Fal az asztalon

Nem a szerencse, hanem a logikus gondolkodás diadalát jelenti a győzelem a bridzsversenyen.

Tessék a képet megfigyelni! A fotóriporter egy másik asztalra mászott föl, hogy érzékeltesse, hogyan folyik egy bajnoki játszma a Magyar Bridzs Szövetség versenytermében. A bridzs szabályai szerint egymással szemben helyet foglaló partnereket fal választja el egymástól, hogy akaratlanul se árulhassanak el egy mozdulattal vagy grimasszal semmit kártyáikról vagy szándékaikról a másiknak. Már nyolc éve így rendezik nálunk a versenyeket: a szövetség stadionjában 32 ezen a módon felszerelt asztal várja a játékosokat, hogy a nemzetközi szabványoknak megfelelően űzhessék ezt a világszerte népszerű szellemi sportot.

Technikai szempontból nem maradtunk le a nemzetközi színvonaltól. Számítógép vezérelte osztógép osztja a lapokat, így minden asztalon azonos leosztásokat lehet játszani. Licitkártya használatával, teljesen hangtalanul folyik a licitálás. Az asztalon elhelyezett, úgynevezett bridgemate rögzíti az eredményt: tíz perccel az aktuális forduló befejezése után a világhálóra kerül a végeredmény. Mégsem hiszem, hogy a Poznanban a selejtezőnél tartó Európa-bajnokságon a döntőbe kerül a magyar válogatott. (Bár tévednék! Szurkoljunk együtt a bridgebase.com oldal közvetítésén!)

Pedig volt olyan idő, amikor a magyar játékosok komoly szerepet játszottak a bridzsversenyeken. A múlt század harmincas éveiben a legendás Cohen Rafael és társai kétszer is megnyerték az Európa-bajnokságot és két ezüstérmet is szereztek.

A II. világháború után gyanakvás övezte, a politikai élet akkori szereplői nem tudták elképzelni, hogy nem a szerencse, hanem a logikus gondolkodás diadalát jelenti a győzelem a bridzsversenyen.

Homonnay Géza nagymester könyve rendkívüli alapossággal tárja föl a magyar bridzsezés történetét, képekkel és ábrákkal mutatja be legnagyobb alakjait és leghíresebb játszmáit.

Infó

Homonnay Géza: A magyar bridzs krónikája Melánia. 400 oldal.

Kezdők itt tanulhatnak: www.bridzsakademia.hu

Top 5

1. OTTLIK GÉZA: KALANDOS UTAZÁS A BRIDZS ISMERETLEN VIZEIN

Európa. A világ legjobb bridzs könyve az Iskola a határon írójától.

2. JULIAN POTTAGE: BRIDZS

Officina ’96. A sikeres játékos kiskátéja.

3. ANDRÁS IMRE: A BRIDZS TITKAI I-III.

András. Haladók élvezni fogják!

4. VIKOR DÁNIEL: VIKOR DANI BRIDZSISKOLÁJA

Athenaeum. A nagymester szerint így kell megtanulni bridzsezni.

5. PETER ARNOLD: BRIDZS KEZDŐKNEK

Gabo. Azoknak, akik most tudják meg, a bridzshez francia kártya kell.

Játék a magyar Bridzsbajnokságon
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.