Négy a kislány

„Éreztem, hogy nem egy baba mozog, de az orvosok azt mondták, egy szívhangot hallanak. Egy röntgen után derült ki, hogy négy baba van – idézte fel néhány éve az akkor 54 éves édesanya. 1974 novemberében születtek a Kovács lányok, Zsuzsa, Adrienn, Ildikó és Kati a tizenhat hónapos Gabriella mellé. A mama a Soproni Ruhagyár csepregi üzemében, az apa a termelőszövetkezet tehenészetében dolgozott. Az 1979-es Népszabadság-cikk egy rendkívül boldog családról mesél, igaz, évekkel később a szülők elváltak, az asszony egyedül nevelte fel öt gyerekét.

Az író-újságíró Gerencsér Miklós egyébként kétrészes sorozatban foglalkozott az ikrekkel. Az elsőben a bácsalmási hat gyerekről mesélt, míg a másodikban Kovácsékról. Mint írta, egy olvasó küldött neki eléggé zaklatott hangulatú levelet arról, hogy az ország bezzeg összefog, ha valahol négyes ikrek születnek, de a bácsalmási hat ikergyerekről tudomást sem vesz. „A Kucsera házaspár kissé túlteljesítette a népesedési politikát, ugyanis a feleség három év alatt háromszor szült ikreket.” Az újságíró felkereste hát őket, és elbeszélgetett velük, a szárítón lógó 78 pelenka előterében.

A lelkes Franciska egyébként nemcsak a Népszabadságnak írt, hanem az Országos Nőtanácsnak is, hogy társadalmi segítséget kérjen. Hogy miért tette? Mert nő- és családfelelős az egészségügyi dolgozók pártszervezetében, ez a dolga. És hogy harcos leveleivel nem vallott kudarcot, azt jól mutatja, hogy a család kapott a tanácstól mosógépet és centrifugát, a nagyobb ikrek térítés nélkül járhattak az óvodába, a középsőket bevették a bölcsődébe, noha anyukájuk gyesen volt a legapróbbakkal. Mit gondolnak, az ikrek anyukája ezek után mire vágyott a legjobban? „Pillanatnyilag arra, hogy itt legyen a legkisebbek névadóján a keresztapjuk, Petsuk Zoltán a neve. Unokaöcsém. Vácon katona. Igen-igen szépen megkérjük elöljáróit, engedjék el hozzánk a család ünnepére.”

És ha már ikrekről írt a Népszabadság, az öt évvel korábban szenzációszámba ment csepregiekről sem feledkezhettek meg. Így megtudhattuk, hogy a háromtagú Kovács família még egyetlen szobányi lakásban élt, s csak az alapozásig jutottak a telkükön a házépítésben, mikor kiderült: egy helyett négy taggal bővül a család. A községi tanács gyorsan rendbe hozatott nekik egy üres házat, és ideiglenesen odaköltöztek, míg elkészült végleges otthonuk: a négyszobás, két fürdőszobás, központi fűtéses épület, amelyért százezer forintnyi OTP-hitelt kellett törleszteniük.

Az anyuka keresete átlag 2500 forint volt, az apáé egy ezressel több. Ehhez jött 1900 forint családi pótlék. A kiadási oldalon 1515 forint szerepelt óvodára, OTP-törlesztésre, életbiztosításra, hatszáz-hétszáz a házrezsire. A maradék meg mehetett a mindennapokra. Nem véletlen, hogy a megélhetéshez extra munkát meg háztájit is vállalni kellett. Az olvasó még a családfenntartó napi menetrendjét is elolvashatta: hajnali háromra ment ugyanis a tehenészetbe, hétig almolás, fejés, etetés. Utána uzsgyi haza, ellátni az otthoni állatokat. Délután háromra vissza a tehenészetbe, este hétig, majd megint munka a ház körül.

Nem csoda, hogy az újságíró sem tudott hosszan beszámolni arról, a kedves papa mennyit játszott a sötétbarna hajú, zöldeskék szemű, kreol bőrű gyerekekkel. De az anyuka is dolgozott, a gyerekek hároméves koráig gondozónőt adott melléjük a községi tanács. Majd az óvodát vették birtokba, ahol nagyobb testvérük, Gabriella lakonikus nyugalommal figyelte eleven testvéreit, akiket az óvónő állítólag meg tudott különböztetni egymástól: Katit a szeméről, Ildikót a nevetéséről, Zsuzsit a mozgásáról, Adriennt pedig arról, hogy ő hasonlít legjobban a másik háromra.

Mára a lányok már közelebb vannak a negyvenhez, mint a harminchoz. Messze laknak egymástól, és mindegyikük mást csinál, mint amit tanult. Ha újabb négyes ikrek születnek, legtöbbször rájuk is hivatkoznak. Állítólag minden 400-500 ezer szülésre jut négyes iker. 1992 decemberében a lombikprogram keretében született magyar ikergyerekek világszenzációnak számítottak. Ez volt ugyanis a világon az első eset, ahol a mesterségesen megtermékenyített petesejtek nem az anyától származtak.

A nagy hírű csepregi négyes ikrek
A nagy hírű csepregi négyes ikrek
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.