Több, mint arcfelvarrás
Még a télen (Bezzegék és mi magunk, 2011. január 21.) írtam különböző belvárosi átalakítások kapcsán sajátos hátsóudvar-kultúránkról: milyen rendet, pontosabban milyen rendetlenséget teremt maga az építkezés. Egy abban a szakaszában még csak ígéretes projekt, amely az építkezés évei alatt lomos-romos hátsóudvaraink képét veszi fel, a brutális rendezetlenség jelképe lesz földből kilógó kábelekkel, sártengerrel, őskáosszal. És egyáltalán: az építkezés másodlagos kultúrájának (világos körülhatárolás, kerítések, kitakarás, alternatív útvonalak stb.) teljes hiányával, a közterület kisajátításának azzal a természetes gesztusával, mintha az építkezés univerzumán kívül nem is létezne más.
A télre most itt a tavasz, sőt már a nyár is, és úgy méltányos, ha megnézzük a friss végeredményt is – még akkor is, ha nem árt tudni: ahogy semmi, ez sem végleges, hiszen életünk is valójában a kisebb-nagyobb ideiglenességekből áll össze. Egy tér sem különb nálunk.
Olykor hirtelen és látványosan, de többnyire észrevehetetlenül, apró lépésekben (egy betört kirakattal, graffitivel, felújított homlokzattal) állandóan és megállíthatatlanul romlik, javul, formálódik. A Március 15. tér mostani megújítása jóval több, mint esztétikai tuning, és éppen azért invenciózus, mert ezt a korábbi tértörténetet teszi főszereplővé.
A tervezők (Koszorú Lajos és a Város-Teampannon Kft.) láthatóan nem akarták, hogy a csillogó-villogó vadiújság kitakarja azt a bizonyos folyamatosságot – éppen a történetiség vált egyik szervező elemévé, és a történelemnek ez a hivalkodó jelenléte adja megkülönböztető különlegességét is. Méghozzá korábbi különlegessége, a „régészeti gödör” megoldás helyett. (Mint sokan emlékeznek rá, évtizedeken át lépcsőkön lehetett lemenni a falmaradványok szintjére.) Az ugyanis megszűnt, mivel idővel elvesztette aktualitását – ingyenvécé és szemetes hajléktalantanya, azaz amolyan közbiztonsági árnyék lett. (Bár én még emlékszem, látványként mennyire imponált nekem húsz-harminc éve.) Most üveg járólapokon meg egy nagyobb kukucskálóablakon át lehet lelátni –, a tér viszont így újra sík, városi zöld terület lett. Járófelületeit nem olcsó viakolor borítja, a kőlapokba pedig a történelmet vésték fel, így egyik részén a téralakulás több száz éves fordulóit lépkedhetjük végig, a fősétányba pedig a Duna kanyargását karcolták bele a római kori limes toronyállomásaival.
Római erőd és Pest legrégebbi temploma, kolostor, középkori vásártér, törökfürdő és a Városház tér – mindezekből csak a Belvárosi templom maradt meg és a piaristaközpont, amely részben a régi Erzsébet híd építése miatt lebontott városháza helyére került. Ez felújított óriás tömbjével most is inkább szigorú, mint szép, és erőteljes (hát)térfalat képez a tér elé – ennek megfelelően az új tér még zöldebb, levegősebb és laposabb lett. Sétáló-városkapuként, nagyvonalúan újult meg a Piarista köz, amely a Belváros sétálóutcáját köti össze a Dunával, bár így még kevésbé tudom, hogy az autóforgalom honnan kanyarodhat majd fel az Erzsébet hídra.
Új és vélhetőleg ideiglenes helyen, de megmaradt Tar István szökőkútszobra és néhány eddigi fa, a templom melletti részen pedig lesüllyesztve virág- és gyógynövényágyások kolostorkertet imitálnak. (Itt található viszont a projekt egyik neuralgikus pontja is: a híd mellé szorult templom környéke volt a tér másik „közbiztonsági vakfoltja” – itt az átjárást erős kompromisszumként most ráccsalelzárták.)
A világos háztömb falánál a placc most természetes színpadnak tűnik, de ide terasz kerül majd, hiszen a piaristák földszintjét egy étterem bérli ki.
Európai kapcsolódások, a saját történelem és a mai kényelmi funkciók – ez a hármasság jellemzi a nemcsak arcfelvarráson átesettMárcius 15. teret. A felújítás sikerét jelzi, hogy különösen esténként tele vannak a padok, a kerékpárosok fényképező turistákat kerülgetnek – tehát teljes az idill.
Ráadásul megoldódott más is, amiről akkor, fél éve írtam: a Lánchíd budai lábánál végre kijavították azt a kitörött díszkorlátot, amely még a 2006. augusztus huszadikai viharban rogyott meg, amikor fa dőlt rá. Nem tökéletes és nem végleges, de értékeljük az igyekezetet.
