A világhíres Klein Gitta
A portréfotósok egyre azon kísérleteznek, hogy mitől lesznek többek az ő portréik egy okmányirodában sebtében készített fényképnél jogsiba, új személyibe, ide tessék nézni, mosolyt kérek satöbbi. Az idézet gazdája Ghitta Carell megtalálta a metódust, hogy elérje, amit akar. Ezért is lehetett a harmincas évek egyik legjobb és legnépszerűbb portréfotósa. Aki persze – lepődjünk meg? – egy szatmári zsidó család gyermekeként született Klein Gitta néven, 1899-ben.
A fővárosban tanulta a fotográ fiát, például Székely Aladártól, de igazi karriert Olaszországban futott be. Firenzei műtermében lényegében a fél olasz elit megfordult, arisztokraták és politikusok csakúgy, mint művészek, a szellemi élet nagyjai. Kisvártatva az uralkodói család hivatalos fényképésze lett. A Nemzeti Múzeum falai tele vannak a talján közés társasági élet jeleseivel.II. Viktor Emánuel királytól Cesare Pavese írón, a gyönyörű Palma Buccarelli kri tikuson vagy épp Anna Volpi di Misurata grófnőn át Bontempelliig, Giuseppe Paganóig (építész, partizán). Marinettiig. Papiniig. A püspökök, érsekek, pápák mellett megfordult műtermében Galeazzo Ciano, felesége Edda, és a világtörténelem egyik leghíresebb apósa, Benito Mussolini. De ott mosolyog a Múzeum körúton Walt Disney, Chamberlaine, Korda Sándor felesége és Christina svéd királynő is. Természetesen nem csak az olasz társasági krém meg az épp Rómában járó korabeli hírességek lógnak a falakon. Ott van Lehel Mária festő, Wodianer Andor, Horthy né, Bethlen Margit grófnő, Körmendi Ferenc író, és a kedven ceim. Az egyik egy ismeretlen személy, a másik pedig Attila, akiről összesen annyit tudunk, hogy bokszoló, s a portréja 1943-ban készült.
És hogymi tesziGhitta Carell portréit egyedivé? Nála nincsenek ráncok, tokák se nagyon, nincsenek hibák, szürke és semmitmondó mimika, fénytelen, sápadt hajkorona.Minden hibát eltüntetett. Gyakran előfordult, hogy az általa használt 18x24-es üvegnegatív mindkét oldalán megkapargatta a valóságot, hogy elérje, amit akar. Az sem volt akadály, ha a fotóalany hátsó fele kicsit nagyobb volt a kelleténél. Csinált belőle kisebbet. És épp ez a láthatólag lehetetlen tökéletesség, a kliensek körül sok fotón látható aura glória teszi derekas idézőjelbe a nagysá gokat.
És az is a képek előnyére vált, hogy Carell még karrierje csúcsán sem szállt el nagyon, nem vette félvállról a munkát. Nála nem annyi volt egy portré, hogy bejön-leül-repülakismadár-elmegy. Az hagyján, hogy a hozzá bejelentkezőkkel állítólag bőröndnyi ruhát készíttetett össze már előre, hogy kiválaszthassa a megfelelőt. De mielőtt nekiláttak volna a közös munkának, meg is akart ismerkedni alanyaival, el teázgatott velük, közelebb került hozzájuk. Mindegy, hogy az aktuális pápáról, színésznőről vagy éppen a fasiszta vezér Musso liniről volt szó. A portréfényképészé: bizalmi állás.
Kapcsolatainak köszönheti, hogy bár őt is érintették az 1938-as faji törvények, nem esett bántódása, nem is deportálták. A világégés után egyre kevesebb szükség volt az általa képviselt portréiskolára, ahogy mondják: felgyorsult a világ. Nem foglalkozott a technikai újdonságokkal, és még akkor is kizárólag csak műteremben volt hajlandó fényképezni, mikor már abszolút trendnek számított a szabadtéri portréfotózás.
„Már régen nem dolgozok, nagyon régen. Nem tudok dolgozni. Manapság az embereknek már nincs lelkük. Én viszont csak a lelket tudom fényképezni.” – fogalmazott egyik utolsó interjújában. Bár hipp-hopp a lélek nyilván nem tűnt el az emberekből, az a fajta alaposság, amivel Carell a munkáját végezte, hovatovább tényleg lehetetlenné, vagyis inkább feleslegessé vált a világ gyorsulása miatt. Mindenét eladta. A mintegy ötvenezer negatívból álló művészi hagyatékot is. 1969-ben elment Olaszországból, az izraeli Haifában telepedett le, itt érte a halál 1972-ben.
Itthon alig tudunk róla valamit. A lélek fénye az első hazai tárlat, s most először jelenik meg magyar nyelvű, az életművet bemutató munka könyv alakban a Méry Ratio kiadó jóvoltából. Ideje felfedeznünk magunknak Ghitta Carell portréit, még akkor is, vagy talán éppen azért, mert a múlt század nagyon fontos évtizedeinek meghatározó alakjait örökítette meg, nem épp bulvárszínvonalon. A felfedezésre a Magyar Nemzeti Múzeumban június 26-ig van módunk.
