Harry Potter: látlelet
Persze az már akkor is tudható volt, hogy a Warner nem kockáztat túl sokat, hiszen a ’97-ben megjelent könyv akkor már masszív rajongótábort tudott maga mögött. Vagyis semmi más dolguk nem volt az alkotóknak, mint vászonra alkalmazni a varázslóvilágot, félretéve mindenféle művészkedést és újraértelmezési szándékot. Kiszolgálni a rajongókat, amennyire csak lehet.
Az átmásolás sikerült, ám a filmek önmagukban nem képviseltek különösebb értéket. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a technikai Oscar-jelöléseknél (kilenc esélyük volt eddig a filmeknek) sosem vitték többre. S még ezekből sem váltottak be egyet sem! Mindig akadt egy-egy jobb alkotás az adott évben, bár könnyen lehet, hogy az utolsó résszel majd látványosan törleszt az akadémia, ahogy A Gyűrűk Urával is tették egykoron. Az viszont nem akármilyen adat, hogy eddig 6,4 milliárd dollárt gyűjtött be a sorozat (az utolsó epizód 3D-s formátumával bőven a hétmilliárd fölött lesz majd a mérleg), és öt része is szerepel a világ legnagyobb jegyeladásait produkáló top 20-as listán.
A bölcsek kövét tehát nem találták fel, ám az első rész a 125 milliós gyártási és 40 milliós marketingköltség mellett simán behozta világviszonylatban a maga közel egymilliárd dollárját (974 millió). Három Oscar-jelölést is kapott a film (művészeti rendezés, kosztüm, zene), ám az akadémikusok nem ájultak el a mutatványtól. (A Moulin Rouge! és A Gyűrűk Urának első része volt inkább a befutó.) A Chris Columbus-éra a második résszel véget is ért, és vele az a felfogás is, hogy a HP-adaptáció inkább amolyan gyermekded, vasárnap délutáni kikapcsolódás, és nem több. Disneyland csupán néhány kelekótya varázslóval. Spielberg különben épp az alapanyag túlzott gyermetegsége miatt utasította el az első két rész rendezői székét. Talán majd amikor komolyabbra fordul a dolog, tette hozzá, de ez végül sosem következett be. (A második rész már „csak” 878 milliót hozott világszerte, és egyetlen jelölést sem kapott. Ugyanakkor ez volt a legolcsóbb epizód is a maga rongyos 100 milliós gyártási költségével. Meg is látszott rajta.)
Alfonso Cuaron mutatta meg Az azkabani fogollyal, hogy milyen is a sötét oldal igazi arca. A sorozat talán legjobb rendezői teljesítménye már valóban meglúdbőröztette a nézőit: tartalom és kép szerves egysége hirtelen már a korszak legnagyobb fantasyadaptáció jának, A Gyűrűk Urának legjobb pillanatait idézte, annak monumentalitása nélkül. A film az eddig legkevesebbet, mindösszesen 795 milliót kaszált, ám a 130 milliós gyártási költség mellett még mindig tetemes nyereséget jelentett. A folytatás így egy pillanatig sem volt kétséges. (Két jelölést most is kapott a film, s talán ekkor érdemelte volna meg a leginkább a legjobb vizuális effektekért járó szobrocskát, de a Pókember második része erősebb versenyzőnek bizonyult. Mint ahogy John Williams zeneszerző is csalódottan térhetett haza a gáláról.) Ki tudja, milyen magasságokba emelkedett volna a sorozat, ha Cuaronnál marad a marsallbot. Mike Newell rendező viszont annyit elért, hogy a Tűz serlege már szebben csilingelt a pénztáraknál. Világszerte 895 millió zöldhasú folyt be, és elkönyvelhettünk egy korrekt rendezést, amely jobb volt, mint Columbus negédessége, ám messze volt Cuaron karcosságától. (Egy jelölést kapott az új rész, de a művészeti rendezésért járó Oscart az Egy gésa emlékiratai happolta el előle.)
Kattintson a képre, galéria nyílik!
Az egyébként kitűnő David Yates nem erőltette meg magát a Főnix rendjével: helyenként unalomba fulladó, rutinos varázslást tett le az asztalra, ám a rajongók másként látták: a bevétel majdhogynem megközelítette az első rész rekordját. 938 millió dollárral, viszont egyetlen jelölés nélkül múlt ki a menetrend szerint érkező epizód. Vélhetően a bevétel mértéke tehetett arról, hogy Columbus után Yates is duplázhatott, és ő szinte tökéletesen meg is ismételte a mutatványt: 933 millió dollár, és egyetlen jelölés érkezett, amelyet az Avatar azonnal el is hozott előle. Más kérdés, hogy a Félvér herceg már dinamikusabbnak, drámaibb nak és sokkal kiforrottabbnak tűnt, mint a korábbi rész. És ez volt az eddigi legdrágább epizód is a maga 250 milliós gyártási költségével.
A Halál ereklyéinek első részére Yates már annyi rutint szerzett, hogy rutinossága már fel sem tűnt. 954 millió dollárt és két jelölést muzsikált össze. Ekkor már Yates is megengedett magának néhány komor és kellőképpen kiábrándult jelenetet, amelyek alapvetően meg is határozták a film hangulatát. Már nyoma sem volt az önfeledt hókuszpókusznak: a szereplők felnőttek, így a környező világ is kimutathatta a foga fehérjét. A náciktól kölcsönzött fajvédelmi teóriák, a mindent behálózó hatalom egyáltalán nem infantilis módszerei már világosan jelezték: ez már nem a mesék pufók univerzuma. A vér valódi, és a könnyek sem száradnak fel már olyan könnyedén.
S hogy miért nem lett nagyobb presztízsük a filmeknek? Ezt több tényező is akadályozta: a gyerekszereplők lassanként elveszítették kezdeti aranyosságukat, és kiderült, hogy a bonyolultabb érzelmeket már nem képesek mindig megjeleníteni. Pedig tanulniuk lett volna kiktől, hiszen a mellékszerepekben a brit színjátszás krémje vonult fel.
A filmváltozatok, akárcsak az e tekintetben szintén kényes képregény-adaptációk, nem merték magukra haragítani a biztos bevételt jelentő rajongókat, így akkor sem rugaszkodtak el a nyersanyagtól, amikor a filmkészítés logikája megkövetelte volna. Követték a szamárvezetőt, s legfeljebb kurtítottak, tömörítettek, de nagyobb bűvészmutatványt már nem mertek felvonultatni. Így a sokszor túlzottan is epizód jellegű részek hűen követték Rowling teljesítményét: ha ő gyengébben írt, akkor a film is lefelé ívelt. És ami a legfájóbb: valami mindig egy orrhosszal előrébb járt, mint Harry Potter. Művészi erőben A Gyűrűk Ura, technikában az Avatar, dinamikában a Pókember vagy a legújabb kihívó, a Transformers. A varázslótanonc filmjei ugyanakkor pontos látleletet adtak arról, hol is tart épp a hollywoodi fősodor, a sikerfilmkészítés napi gyakorlata. De be is érték ennyivel. És ezt akár dicséretnek is felfoghatjuk.
