Radics Béla (1946–1982) a hozzá kapcsolódó zenekarok (Atlantisz 2, Sakk-Matt, Taurus, Tűzkerék) és mítoszok (külvárosi zenész, gitárkirály) révén a magyar rocktörténelem önálló fejezete. Pályafutása szédítő sikerek és csúfos bukások sorozata. Talán ő játszotta a legjobban idehaza a nagyközönség által Jimi Hendrix és a Cream nevével azonosított kemény rhythm and bluest. Az i betűre a pontot mégsem sikerült feltennie, életműve, mondhatni, torzó maradt. S nemcsak azért, mert a sikertelenség elől az italba menekülve harminchat évesen távozott közülünk, hanem mert igazából sosem tudott túllépni az elődök árnyékán, a példaképek interpretálásán. Keményebben fogalmazva: bámulatos virtuozitása elvétve párosult alkotóerővel.

Zenészként, emberként nehezen szelídült, tetézte mindezt nagyfokú nemtörődömséggel, így hiába emelte rendszeresen pajzsra a fővárosi klubok közönsége és „béláztak” miatta tízezren az Ifjúsági Parkban („Bélát a pártba, Bélát a kormányba!”), progresszívebb formációi után alig maradt füllel fogható dokumentum. Miközben a végén odajutott, ahonnan elindult: abba a bizonyos angyalföldi szoba-konyhába.

Az elmúlt húsz évben sokan sokféleképpen próbálták rehabilitálni, könyvek, filmek készültek róla, van R. B. Kapitány Emlékzenekar és Radics Béla Emléktársaság, utóbbi hat éve felavatta egész alakos bronzszobrát. Miközben a barátok és tisztelők sorra publikálják tőle a változó minőségben fennmaradt, változó szempontok szerint szerkesztett hangzó anyagokat.

Mostanáig hat ilyen kiadvány látott napvilágot: két, különböző korszakait kompiláló korong és négy homogénebb koncertanyag. Utóbbiak a gitárhős egy-egy zenekarára fókuszáltak, így 1968 legprogresszívebb formációjára, a Sakk-Mattra, amelyben Radics – játékában, gitárhangzásában –elsőként villantotta meg idehaza, milyen is az „igazi brit szellem”. Mivel azonban nem fért bele az ifjúság pártállami képébe, a tömegkommunikáció sem vett róla tudomást, így 1970-re feloszlatta. Nem járt jobban következő bandájával, a Tűzkerékkel sem, amely két dolog miatt lett híres: Magyarországon először játszott Led Zeppelin-dalokat, és tagjai közt folyamatos volt a jövés-menés. Így elfogadta az új supergroup, a Taurus ajánlatát, amellyel a legközelebb került az országos elismeréshez, és amellyel végre kislemezre vehette első (s mint kiderült, életében utolsó) dalát, a Zöld csillagot. Majd újjáalakította a Tűzkereket, amelynek egyik koncertjét 1978 júniusában Iváncsán rögzítette egykori technikusa, Morcz Csaba. Radicsék a focivébé döntője idején játszottak, mintegy harminc lézengő néző előtt, mégis jól hallhatóan feldobva. Vélhetően azért is, mert a kontrolládák mellé helyezett néma Junosztyon buli közben is követni tudták a meccs alakulását.

A mostani, amúgy Kovács Lászlóhoz (Moiras) kötődő kiadvány, a Dat-Ol’-Boogie-Manfrom-Angel-Land tehát a hetedik a sorban. Indításként rákerült a Tűzkerék 1977-es demofelvétele, melyen Póka Egon és Döme Dezső kíséretében két rockstandardet és a Királyi madár című saját dalát játssza el. Majd jön egy különleges este három különleges pillanata: 1973 áprilisában az Illés-együttes klubjában Radics beszállt egy örömzenélésbe. A színpadon rajta kívül a Szörényi testvérek, Bródy János és Németh Tamás (Mini) tartózkodott, számos rock and roll standardet előadtak, Gittinger Tibor, a zenekar legfőbb dokumentátora révén maradt róla élvezhető minőségű felvétel. A lemez B oldalát pedig teljes egészében elfoglalja az Alligátor 1973-as négyszámos demoanyaga.