Életre kelhet Palota vára

Szocreál lakótelepek gyűrűjében, Várpalota centrumában helyezkedik el a 600 éves Thury-vár. Az évtizedeken át szocialista ipar- és bányászvárosként emlegetett településen sokáig fel sem merült az ötlet, hogy kiaknázhatnák a belváros közepén található impozáns épületegyüttes idegenforgalmi lehetőségeit.

Pedig a XVI. században élt parancsnokáról, Thury Györgyről elnevezett erődítmény igazán alkalmas arra, hogy még a kifinomult ízlésű turistákat is a vár falai közé csábítsa. Ahhoz azonban, hogy a főként reneszánsz és barokk stílusú épületcsoportot XXI. századi színvonalon lehessen bemutatni a látogatóknak, átfogó rekonstrukcióra volt szükség.

Talabér Márta, Várpalota tavaly ősz óta hivatalban lévő polgármestere szerint egyelőre csupán az első lépést sikerült megtenni: a rekonstrukció nemrég befejeződött első ütemével nagyjából a vár fele újulhatott meg. Amunkálatok összesen 750millió forintba kerültek, ehhez az uniós és állami támogatás mellett a palotai önkormányzat 15 százalékos önrészszel járult hozzá.

A Thury-vár legrégebbi szárnya a XIV. században épült. A környék akkori urai, az Újlakiak által felhúzott erődítményt már a korabeli források is „Palotaként” emlegették. Nem véletlenül: a nemesi kúriáknál nagyobb, viszont a kőváraknál kisebb és kevésbé erődített építményről volt szó. A középkori építkezést természetesen az évszázadok során számos bővítés és átalakítás követte, így a váron valamennyi kultúrtörténeti korszak jegyei felfedezhetők.

A magánvár a XVI. század közepén került királyi kézbe, a parancsnokságát pedig 1559-től látta Thury György kapitány, aki azért válhatott az erődítmény névadójává, mert 1566-ban maroknyi csapatával sikerült megvédenie a várat a hatalmas túlerőben lévő török sereg ostromától. Az építmény a XVII. században a Zichyek kezébe került, akik a Rákóczi-szabadságharc után impozáns barokk kastéllyá alakították át. A XX. században állami tulajdonba került Thury-vár állapota az elmúlt évtizedekben fokozatosan romlott, átfogó rekonstrukciójára évtizedekig nem volt forrás. Ennek tudható be, hogy a műemlék várban rejlő lehetőségekhez képest a kihasználtsága is szerény maradt: csak kevesen tudtak arról, hogy a málló falak között működött az ország egyetlen vegyipari múzeuma, de itt kapott helyet egy bányászattörténeti gyűjtemény is.

Ez utóbbi a most befejeződött felújítás után is megmarad, a vegyipari anyagnak azonban új helyet keresnek. Talabér Márta szerint az egyébként egyedülálló gyűjtemény nem illik a vár stílusához, ugyanakkor éppen a kiállítás minősége miatt szeretnék, ha a múzeum a városon belül költözne új helyre.

„A várrekonstrukció legfőbb célja az volt, hogy életet leheljünk a 600 éves építmény falai közé. A felújítást követően olyan közösségi tereket sikerült megnyitnunk a közönség előtt, amelyek korábban zárva voltak. A látogatható részeket úgy alakítottuk ki, hogy azokat a fogyatékkal élők is használhassák. Az átadással számos új, multimédiás eszközrendszerrel felszerelt kiállítótér nyílt meg, illetve olyan exkluzív rendezvénytermeket alakítottunk ki, amelyek nagy létszámú nemzetközi konferenciák megrendezésére, valamint esküvők megtartására is alkalmasak” – tudtuk meg Talabér Mártától.

A megszépült várban egyszerre három kiállítás nyílt. A reneszánsz kori épületrészben – ahol egyébként az ország legrégebbi világi falképei találhatók – kapott helyet Várpalota helytörténeti gyűjteménye, a barokk lovagteremben jelenleg egy magyar katonaruha-történeti gyűjtemény, a rendezvényteremben pedig egy népviseleti gyűjtemény tekinthető meg.

A vár felújítása a következő években folytatódik. A polgármester tervei szerint a következő lépés a várudvar csinosítása lesz: mintegy 50 millió forintból megoldható a homlokzat festése és a térkőburkolat lerakása. A távolabbi tervek megvalósításához magánbefektetőket keres a város: egyrészt a megnövekedett látogatólétszám miatt szükség lenne egy kávézóra és egy étteremre, a vár nyugati szárnyában pedig új kereskedelmi szálláshelyek kialakítására. A Thury-vár XXI. századi arculatának teljessé tételéhez még egy dolog szükséges: belátható időn belül sétálóutcává-pihenőparkká szeretnék átalakítani a vár előtti teret, azaz Várpalota centrumát.

A Thury-vár rejti a az ország legrégebbi világi falképeit
A Thury-vár rejti a az ország legrégebbi világi falképeit FOTÓ: BRENDA TAMÁS
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.