A mohácsi emlékpark – amely valójában a Duna-parti várossal szomszédos Sátorhely község határában található – 1976-ban nyílt meg. A Vadász György tervei alapján épült emlékhely jelképes alkotásokkal szól a mohácsi vészről és annak előzményeiről, következményeiről. A bejárat kapujának össze nem érő betoníve a magyarság széthúzását szimbolizálja. Az ív alatti, rettentő bronzkapu 28 ezer csont- és csigolyaszerű elemből applikálódott, ami a csata és a környékbeli települések 28 ezer áldozatának artisztikus mementója. Kissé beljebb egy kőrózsa alakú szökőkút a Mohács utáni ország három részre szakadásának és az önálló államát elvesztő magyarság könnyeinek megtestesítője. A csatában elesett hősöket 120, totemoszlopra és kopjafára hajazó sírjel idézi. A csata fővezére, Tomori Pál és a 20 évesen elesett uralkodó, II. Lajos király szobrot kapott, ahogy a mohácsi győző, Szulejmán is. A faragott jelek egy kör alakú sétányrendszer mentén állnak, az utak körkörössége, önmagába veszése az ország kiúttalanságáról, egyhelyben toporgásáról elmélkedik. A kör közepéhez közel leszúrt három kereszt pedig azt állítja, hogy Mohács volt a magyarság golgotája.

Az emlékhely jelképes gesztusrendszere tovább gazdagodik a kupolás fogadóépülettel, hisz az a magyar korona formáját hozza el a mohácsi sírkertbe. A 15 méter magas építmény négy szintjén kiállítások kapnak majd helyet. Ezek egyike a Mohácsnál bevetett fegyvereket mutatja be, a csatát egy animációs film eleveníti meg. A fogadóépületre és a sétányok, illetve a sírjelek megújítására 380 milliót fordítanak, a költségek 80 százalékát az unió állja.

A tavaly startoló munkálatok idejére nem zárt be az emlékhely, a fogadóépület átadásától viszont a DDNP azt reméli, hogy az évi 20 ezer idelátogató száma megduplázódik. Amúgy május–júniusban és szeptemberben jönnek sokan a sátorhelyi parkba, s olyankor főképp iskolai kirándulócsoportok veszik célba az egykori csatateret. A diákok a történelemtanulás mellett kipróbálhatják magukat a középkori íjak használatában is.

Mindamellett azért még kérdéses, hogy augusztus végén használatba vehetik-e a látogatók az impozánsnak megálmodott, csupa üveg fogadóépületet. Ha mégsem, akkor idén egy felvonulási területen hajthatjuk meg fejünket a mohácsi hősök előtt. Jó lenne, ha nem így lenne, ám egy ilyen, a jelenlegi viszonyainkat tükröző helyzet nem ütközne az emlékhely – széthúzásról és önveszélyeztető tehetetlenségről szóló – üzenetével.

A koronát idézi