– Már amióta érdemes – teszi hozzá, hiszen, mint kiderül, a csemeték hat-, illetve nyolcévesek. Ésmár amíg tehetik – fűzi hozzá a tudósító, hiszen a Ludovika téri múzeumot elköltöztetné, sőt nagyon úgy fest: el is költözteti a kormányzat. Péter lakonikusan az „agyhalál” kifejezéssel és egy legyintéssel kommentálja a kiegészítésemet. Nem érti, a legfelsőbb szintű indoklás ellenére sem, hogy mi szükség van az egyik legjobb magyar múzeum kiakolbólítására, ráadásul, mint az intézményvezetőtől korábban olvasni lehetett, csak az összecígölés legalább egy egész évet venne igénybe.

Mindenesetre a hatéves kissrácot a kultúr- és egyéb politikai blődliknél szerencsére jobban érdekli, hogy a számára a kordon mögött még éppen elérhető távolságban álldogáló, nyitott szájú nílusi víziló agya rait megérinthesse, vagy hogy a közönséges őzantiloppal kössön barátságot. Halász Iván vadászati kiállításának „tárgyai” már nem sokáig láthatók, a kiállítás, ahogy olvassuk, elvileg már be is zárt volna, a kis hoszszabbítás nyilván aMúzeumokNyári Éjszakájának szól. A másik, a nyolcéves kislány viszont az indonéz viseletbe öltözött kis és nagyobbacska hölgyek ruhakölteményeit csodálja tátott szájjal, és beszédbe is elegyedik egyikükkel, aki, és ezen a tudósító kicsit azért meglepődik, kivá lóan beszél magyarul. Ahogy többen is a népes társaságból.

A most nyíló indonéz tematikájú kiállításnak az estére szóló kísérőprogramjai között találunk gamelánkoncertet, performance-t, teaházat, vetítést is. És a kiállítás sem olyan egyszerű. Egyfelől ott vannak ugye a népművészeti tárgyak, helyi művészek munkái, és ott van Kovács P. Attila nagyszerű fotókiállítása, másfelől viszont magyar művészek indonéz hatásra készült művei is, például ef Zámbó István, Dezséry Dorottya, Persányi Nándor, Szük Norbert, Oszter Alexandra vagy Mihályi Gábor alkotásai. Ezek azért inkább a felnőtteknek érdekesek talán – a gyerekzsivaj most is, ahogy általában a Természettudományiban, különösen a múzeumünnepen, az állatok körül összpontosul.

Reszket a hold a tó vizén –dünnyögi,fütyüli Beck Zoli, a 30Y énekese a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Hogyan öltözködtek az elmúlt évtizedek magyar archetípusai? Ez derül ki a Retrotextus című irodalmi divatbemutató alatt, Beck zenei moderálásával az emeleti, egybenyitott termekben. Az van, hogy kortárs magyar írókat kértek fel a szervezők, írnának szövegeket a tipikus viseletekre. Micisapkára, munkásruhára, műszálas zakóra miegyébre. Az Új Színház stúdiósai mutatják be például a deklasszált úrinő és a sztahanovista élmunkás viseletét, Péterfy Gergely prózai ruha- és jellemrajzát Galambos Péter olvassa mikrofonba, ahogy a többiekét is. De jön a népszerű bemondónő, Valika, meg a házmestere, utóbbi mutatja be az előbbit Parti Nagy Lajos kiváló korfestő monológjával. Jön a téeszelnök-helyettes is, meg kultúros kisasszony, Emőke, őket, egy zárszámadáskor kibontakozó románcuk történetét Háy János írta meg. Tóth

Krisztina a gazdag butikosnőt és a hobbikert-tulajdonost választotta, Vörös István a szépségkirálynőt és a vendéglátós gebinest.

Azért az kár, hogy a kétezres évek nem estek bele a szórásba. Lettek volna ötleteink mondjuk a Természettudományit elköltöztetni akaró politikus ruhájának, de főleg jellemének ecsetelésére. Igaz, minket nem kérdezett senki.

Wayangjáték a Tabánban

Árnyjáték színpadává változott éjjelre a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum kertje. Korábban Indonéziában tanult magyar fiatalok egy ősi jávai mesét dolgoztak át wayangelőadássá, amelyben hagyományosan a Mahábhárata és a Rámájana eposzok jeleneteit játsszák el Délkelet-Ázsiában. Előadójuk a gamelánzenekaron és az énekeseken kívül a dalang: a bábos, aki nemcsak mesél, hanem mozgatja is a banánfatörzsbe szúrva várakozó, szarunyelű bábokat. A wayang kulithoz, az ősi jávai árnyjátékhoz a figurák bivalybőrből készültek – a budapesti előadás szereplői két kivétellel a bábos Dus Polett gyűjteményéből valók. A történet pedig Az Esőkirály és a szépséges jázminvirág meséje volt, amelyet a repkénnyel befuttatott kertben nem hagyományos wayangszínpadon, hanem egy fehér lepellel bevont, belülről megvilágított sátorszerűségben játszotta el Dus Polett. Miközben az építmény tetején ülő Bern Atom Santi mesélt, az árnyjáték előterében el is táncolták az eső, a szél, a holló, a cselszövés és a szerelem szimbólumait. (D. V. G.)