Szent folyó

Ideje volna, hogy a feltörekvő nemzedék friss szeme vezesse a nézőt.

Nem tudom elképzelni, hogy volna Magazin-olvasó, aki ne utazna szívesen végig a Dunamentén a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig. Gyerekkorban a Mississippire vágyik az ember, hogy lássa, amit Huck Finn. Esetleg rálelne az Amazonas ismeretlen törzseire vagy a nílusi krokodilra. Később viszont inkább Borus Demeternek, Verne dunai hajósának útját követné, a kultúrtájakat és a nagy folyó melletti városokat látogatná: érezni-élvezni a történelem sűrű levegőjét, a mai lakosok nyüzsgő forgatagát.

Nem csodálkozom, hogy a köz szolgálatáért a többi állami médiumnál mindig is sokkal többet tevő Duna TV-ben fogant meg a nagy ötlet: sorozatban bemutatni a hatalmas folyót, amely fizikailag és szellemileg is összeköti hazánkat Európával. S nagyon örültem, hogy fiatalokra bíztak egy ekkora feladatot. Ideje volna, hogy a feltörekvő nemzedék friss szeme vezesse a nézőt: lássuk, mit észlel másként, mit tart fontosnak a régi gondolatokból és mi mindenben haladja meg a már ezerszer megfogalmazottakat.

El is készült korrekten. Az egészet összefogó Pozderka Ivett irdatlan anyagon rágta át magát: földrajz, vízrajz, természetrajz, néprajz, történelem, művelődéstörténet, tudománytörténet, irodalom, építészet, képzőművészet, nem hiszem, hogy mindent fölsoroltam, amivel foglalkoznia kellett. Viszonylag ügyes kézzel válogatta ki a lényeget, a fotózásra pedig nem sajnálták a technikát és az energiát: légi és földi felvételek, lenyűgöző képsorokminden részben, amit előre megnézhettem.

Mégsem teljes az örömöm, a csatornára sokszor jellemző hamis alapállástól nem tudtak szabadulni: mindent agyon kell magyarázni, s nem kiváltani kell a nézőből a katarzist, hanem meg kell mondani neki, hogyan érezzen. Fennkölt fogalmazással rá kell erőltetni a kellően lírai látásmódot. A narrátorok – Kovács Nóra és Csernák János – csak rontanak rajta: a leglíraibb verset és a legprózaibb tényeket ugyanazon a kenetteljes hangon mondják, amire semmi szüksége nincs a mi mindig megújuló folyónknak.

A Dunát nézni, róla és vidékéről minél többet megtudni viszont élvezet: aki teheti, hát töltsön három hónapot a képeivel.

Infó

DUNA ANZIX Hatvan – egyenként negyedórás – részből álló ismeretterjesztő sorozat a duna tv -n július 4-től hétköznaponként délután háromnegyed 6-kor. Írta, szerkesztette és rendezte: Pozderka Ivett.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.