– Üzleti út vagy magánlátogatás?

– Legalább egyszer évente ide – haza – kell jönnöm, hogy jól érezzem magam. Ebből a szempontból magánlátogatás. De új filmem bemutatójával is foglalkozom. Tizenkét évig neveltem, mint egy gyereket, mire fölnőtt.

– Titkon reménykedtem, esetleg újabb közös munkát tervez magyar filmesekkel.

– Konkrét tervem nincs. Szoros barátságban vagyok Szabó Istvánnal, és talán még egyszer lesz egy közös munkánk. Együtt vacsorázunk majd, és erről is folytatjuk a beszélgetést.

– Eseményszámba megy, ha Szabó István forgat. Viszont fölnőtt egy új filmes nemzedék Magyarországon az utóbbi évtizedben, és igen jól szerepelnek a nemzetközi porondon.

– Tudok róluk, ha nem is mindegyikükről. De nekem már megvannak a magam szokásai, körei, és nem ambicionálom, hogy rengeteg filmet készítsek. Minél kevesebb, annál jobb. Egyszer talán eljutok odáig, hogy már nem is kell több.

– Csakugyan?

– Igen. A filmgyártás szenvedély, amely elkísérte eddigi életemet, de most próbálom magam leszoktatni róla. Korábban lefoglalta az időm nagy részét. Csak úgy tudok mással foglalkozni, ha kevesebbet filmezek. És csak olyan tervvel foglalkozom, amelyet muszáj megcsinálnom, különben aludni sem tudnék.

– Miért készült tizenkét évig az Így látta Barney?

– Nézze, ez a film tíz éve elhunyt íróbarátom, Mordecai Richler utolsó regényének földolgozása. Elkezdtünk dolgozni rajta – mindig ő írta a forgatókönyveit –, de megbetegedett, és meg is halt, mielőtt befejezte volna. Különösen közel áll hozzám ez a regénye, mert személyesen ismerem a protagonistáit. Egy kicsit engem is gúny tárgyává tesz benne. Halálával rám maradt, hogy a nagyszerű, de hosszú és összetett regényt olyan jól filmesítsem meg, amilyen jó maga a szöveg. Több forgatókönyvíróval is próbálkoztam, végül sikerült visszaadni az író világát, stílusát, és az elkészült filmet most már talán maga Richler is elfogadná. Korábban folyton megszólalt bennem a hangja: „ez így még nem jó”.

– Gazfickó vagy jó srác Barney?

– Alapkérdés, amire a válasz: nem vagyunk sem angyalok, sem ördögök, de mindkettő tudunk lenni. Ő olyan ember, aki nem törődik másokkal, soha nem azt csinálja, amit elvárnak tőle, és nem számítanak a következmények. Például az esküvőjén találkozik élete nagy szerelmével, aki nem a menyasszony. A történet nagy része persze az író életéből merít.

– A címszerepet játszó Paul Giamattinak három évtizedet átívelő életutat kellett érzékeltetnie, és a legjobb színésznek járó idei Golden Globe-ot nyerte el ezért az alakításért.

– Nem volt könnyű megtalálni a megfelelő színészt a főszerepre. Jellemző, hogy amikor már megvolt, fölkértem Dustin Hoffmant is az apa figurájára. De ő azt mondta: „Miért ezt a mellékszerepet játsszam, hiszen én a Barney vagyok!” „Harminc éve még ő lettél volna – válaszoltam –, de most már az apja vagy.” Szomorúan nézett: „Gondolod?” És elvállalta.

– Borúsan nyilatkozta valahol, hogy igényes filmet manapság már nem forgatnak.

– Ez a filmipar tragédiája. A Barney… felnőtt közönségnek készült, de negyvenen fölüliek ma már ritkán mennek moziba. Húsz éve még tömegfilmnek számított volna, ma szűkebb közönségnek szóló művészfi lm. Csakhogy nem kis költségvetésű kamaramozi, hanem egy nagyszabású, nagyvárosokban játszódó produkció. Az ilyet nehéz összehozni.

– Most már értem, miért gondolja, hogy abba tudná hagyni.

– Hát igen, nem vagyok a popcornmozi ellen, nézek olyat is, de semmi kedvem gyártani.

– Gyakori rendezőtársai, Egoyan vagy Cronenberg sem ebbe a kategóriába tartoznak.

– Azokkal dolgozom, akiknek hasonló az ízlése az enyémhez, még ha kisebbségbe kerültünk is. Sajnos, egyre nehezebb kisebbségi mozit csinálni.