Holtak serege

2011-06-10

„Mikor a szépet felismerik, felbukkan a rút is, mikor a jót megismerik, felbukkan a rossz is. Lét és nemlét szüli egymást, nehéz és könnyű megalkotja egymást, hosszú és rövid alakítja egymást, magas és mély kulcsolja egymást, sok hang összeolvasztja egymást, korábbi és későbbi követi egymást. Ezért a bölcs sürgés nélkül működik, szó nélkül tanít, nézi az áramlást, és hagyja, nem erőlködik, alkot, de művét nem birtokolja, cselekszik, de nem ragaszkodik, beteljesült művét nem félti, s mert magának nem őrzi, el se veszíti.” – írta Lao-ce kétezer-ötszáz évvel ezelőtt.

A taoizmus esszenciája a vágynélküliség, a szegénység és egyszerűség végtelen, örök gazdagságának felismerése. Csin Si Huang-Ti, a kínai császárság megalapítója nem volt ilyen filozofikus alkat. Minden könyvet elégetett, ami nem valamilyen gyakorlati tevékenységgel függött össze, a tiltakozó konfuciánusokat és taoistákat pedig élve elásatta a városok piacterein.

Emlékére hatalmas föld alatti várost építettek, a császárt a túlvilágon háromezer agyagharcos kíséri útjain, melyek élethű másolatai a Király utcai VAM Design Centerben láthatóak szeptember közepéig. Az agyagemberekben talán a legfélelmetesebb a különbözőségből fakadó életszerűség, nincs két egyforma arc a seregben. Az örök mozdulatlanságból nyugodtan, kimérten néznek a semmibe, súlyos elevenséggel őrzik Csin Si korlátlan hatalmát.

A császár egyébként hirtelen halt meg, egy vidéki útján összeszedett betegség két nap alatt végzett vele. Azért, hogy a forró és száraz kínai nyárban gyorsan bomló holttest szagát a gyanakvó nép elől elrejtsék, a császári karaván végére egy halakkal megpakolt szekeret csatoltak. A világ leghatalmasabb embere magányosan, orrfacsaró halbűzben tette meg utolsó útját. Úgy tűnik, Laocénak igaza volt: hiábaminden küzdelem,mindanynyian elmúlunk, és semmit sem vihetünk magunkkal. Se halszagot, se hadsereget.