A nyolcvanas éveknél kínosabb évtized divatban és zenében aligha akad az elmúlt évszázadban. Mintha kollektív elmebaj lett volna úrrá az embereken. Persze mint mindenben, itt is vannak kivételek. A nigériai apa és angol anya gyermekeként született Sade például egész biztosan az. Bársonyos-hűvös hangjával tagadhatatlanul uralta a nyolcvanas éveket, és legalább annyit tett a kamaszok szexuális nevelése érdekében, mint A kék lagúna bármelyik része. Ahol Sade szólt háttérzeneként, ott egész biztosan az érzelmek kerültek előtérbe a rideg tornamutatványok helyett. Tavaly tíz év után tért vissza a porondra Soldier of Love című lemezével, amely Grammy-díjat és a brit albumlista 4. helyét hozta. Ennek logikus folytatása a mostani kétkorongos alapvetés: a legjobb dalok az ilyenkor elvárt új szerzeményekkel, csemegékkel. (Utoljára ’94-ben örvendeztetett meg minket egy best offal.) Valahol a soul, a blues és a dzsessz határvidékein mozogva sajátos, azonnal felismerhető stílust csiszolt ki magának, ezek a női lélek bánatos-érzéki balladái, amelyek hál’ istennek sosem váltak agyonjátszott slágerekké. Egyszerűen bekúsztak a fülünkbe. Mert bizony semmi sem halványította el a Your Love is King, a Love is Stronger Than Pride vagy a No Ordinary Love érdemeit. És ami szintén nem mindennapi: az utolsó két album dalai gond nélkül sorolnak be az aranykor örökzöldjei mögé. Így nyugodt szívvel énekelhetjük vele a Soldier of Love-ban: igen, még élek. És alig változtam valamit.