Szabótól a közönség is megkapta a magáét
A gálára mindig nagy gondot fordító fesztivál most is impozáns körítést talált ki: az évek óta megszokott profi táncosok most egy kísérőfilm keretében repülő csészealjjal érkeztek, majd lejtettek némi bizarr földönkívülitáncot, hogy végül a videokivetítőkön átváltozzanak Marek Ebenné. Az est humorfelelőse pozíciót emberemlékezet óta birtokló, olykor zenész, olykor tévés személyiség Eben most sem fogta vissza magát: kisebb kirohanást intézett a 3D ellen, mely szerinte csak arra jó, hogy általa ostoba történeteket hozzanak tető alá tökéletes minőségben. Egy másik következtetése pedig az volt, hogy a gyógyszergyártó lobbi is érintett a bizniszben, mert a 3D-s tévék megjelenése óta drasztikusan megugrott a fejfájás-csillapítók eladása.
A régió vezető mozgóképes mustráján most nem versenyzett magyar film, de a döntés – mondhatni – a mi kezünkben volt: Szabó István vezette a hét tagból álló nemzetközi zsűrit, így a konzekvens díjakat minden bizonnyal nagyrészt az ő „karmesteri” képességeinek köszönhetjük. A harmincezer dollárral járó Kristály Glóbuszt a Restoration (Boker Tov Adon Fidelman) című izraeli mozi kapta – egyértelműen ezt várták a legtöbben befutónak. A dráma hőse Yaakov Fidelman bútorrestaurátor, aki komoly válsággal szembesül.
Fia azt szeretné, ha az öreg bezárná és eladná az adósságokkal terhelt boltot, ám ekkor megérkezik a gazdag családja elől menekülő Anton, aki megtalálja a megoldást: felfedez a boltban egy antik zongorát, amely, ha felújítanák, minden anyagi gondot megoldana. Azonban Anton nem áll meg itt, hanem Fidelman fia helyére pályázik, olyannyira, hogy még a terhes feleségét is elcsábítja. A műben tulajdonképpen minden karakter az önmagával való megbékélést, valamint az újrakezdés lehetőségét keresi. Joseph Madmony rendező a díj átvételekor elmondta: különösen nagy dicsőség ez neki, mivel Szabó Istvánt gyerekkora óta a rendezőpéldaképeként tartja számon.
Azon már lehet némileg vitázni, hogy a szlovák Martin Sulík megérdemelte-e a zsűri húszezer dollárral járó különdíját a Gypsy (Cigány) című művéért, de érzékeny témája és társadalmi jelentősége miatt nem igazán lehet szót emelni a mű ellen – noha esztétikai szempontból maximum közepes opusról van szó. A rendező intenciója nyilvánvalóan az volt, hogy átfogó képet fessen a szlovákiai romákról, arról, hogy hogyan is élnek zárt közösségeikben, de ehhez Sulík még Shakespeare-t is belekeverte a dologba: a mű tulajdonképpen a Hamlet dramaturgiailag igen laza átirata. Sulík számos jelenetet szentel a romák és a nem romák konfliktusa ábrázolásának, de nem mer a felszín mögé nézni, mint ahogy a roma kultúra ábrázolása terén sem ér el semmilyen mélységet.
Nem mellékesen a zsűri különdíját sokkal inkább megérdemelte volna a Cracks in the Shell (Die Unsichtbare), mely a szakma és a kritikusok szerint a másik fődíjesélyes volt, de a produkciónak most meg kellett elégednie a legjobb női alakítás díjával. Nem kétséges, Stine Fischer Christensen valóban erőteljes a színpad és a való élet közötti határt „elvesztő”, a művészetbe csaknem belehaló színésznő szerepében. A legjobb színész pedig Holylywood egyik legjobb karakterszínésze lett, David Morse, aki, miután már korábban hazament, szinte repülőfordultával jött vissza két fiával az Egyesült Államokból, hogy remegő hangon mondjon köszönetet a jókora méretű és súlyú Kristály Glóbuszért (ezért is le a kalappal előtte).
Őt a Collaborator című amerikai filmben nyújtott alakításáért emelte ki a zsűri – ezzel a döntéssel nem igazán lehet vitába szállni. A mozit egyébként a neves amerikai indie-alkotó, a hazánkban is kedvelt Hal Hartley filmjeiből ismert színész, Martin Donovan írta és rendezte, sőt Morse mellett eljátszotta a másik főszerepet. A mű tulajdonképpen egy klasszikus túszdráma, csak a túszejtő (Morse) itt gyerekkori ismerőse a túsznak (Donovan). Miközben a szerepek folyamatosan változnak, mindkettőjükről kiderülnek a rejtett traumák, de nyilvánvalóan csak egyikük számára adott a továbblépés lehetősége.
A versenymezőnyben van még egy meglepő (de nem felháborító) díjazott, ez pedig a francia Pascal Rabaté rendezői elismerése.Már önmagában az is meghökkentő volt, hogy egy szexi és pikáns komédia is szóhoz juthatott a válogatás során. Igaz, ha a huszonegyedik században valaki egy beszéd nélküli börleszket tesz le az asztalra, az már definitíve művészetnek számít. Csak úgy, formailag.
A zárógálán Szabó Istvánnak sikerült egy gyors fellépéssel respektált zsűrielnökből a fesztiválgála hősévé válnia (ha már a sajtó képviselőinek összes interjúkérését elegánsan viszszautasította), mivel megjegyezte: ő most egy nem hivatalos fődíjat is kiad a közönségnek, amely a cseh fürdővárosi fesztivált a világon valóban egyedülállóvá teszi. Ezzel a filmszerető egyetemistákra utalt, akik sátrakban, esetleg a patakparton leterített hálózsákban művelődik végig a rendezvényt, s akiknek köszönhetően az összes vetítés telt házas. A show-t végül mégis ellopta a neves, olasz származású amerikai színész, John Turturro, aki Jirí Bartoska fesztiváligazgató különdíjában részesült. Így két igazi sztár is volt egy este a színpadon – ez pedig, mondhatni, igen ritka jelenség Kelet-Európában.
KARLOVY VARYBÓL JELENTI KIKÜLDÖTT MUNKATÁRSUNK, Csákvári Géza
A fesztivál számokban
Karlovy Vary filmfesztiválján 12 033 akkreditált vendég volt, ebből 310 filmrendező, 814 szakmabeli és 649 újságíró. A mustra 199 filmjének 413 vetítésére 126 302 jegyet adtak el. A programban 21 világ-, 25 nemzetközi és 16 európai premier volt.
