkezett külföldi könyvforgalmazó, hogy megvenné a boltot, de főként a tágas saroküzlet érdekelte, a benne levő magyar irodalom kevésbé. Az igazi gazdák, a kereskedők fogtak össze, önállósodtak, és 1991 júliusában megalapították az Írók Boltja Kft.-t. „Húsz év után lassan mi maradunk függetlenek, az egyetlen nem bolthálózathoz vagy kiadóhoz tartozók Budapesten” – mondja szomorkásan az ügyvezető. Az utóbbi válságévek igencsak megpróbáltatóak voltak, különösen, hogy saját erőből és hitelből beruháztak (ha nem teszik, végérvényesen lemaradnak a versenyben): galériát építettek, korszerűsítettek, felújítottak. Így ma már a heti 3-4 könyvbemutatón kívül önálló irodalmi rendezvényeket is tudnak tartani, például Dráma a boltban sorozatcímmel fölolvasó színházat, határon túli szerzők bemutatkozását. Itt „játszik” rendszeresen a kritikusok ÉS-kvartettje, és vetítéses bemutatók követik egymást a Nemzeti Filmarchívum DVD-iről. A 20. évforduló alkalmából fölolvasást és mókás kézirat-aukciót tartott itt az irodalmi Műhely Kör. A kalapács koppanására mind többen jöttek föl a galériára kíváncsiskodni, mi ez a szokatlan hang.

Talán egyre többen veszik észre azt is, hogy manapság a magas kultúra mellett makacsul kitartók segítségre szorulnak. Civil szolidaritásra. Van már néhány egyetemi tanszék, kulturális intézmény, ahonnan rendszeresen itt vásárolják be a könyveket. Vagy egy-két alapítvány, amely fontos kulturális intézménynek tekinti és támogatja a saját lábán álló Írók Boltját. De több kellene, több vásárló, ha azt akarjuk, hogy megmaradjon.