Szőcs Géza ballal gratulál
A tartó aljában elhelyezett ezerforintos bankóról Mátyás király néz ki egy Magyarország alakú lukon. A díjazott ezután a falhoz lép, és kezet ráz az abból kilógó kézzel – a díjosztók szimbólumrendszere értelmében Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár gumiból fröccsöntött baljával. Ez kicsit kínos, de hát ennél a díjnál semmi sem stimmel, mondjuk úgy: ettől életszerű.
A Nemzeti Művészetért Alapítvány (NMA) alapítója, öt fiatal médiaművész (Antal Balázs, Farkas Roland, Horváth Tibor, Mécs Miklós és Radics Márk) sehol sem jegyeztette be ezt a szerveződést. Nem volt rá szükség. A fent leírt díjkiosztó-sorozat a második projektjük, amelyet azért szerveztek, mert rettentően elegük lett. Besokalltak többek között attól, hogy a Magyarországon adományozott művészeti díjak 70 százaléka politikai vállveregetés is egyben. Kiakadtak azon, hogy egy Munkácsy Mihály-díjas képzőművész szerint a kitüntetésétől majd másképp néznek rá a hallgatói, és a díj birtokosaként nagyobb lesz a szakmai hitele. Az NMA Napidíjáért nem kell évekig ácsingózni. Odaítélésének egyetlen feltétele, hogy az önmagát nomináló „a kortárs kultúra tevőleges tagjának” érezze magát, valamint hogy megjelölje a díjátadó kívánt napját, és hogy az ünnepséget követően átadjon az NMA alapítóinak 2000 forint készpénzt. Amiből aztán ezret a fent leírt módon visszakap. A másik feléből a díjkiosztó utáni fogadást fedezik. Tiszta ügylet.
Nem voltak ilyen egyértelműek a koordináták a csapat tavalyi, erdélyi kiállításának előkészületeikor. Valójában az NMA egyik alapító tagját, Horváth Tibort hívták meg a sepsiszentgyörgyi Magma Kortárs Művészeti Kiállítótérbe, hogy szervezzen ott három kiállítást. Pályáztak a Nemzeti Kulturális Alapprogramhoz, de a tárlatokhoz szükséges 1,8 millió forint helyett 300 ezret kaptak. Ez egyre sem volt elég, a támogatást mégis buzdításnak vették a legnagyobb hazai kultúra finanszírozó-elosztó intézménytől. Először azt gondolták, arra költik el az összes pénzt, hogy a tatabányai turullal tojatnak egy átvitt értelmű turultojást, amelyet aztán ünnepélyes keretek között Sepsiszentgyörgyre utaztatnak, útközben pedig a lehető legtöbb helyszínen, mobil koszorúzás keretében dicsőítenek.
De még mielőtt mind az öten elindultak volna Székelyföldre, tudomást szereztek arról, hogy tavaly májusban az államtitkári poszt várományosa, Szőcs Géza miket beszélt a Parlament Caféban a kormányzati kultúrpolitika lehetséges irányait vázolva. Például hogy „az egyes szellemi javakról ezentúl a kormányzat dönti el saját eszközeivel, hogy támogatandó, tűrhető vagy tiltandó, csak ma már nem a három T, hanem a három F logikája működik: az adott művész és adott műalkotás finanszírozandó, felejthető vagy felejtendő-e”.
Szőcs nem tudhatta, hogy az NMA kiállításának címét is kitalálta ekkor, a művészek ugyanis a 3 F hallatán egy csapásra módosították turulmadártojás-utaztató tervüket, és megfogalmazódott bennük egy Felkarolandó, Felejthető, Felejtendő című tárlat megrendezésének vágya. Ahol ők maguk sorolhatják majd be az alkotásokat. Így meghirdették a Turul – Tudok jobbat című pályázatot, amelyre olyan művészek jelentkezését várták, akik „a Haza iránt érzett vágyaikat műalkotások készítésével élik át”. Ráadásul ezeket még az általuk meghirdetett öt kategória (PFZ – Piros, Fehér, Zöld, Magyarország az Európai Unióban, Nemzeti jelképeink, Szuvenír, Szabadság) valamelyikébe is be tudják illeszteni.
Természetesen mind az öt kategóriát ők maguk, a kiírók nyerték, de érkezett nemzetiszín szalagos, fenékrezegtetős fogyasztógépterv is, piros-fehér csíkos Túró Rudi-csomagolás Sávos fantázianévvel, és a szuvenír kategória egyik pályamunkájaként Devecser feliratú hógömb, amelyet felrázva vörösiszap-pelyhek szállingóznak a falura. Ezután botrány következett, de Radics Márkékat nehéz megfélemlíteni, ezért idén márciusban megrendezték az NMA Híradó című kiállítást is a budapesti Demo Galériában.
Ezzel azt szerették volna megmutatni, milyen az, amikor a hatalom tudósít, vagyis a hírek egy érdekhálón megszűrve juthatnak csak az otthonokba. Itt trikolór szőnyegből vágtak ki, majd helyeztek vissza intarziaszerűen motívumokat, és érdekes tárgyakat állítottak ki melléjük: többek között magyar álarcot, zászlóponcsót, Instant Himnuszt CD-lemezen és Nagy-Magyarország formájú, fekete színű gyászkeretmatricát képernyőkhöz.
Mindezzel az ifjú képzőművészek nem valamelyik párt (vagy pártok) ellen akartak kirohanni – ők a mindenkori kultúrpolitika hibáira reagálnak. És hogy a jó szándék senki részéről ne legyen megkérdőjelezhető, következő kiállításuknak az ártalmatlan Népművészet címet adták.
