Közszolgálati HBO

Noha a címe alapján – Varázslatos gladiátorok – első körben azt gondolná az ember, hogy az HBO a szokásos hollywoodi szuperprodukciók egyikét tűzi műsorra ma este főműsoridőben, valójában egy díjnyertes magyar dokumentumfilmről van szó. Kabarcz Zsófi és Boros Panna (nem mellékesen, első nagyobb) műve érzékeny témát dolgoz fel: értelmi sérültek életét, érzéseit, vágyait. A kiindulópont az ország egyetlen teátrumának bemutatása, melynek hivatásos társulata értelmi sérült színészekből áll. Bepillanthatunk a 2010-ben készült produkció, az Aranylépés próbafolyamatába, láthatjuk a Baltazár Színház alapítója és vezéregyénisége, Elek Dóra szakmai eltökéltségét.

A mű azonban sokkal többre jut végül: intim pillanatokat varázsol a képernyőre,melyek bizonyítják, hogy az értelmi sérülteknek ugyanolyan vágyaik és érzelmeik vannak, mint bármelyik más embernek. Megrázóak azon a jelenetek, melyekben a szülők vallanak őszintén sérült gyermekeik iránti érzelmeikről. Még egy rövid társadalmi helyzetképre is futja: az egyik jelenetben egy lány egy piros, szív alakú lufit próbál átadni Budapest egy forgalmas terén valakinek, bárkinek, aki elfogadja a szeretetet. Mondanunk sem kell talán, nincs könnyű helyzetben.

A szívbe markolóan szép dokumentumfilm az HBO saját gyártása, teljes egészében a csatorna finanszírozta a produkciót. Nem ez az első alkalom, hogy az előfizetéses mozicsatorna önkéntes közszolgálatra vállalkozik. 2009 óta gyártanak magyar dokumentumfilmeket: a Varázslatos Gladiátorok már a hatodik ilyen mű. Fontos tény, hogy ezeket a műveket nemcsak a magyar háztartásokban mutatja be a csatorna, hanem regionális szinten is játsszák őket, azaz ezek a mozgók eljutnak a cseh, román és a lengyel előfizetőkhöz is.

Az HBO a jövőben sem adja fel a közszolgálatot, hamarosan befejeződik a The One That Got Away, illetve a Magyarok a világ börtöneiben munkacímű dokumentumfilmek forgatása. Az előbbi premierjét az év végére, míg az utóbbit a következő év elejére tervezik. Az angol rendezőpáros, Sam Lawlor és Lindsay Pollock által forgatott The One That Got Away egy felvidéki magyar férfi története, aki több évtized után, nyolcvanévesen találta meg egykori szerelmét, akivel egy Pest megyei koncentrációs táborban ismerkedett meg, ahol foglyok voltak a második világháború idején. Jelenleg mindketten Ausztráliában élnek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.