A sorsvállalás fontos
Márta szerint a fesztiválon is jól érzékelhető a bizonytalanságból fakadó frusztrált hangulat. Ehhez adódik még az is, hogy katasztrofális helyzethez vezet a szakmán belüli megosztottság. Mint az alternatívokról szóló beszélgetésen ezt többen osztották: a színházi élet nemcsak a kőszínházak és a függetlenek között törik meg, hanem már a struktúrán belül is erősödik a viszály – leginkább ideológiai alapon.
Egyébként ez a beszélgetés nem csak azért tűnt teljesen értelmetlennek, mert nem volt jelen Vidnyánszky, akinek szava a Fidesz-kormánynál sokat számít, és az előadó-művészeti törvény módosításában nagy szerepet játszott. Hanem mert a meghívottak egy része csak laza szállal kötődik a függetlenekhez. Kivételt képez a beszélgetésért Prágából Pécsre utazó Krétakör-alapító Schilling Árpád, a MU Színház művészeti vezetője, Erős Balázs és a független társulatokkal gyakran dolgozó Zsótér Sándor rendező. Az esemény kitalálója, a trafós Szabó György igazoltan hiányzott, mert eltörte a lábát, de az újabb struktúrán kívüli társulatok vezetőit meg se hívták.
Egyetemi túltermelést említett a beszélgetésen a Katona József Színház igazgatója, Máté Gábor. Mint mondta: minden szakmát elöntenek a diplomások, akiknek jó része nem jut munkához. A színháziaknál az sem lesz megoldás, ha önállóan kezdenek társulatépítésbe, hiszen a függetlenek helyzete egyre inkább „beárnyékolódik”. Erre ellenpélda a bábszínészek és -rendezők csapata. Nagy az igény a munkájukra, nem csak a gyerekszínházban – mondja a rendező Csizmadia Tibor, aki bábosokat tanít a színművészeti egyetemen, és a Magyar Színházi Társaság elnöke. Ő egyébként úgy véli, a kőszínházak helyzete erősen emlékeztet a függetlenekére, hiszen a létbizonytalanság a folyamatos elvonások miatt ugyancsak felerősödött.
A törvénymódosítás előkészítésében is szerepet kapott Erős Balázs, aki azt állítja, ha a törvényből valóban kihúzzák a függetlenek eddigi támogatási garanciáját, azzal kiirtják a struktúrán kívüliek rendszerét. Hosszabb távra eddig sem tervezhettek, örültek, ha az az évi pénzükhöz hozzájutottak – állítja Schilling.
Mikor ezt még a POSZT előtt felvetettük L. Simon Lászlónak, a parlament kulturális és sajtóbizottsága elnökének, aki a törvénymódosítás egyik beterjesztője, azt a választ kaptuk: nincs mitől félniük a függetleneknek, szükség van rájuk. Ha például szerződést kötnek például egy önkormányzattal, azaz fenntartójuk lesz, akár a kettes kategóriába is bekerülhetnek. De pályázat lesz, az biztos.
Rugalmas átjárást lát a struktúrán belüli és kívüli csapatok között Zsótér Sándor rendező, aki ugyanúgy rendez például a HOPPartnak (előadásuk, a Chicago versenyprogram a POSZT-on) és a József Attila Színházban. Zsótér ugyanakkor azt mondja, nincs mese, az új nemzedéknek saját kezébe kell vennie a sorsát, főleg azoknak, akik nem jutnak be a kőszínházakba vagy egyszerűen önálló társulatban gondolkodnak. A sorsvállalás fontosságát emeli ki Schilling is, aki szerint a független társulat egy civil próba, felkészítő hely lehetne ahhoz, hogy egy társulatvezető rendező, színész átlépjen a struktúrába.
A PanoDrámás Lengyel Anna arról beszélt, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztérium által kiírt pályázatnál önkényesen cserélte le a kurátorokat a politika, és mivel erősebb nyomást tudott kifejteni a tánclobbi, ezért nagyobb szeletet is kapott a függetlenek pénzéből. Csáki Judit kritikus szerint ez nemcsak a politika felelőssége, hanem a szakmáé is. Mint mondta, még a beszélgetés meghívottjai közül is ott ültek többen a törvénymódosítás tervezetének előkészítésekor, és senki nem kiabált, mikor például a függetlenek kikerültek a módosítástervezetből. Erre a felvetésére azonban senki sem válaszolt.
