Fénnyel rajzolt országimázs
A Királyi Akadémián egyébként ritka a fotóművészeti show, mint a fehér holló. Mint erre most Sir Nicholas Grimshaw, az intézmény elnöke emlékeztet, a műfaj legutóbbi jelentős prezentációjára az 1839–1989 közötti fejlődés áttekintésekor került sor. Miután „tehetséges fotográfusok szinte hihetetlenül nagy számban kezdték meg pályafutásukat Magyarországon a huszadik század elején”, nem véletlen, hogy a korábbi történelmi feldolgozáskor, ugyanúgy, mint most, kitüntetett helyet kapott Brassaï, Robert Capa, André Kertész, Moholy-Nagy László és Munkácsi Márton tevékenysége.
Az Akadémia Sackler szárnyában október 2-ig megtekinthető kiállításon a Magyarországról kivándorolt és Európában, illetve Amerikában világhírűvé vált művészeken kívül a hazai pályát választók is nagy számban szerepelnek, köztük Balogh Rudolf és Escher Károly. Az előbbi már 1914-ben kijelentette: „Szükségünk van a fotográfiára, hogy ki tudjuk fejezni egyediségünket és nemzeti jellegzetességeinket”. Az 1914 és 1989 közötti termésből kiválasztott kétszáz fekete-fehér, részben újonnan, de hagyományos papírra nyomtatott fénykép és további két tucat könyv és más tárgy kitűnően érzékelteti, hogyan járultak hozzá a médium fejlődéséhez ezek a zseniális művészek.
Az anyag összeállítása Colin Fordnak, a bradfordi National Media Museum (Nemzeti Médiamúzeum) fotótörténészének és alapító igazgatójának, illetve Baki Péternek, a kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeum direktorának érdeme. Sir Nicholas kiemelte azonban a londoni Magyar Kulturális Központ és annak igazgatója, Takács Ildikó aktív részvételét is. A kulturális misszió vezetőjének rövidesen lejár a kiküldetése, így a rendezvény az ő londoni hattyúdala is. Takács Ildikó lapunknak elmondta, hogy a Királyi Akadémia kezdetben csak az elsőként említett öt nagyság bemutatásában gondolkozott, de később a kurátorok belátták, hogy érdemes az otthon maradt, illetve a bár kivándorolt, de a nemzetközi színtéren kevésbé befutott fotósoknak is lehetőséget adni. A negyven résztvevő a szerteágazó médium számos műfaját képviseli. Láthatók itt Robert Capának a XX. század drámai eseményeit feldolgozó, a fotózsurnalizmust képviselő legendás alkotásai és Munkácsi Márton divatfotói. Ezekről a kiállítás egyik rendezője, Sarah Lea a Népszabadságnak kifejtette, hogy ezek úttörő jelentőségűek, amennyiben először mozdították ki a modelleket a stúdiók világából. André Kertészt, aki önmagát „örök amatőrnek” tekintette, személyes benyomásait közvetítő, bensőséges magyarországi, párizsi és New York-i felvételei képviselik.
A rendezők erősen építettek a mítoszokra, többek között a londoni show talán legszélesebb körben ismert alakja, a műfajt „újrafogalmazó” Robert Capa gyakran emlegetett szavaira: „Nem elég a tehetség, magyarnak is kell lenned”. A brit Modern Photography szakfolyóirat már 1931-ben nyolc magyart sorolt a világ legjobb fotósai közé, köztük Kertészt, Moholy-Nagyot és Munkácsit. Nemrégiben a jeles amerikai újságíró és képszerkesztő, John G. Morris jegyezte meg, hogy a „fotóművészet olyan szakma, mely láthatólag fekszik a magyarok természetének”. Erről győz meg a tárlat a „magyarországi magyar”, a hosszú időn át korlátozott feltételek között dolgozó fotósoknak nyújtott bizonyítási lehetőséggel. A „mezei” múzeumi látogató számára a reveláció erejével hatnak Escher, Angelo, Pécsi József és Kálmán Kata korai XX. századi szakmai és klubfotói, vagy Korniss Péter és Kerekes Gábor dokumentarista felvételei a rendszerváltást megelőző korból, amikor az amerikai és európai fotóművészet fejlődéséről szóló hírek ugyan elérték és megérintették a magyar művészeket, mégis főleg saját perspektíváikból dolgoztak, kevéssé hagyva befolyásolni magukat a külföldi tendenciák által.
