Ha a Műcsarnok új igazgatója, Gulyás Gábor effélére szánná el magát, akkor céduláin feltehetően a következő feliratok állnának: közönségbarát kiállítások, új kommunikációs stratégia, épület-karbantartás, új szponzorok, EU-s pályázatok. A legharsányabb színű fecnire pedig azt írná az ügyvezető: látogatószám-növelés! Hiszen a Gulyás által „legjelentősebb hazai kortárs képzőművészeti helyszínnek” tartott Műcsarnok a város egyik népszerű turisztikai célpontján sem tudott a tavalyi szezonban 18 ezernél több látogatót becsalogatni. Eközben a tér túloldalán, a Szépművészetibe 525 ezren váltottak belépőt, a szintén kortárs művészetet kínáló londoni Tate Gallerybe meg 6,8 millióan. A statisztika hallatán legelőször azt jelenti ki a direktor, hogy almát almával, körtét körtével érdemes csak összehasonlítani. Vagyis hibás ambíció volna a Műcsarnok részéről a Szépművészetivel versenyezni a jegyeladásban.

– Nem lehet célunk, hogy azért szervezzünk populáris tárlatokat,mert azok javítanak a mutatóinkon. Ugyanakkor eleve tévesnek tartom a mesterséges szembeállítást a közönségsikerkiállításokat kínáló és a komoly, tudományos munkát végző múzeum ideálképe között. A Műcsarnok esetében csak annyit mondhatok, hogy a kiállítási naptár alakításánál biztosan az esztétikai értékrend lesz a meghatározó, nem a remélt jegybevétel. Ezzel együtt persze elfogadhatatlanul alacsony a tavalyi látogatószám.

Nyilván sok mindenen kell változtatni ahhoz, hogy ez a szám feljebb kússzon, Gulyás elsőnek a közönségbarát tárlatokat említi, valamint egy teljesen új alapokra helyezett kommunikációs stratégiát. Előbbi alatt elsősorban azt érti, hogy törzsközönségükön, vagyis a szakmán kívül a magaskultúrát fogyasztó civileknek is emészthető információkat nyújtsanak a programjaik. – Eddig ha mondjuk egy orvos betévedt ide a feleségével, szerintem a falszövegek néhány percnyi olvasása után kirohant. Ebben a Tate Gallery iránymutatását és azt a nyugat-európai gyakorlatot szeretném követni, amely szerint a falszövegeket egy 14 éves gyerek is megérti. De változtatnunk kell a ház korábbi installációs gyakorlatán is: nem mondhatunk le a tárlatokat látványossá tevő korszerű eszközökről és technikákról, és különösen fontos a terek átgondolt kialakítása. A kommunikáció terén felhagyunk a kis példányszámú havi- meg hetilapokban való hirdetéssel, és az egész PR-munkát projektkommunikációvá alakítjuk át. Ehhez persze nem árt tudnunk, hogy melyik programmal kiket akarunk elérni. Szeretnénk megjelenni például óriásplakátokon, és élünk azMTVA támogatásával is, amely kedvezményes hirdetéseket tesz lehetővé televízió- és rádióadóin. Nagyon fontos, hogy minél több műsorszolgáltatót megnyerjünk médiatámogatónak, ugyanis piaci áron képtelenek lennék megvásárolni ezeket a felületeket és műsorperceket – magyarázza a direktor.

A Műcsarnokról ugyanis az utóbbi hetekben az a hír járja, hogy a korábban bejelentett szűkös költségvetését (az idei szezonra szóló 278 milliós közhasznú támogatást és a minimális szponzori meg pályázati bevételt) is kénytelen volt továbbkurtítani. A kiállítóhely jövőjéről szóló áprilisi konferencián még úgy nyilatkozott Gulyás, hogy a rezsi és a bérek kifizetése után 10millió forintjukmarad szakmai munkára. Nemrég kiderült, hogy a NEFMI nem fogadta el tavalyi elszámolásukat, így 26 milliót vissza kell fizetniük. Az épület elavult műszaki berendezései miatt munkatársai létszámát sem tudja optimalizálni Gulyás: a kazán meg a klímarendszer például egy-egy ember napi 24 órás felügyeletét igényli. Ráadásul a kiemelten közhasznú nonprofit kft. formájában működő intézményben a munkaszerződések a korábbi közalkalmazotti státusok kötöttségeit is tartalmazzák, így nem olyan egyszerű valakit elbocsátani. (A Műcsarnoknak előírt bértömeggazdálkodásmiatt nem lehet addig felvenni új embert, amíg az elküldöttnek le nem jár a felmondási ideje.)

Mindehhez jön még, hogy két fő szponzoruk visszavonta a támogatást, igaz, az UniCredittel meg újonnan egyeztek meg a patronálásról. Ezzel együtt majdnem biztos, hogy Gulyás külön embert vesz fel új támogatók felkutatására, és még egy munkatársat, aki az intézmény nemzetközi pályázatait koordinálja majd. Az előző években alig jutott a Műcsarnok efféle bevételhez, pedig lehetőség lett volna, állítja az igazgató. Vezetése alatt a debreceni MODEM például olyan 250 milliós EU-s projektet nyert el, amelyhez csak 10 százalék önrészt kellett előteremteni. Pályázatból akarja megoldani Gulyás az épület felújítását (a homlokzat, valamint a kiállítótéri padlók javítását) is, hiszen erre a 90-es évek óta semmit sem költöttek.

És hogy a temérdek gazdasági jellegű teendő – vagy ahogy korábban Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár fogalmazott, a padláslesöprés feladata – mellett a szakmai munkáról is essen némi szó, Gulyás az ősz „nagy durranásaként” a szeptember 2-án nyíló, a Bizottság együttest bemutató kiállításukat harangozza be. Ezt már az új szellemben rendezik. Kapcsolódik hozzá filmvetítés, társművészeti programok, múzeumpedagógia, konferencia, sőt letölthető mobiltartalmak is. Kiadnak könyvet, hirdetnek a sajtóban, multiplakáton és saját mic rosite-ot, vagyis internetes aloldalt is nyitnak az eseménysorozatnak. Magáról a kiállításról csak annyit árul el Gulyás, hogy nem a kultuszzenekar fénykorából való relikviákat és nem is csak a tagok (ef Zámbó István,Wahorn András vagy feLugossy László) képzőművészeti alkotásait láthatjuk majd. Olyan virtuális térbe lép majd be a látogató, amely elvarázsolja. Nem elsősorban zenei szempontból közelítenek a Bizottsághoz, az együttes nonkonformista művészeti attitűdjén lesz a hangsúly. Meg azon a hiányérzeten, hogy feloszlásuk óta nem alakult hozzájuk fogható karakteres művészeti csoportosulás. Olyan, amelyik fontos társadalmi kérdésekre anélkül tudott volna reflektálni, hogy aktuálpolitikai érdekek vezéreljék – így látja legalábbis az új Műcsarnok-igazgató. Pedig volnamit szóval illetni,mert az élet idehaza azóta se „Vaníliaálomkex”.

feLugossy László, efZámbó István és Gulyás Gábor