A kortársak krízise
A fesztivál régi elnevezése, miszerint Szcenográfiai Quadriennálé? Hiszen most Performansz Dizájn és TérQuadriennálénak hívják – nagy különbség? Nem hiszem. Akkor talán az eddigi helyszín, a prágai ipari palota, amelynek egyik szárnya a fesztivál előkészítésekor – 2008-ban – leégett? Az sem túl valószínű. Azok a magyar kulturális intézmények, amelyeket bezárt, tönkrevágott, ellehetetlenített a politika? Langyos, langyos. Az ugyanis, akiről senki sem tud: a jó barátjuknak mondott látványtervező és dimenziókutató, Bodza W. Mihály, akinek eddigi életművére fűzték fel a pavilon tematikáját.
Vele kerül képbe a társadalmi felelősségvállalás, az alternatív színházi szcéna, valamint az esélyegyenlőség kérdése is. Mert az igazi látványtervező nem csak a színházban dolgozik, az előadás sem feltétlenül a színházépületben jöhet létre – mondja B. Nagy Anikó, a magyar nemzeti installáció kurátora. És mivel egyre mostohább körülmények között működnek a függetlenek, évek óta számolják fel helyszíneiket, lehetetlenítik el támogatásukat, muszáj erre reflektálni. A PQ idei kiírása is azt várta el, lépjenek ki a kőszínházi terekből a köztérre, a közéletbe.
A pavilonbeli kiállításra kék nejlon cipővédőben vagy mezítláb léphetünk be. Langyos vízben tapicskolunk, és bámuljuk a fenti három projektorról vetített képeket. A narráció meg a látványtervezői szakmáról szól, kiemelkedő teljesítményekről, díjakról, a színháznyelv megújításáról és az ehhez kapcsolódó közéleti helyzetről. A látogatók összhangjától függ, hogy mennyire éles a kép. Ha sokat ugrálnak, elrontják az összképet.
B. Nagy sosem beszél egyes szám első személyben. Ez egy közös mű látványtervezőkkel: Árvai Györggyel, Csanádi Judittal és Horgas Péterrel, valamint Medvigy Gábor operatőrrel. Még az előző kormány idején pályáztak B. Nagyék a négyévente megrendezett prágai nemzetközi színpadi látvány- és színház-építészeti kvadriennále nemzetközi pavilonjának létrehozására. A kormányváltás miatt aztán ez a projekt kicsit háttérbe szorult. Az idén februárban derült ki, mégis megvan, habár csökkentve a minisztériumi keret.
A „nem kimondottan fesztivál, de több, mint egy kiállítás” mottójú kvad riennále egyik fő helyszíne az ipari kiállítótérnek épült Veletrzní Palace, de a szervezők szándéka nemcsak a nemzeti pavilonok, a diák- és az építészeti szekciók kivitelezése, hanem, hogy június 16–26-a között a prágai utcákon is szerepet kapjanak a PQ-s események.
Az Intersection elnevezésű kiemelt programrészbe invitálták a Krétakört is, amely az egykori Rudé Právo című lap – húsz éve nem működő – nyomdaépületébe költözött be tizen-egynéhány napra. A páternoszteres ház inspiráló és nyomasztó. Igazi színházi tér. Önkénteseket keresett Schilling Árpád és Fancsikai Péter rendező, akik hajlandóak részt venni a nemzetközi multimediális kísérletükben. Ez lesz az idei produkciójuk, a Krízis-trilógia első része. (A másodikat a müncheni operában mutatják be, a harmadikat majd ősszel, Budapesten, a Trafóban.) Az első részből még nehéz kivenni, hogy az apaanya-fiú trilógiából a fiú, Balázs fejezete hogyan is csatlakozik az önkéntesek akciójába.
A Jp.co.de című élő video-előadás ugyanis annyi szálon fut, hogy ember legyen a talpán, aki mindent megért belőle. Azt gyorsan dekódoljuk, hogy a cím az előzőleg sokat emlegetett Jan Palachra utal, aki 1969. január 16-án, Prágában, a város központjában lévő Vencel téren felgyújtotta magát a Varsói Szerződés csapatainak csehszlovákiai bevonulása ellen tiltakozva. És azt is tudjuk az előzetesekből, hogy a trilógia hőse, Gát Balázs is ezt teszi majd a krétakörös performance-on. Mint a valóságshow-k közönsége, itt is brutális részleteket vár a nézők egy része, élő tüzet, legalább egy bűvésztrükköt.
De a produkcióban ilyen nincs, csak a vásznon gyújtja meg magát a filmbeli Balázs. Ahogy színház sincs, de a valóságshow kifejezést sem szereti Schilling, több helyen deklarálják a krétakörösök: az önkéntesek életéből, csoporttá szerveződéséből semmi olyan nem kerülhetett a kockákra, amit a csapat elutasított, megalázó vagy kellemetlen helyzetbe hozná bármelyiküket. Még akkor sem, ha a prágai programrész címe Intimitás és spektákulum volt. Sőt még azzal sem, hogy az első jelenetek egyike egy nő maszturbációja a főhős, Balázs előtt. Persze nagy kérdés, ki vagy kik a főhősök. Az említett Balázs? Vagy azok az önkéntesek, akik betartják a játékszabályokat, például tizenkettedik társat keresnek a prágai utcán, kitalálják a történet folytatását, ismeretlen embereket ölelgetnek a városban, és elvonulnak egy bunkerbe a csapatnak feladatot kitalálni. És ha kell, elbeszélgetnek a performance nézőivel, elmesélik, hogyan éltek tizenkét napig a kibelezett épületben, összezárva vadidegenekkel.
A Krízis 1-et nézve sok minden előjön a Krétakör múltjából. A közeliből, a Szabadulóművész apológiájából, valamint egy távolibból, A csillagász álma című produkciójukból. Ezt a Művészetek Völgyében, a taliándörögdi egykori műholdas távközlési állomáson készítette a még társulattal dolgozó Schilling. Most kimondottan amatőrökből áll a csapat, egyikük sem magyar. Nem a színházi játék, a készülő előadás a kohéziós erő, hanem a kíváncsiság, a művészet iránti érdeklődés, vagy mondjuk az új élet keresése.
Elismerések
A több mint 60 ország installációjából idén Magyarország a legjobb kuratóriumi koncepciónak járó aranyéremben részesült. A indok: A zsűri dicséri az életműkiállítás konceptuális egységét, amely a látogatókat egy enigmatikus, metaforikus világba meríti el, így világítva meg a művészek nehéz helyzetét a mai társadalomban. A fődíjat (Golden Triga Díj) a brazil installáció nyerte el, további elismerésben részesült Horvátország (legjobb díszletterv), Új-Zéland (legjobb jelmez), Mexikó és Görögország (építészeti szekció), valamint Lettország (oktatási szekció).
