De nemcsak azért látott kettőt a néző, mert az író nem forrasztotta igazán egygyé a művin gerjesztett szerelmi történetet és a remekül kifigurázott trójai háborút s vele természetesen minden emberi hadakozást, hanem azért is, mert kétféle módon is megkínálják a darabbal.

Horváth Csaba az utóbbi években a fizikai (de nevezhetjük mozgás-, tánc-, test-) színház és a szószínház ötvözésén munkálkodik. Nehéz, aknákkal bőven behintett kísérleti útvonal ez. Ha a mozgás csak illusztrálja a történetet, hamar mechanikussá, unalmassá és főképp értelmetlenné válik. Ha túlságosan elszakad a szövegtől, megeshet, hogy követhetetlen lesz a mozgás, a látvány, a zene és a cselekmény kapcsolata.

A Forte Társulat vezetője láthatóan keresi az egyensúlyt, azt, hogy egyenértékű szólamokként használja a különféle színpadi eszközöket. A gyulai Troilus és Cressida nagy lépés lehet ezen az úton, de alighanem messze még a cél. Sok jelenetben teljes összhangban működnek a különféle eszközök, a mozgás, a testfestés, a színészi beszédmód, a zenei háttér pontosan illeszkedik a szöveghez, és mindez együtt eredeti jelentést, új művészi minőséget hoz létre.

Máskor a mozgás leválik a szövegről, önálló életet él, sokszor csak betétként van jelen. Érdekes módon az előbbi, szerencsésebb eset olyankor adódik, amikor gúnyolódni lehet mind a görög, mind a trójai vezérek harciaskodásán, hősködésén, taktikázgatásán, az ellenfelek fraternizálásán, egyáltalán a hadi erkölcsök, szokások furcsaságain. A rendezőt jobban érdekli a háború, mint a szerelem. A címszereplők furcsa kapcsolata, a Pandarus gerjesztette szerelmük kínos sorsa a háborúban kissé háttérbe szorul. Az üres játéktéren Benedek Mari háromszínű jelmezei adnak határozott orientációs kiinduló pontokat. A görögök kékek, a trójaiak pirosak, a harcolni nem akaró Achilles és szeretője, Patroclus fehérek. A harci-politikai felállás a legfontosabb itt, a személyes kapcsolatok ennek rendelődnek alá.

Az előadás tétje nem az, hogy mi lesz a két egymásra némi mesterkedéssel gerjesztett fiatal szerelmével, hanem az, hogy Achillest, aki elszántan szerelmeskedik sátrában, és eszébe sincs harcolni, sikerül-e feltüzelni Hector ellen. S amikor végre galád csellel megöleti a nagyszájú trójait, vége is a darabnak. A kerítő Pandarus sajnálkozik, ám nem világos, mi felett. A nagyfokú stilizáláshoz a szereposztás is hozzájárul. Nemcsak törékeny nők játszanak marcona férfiakat, de egy-egy tarkó, hát, fenék is önálló szerepet kap. Menelaus Paris tarkója, Andromache Ulysses meztelen felsőteste, Aenas Nestor háta, Cassandra pedig Agamemnon alfele. Kiszámítható, hogy ebből finom szellemesség éppúgy kikerekedik, mint durva tréfálkozás. Meg az is, hogy a célzás hol telibe talál, hol csak mechanikusan működik. De a színészeket nézve is két előadást láthattunk. A Forte Társulat ugyan évek óta gyakorolja a szövegmondást, de nem minden tagja ura annyira ennek a színészi eszköznek, mint a testbeszédnek.

A prózai színészek, László Zsolt, TomposKátya,Herczeg Adrienne többnyire kellő mozgáskultúrával illeszkednek a társulatba, de nem lehetnek olyan akrobatikusak,mint Krisztik Csaba vagy Vati Tamás. A címszereplőkkel már a szerző is eléggé mostohán bánt, és a rendezőnek sem sikerült igazán érdekessé tennie őket. Ám Krisztik Csaba mindig nagyon erős színpadi jelenség, Tompos Kátya pedig gyönyörűen képes megszólaltatni Matkó Tamás archaizáló, mediterrán dallamvilágát. László Zsolt piros kiskosztümben kevés eredménnyel keresgéli a vén kerítő jellemét, személyiségét, egyáltalán helyét a történetben. A többi játszó főképp a stílust, a kettős játékhoz, a száj és a test beszédéhez egyaránt illő színpadi viselkedést keresi. Vati Tamás kis beszédhibával ajándékozza meg Hectort, Sipos Vera Ulysses bonyolult okfejtéseivel nem tud mit kezdeni, viszont remekül harsonázza a harci jelzéseket. Blaskó Borbála némely gesztusa telibe találja Achilles fiúszeretőjének furcsa helyzetét a hadfiak között.

Simkó Katalin ostoba Ajaxa az előadás egyik tartópillére. A csak mozgással és hanggal megjelenített drabális otrombaság talán éppen attól elementárisan hatásos, mert teljesen ellentétes a színésznő alkatával. A másik oszlop Andrássy Máté mocskos szájú Thersitese. Ez az undorítóan undorodó alak már nem az Iliászt parodizálja, hanem korunkat is véleményezi.

Krisztik Csaba, László Zsolt és Tompos Kátya