A Budapest Múmia Projektben részt vevő intézményeknek – az SZM-en és a SOTE klinikáján kívül a Természettudományi Múzeumnak, az Országos Környezetegészségügyi Intézetnek, valamint a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézetnek – az volt az egyik legfőbb céljuk, hogy kutatásaik során semmilyen kárt ne tegyenek a több ezer éves leletekben. Legalább ilyen fontos cél persze, hogy a néhány éve még elképzelhetetlen, de ma már hozzáférhető szupermodern műszerekkel és vizsgálati módszerekkel a lehető legtöbbet derítsék ki az egykor volt emberek életmódjáról, lakóhelyéről, betegségeiről, haláluk idejéről és okáról, na meg konzerválásuk módjáról.

Hogy mi mindennek kellett együttállnia ehhez a magyarországi kísérleti projekthez? Legelőször is szükséges volt, hogy a Szépművészeti gyűjteményében őrizzenek négy múmiát (nem negyvenet vagy ötvenet tehát, mint Nyugat-Európa vagy Amerika nagy múzeumaiban, mégis, legutóbb épp a British Múzeum rendezett Utazás a múmiába címmel hasonló multimédiás projektet a látogatóinak). Azután közrejátszott benne az a kormányzati döntés, hogy a Szépművészetit mégse bővítsék idén tavasztól a Hősök tere szintje alatt. Így az épp zárni készülő múzeum vezetésének sebtében kellett valamit találnia az előtte álló üres nyárra. AhogyBaán László főigazgató fogalmazott: megnézték, mi lapul a ládafiában, van-e olyan folyamatban lévő projekt, amelyből nagyon gyorsan tárlatot lehet csinálni.

A Budapest Múmia Projekthez az a Tondo SP1 Kft. adta meg a kezdő lökést, amely azzal kereste meg a múzeumot: az egyiptomi gyűjtemény néhány műtárgyáról 3D-s szkennerükkel felvételeket készítenének, amelyeket aztán az intézmény bemutathatna honlapján. Továbbgyűrűzött az ötlet: volna-e kedvük az egyiptológusoknak múmiákon is kipróbálni a csúcstechnológiájú műszeres vizsgálatokat? – Naná, hogy volt – meséli Liptay Éva egyiptológus, a kiállítás egyik kurátora. – Most vizsgálódásaink első szakaszának eredményeit mutatjuk be, részben ebben a tárlatban, részben a munkánkról szóló magyar nyelvű kiadványban, valamint egy 3D-s filmben, amelyet a kiállítás-látogatók speciális szemüveggel nézhetnek majd. A kutatások további eredményeit szintén publikálni szeretnénk, lehetőleg idegen nyelveken is.

A Szépművészeti négy múmiáját (két férfi és két női holttestet) már eddig is jó néhány roncsolásmentes vizsgálatnak vetették alá. CT-vel a testek 0,78 milliméter vastag „szeleteiről” készítettek felvételeket, ráadásul úgy, hogy ezek részben átfedték egymást. A Természettudományiban dolgozó antropológus, Fóthi Erzsébet embertani vizsgálataiban a múmiák nemét, termetét, korát próbálta kideríteni, és a Tondo segítségével „megrajzolhatták” a Hortesznaht nevű néhai nő koponyáját, sőt vonásait is. Ezek alapján pedig képzőművész mintázta meg a Ptolemaiosz-kor elején élt, és feltehetően templomi zenészkénténekesként dolgozó asszony arcát. De az elsődleges kutatások része volt a biopszia, a kémiai anyagmeghatározás, a textilanalízis és az úgynevezett radiokarbon keltezés is, amely eljárással a múmiák korát lehetett megállapítani. A tárlat október végi zárása után pedig többek között DNS-vizsgálatokat terveznek.

És hogy mi szól mindebből a látogatónak? Többek között a Szépművészeti tegnap nyílt, négypólusúra rendezett kiállítása, ahol a terem sarkait az ókorban konzervált négy test foglalja el. Itt a falszövegek és a műtárgyak is arról a kérdéskörről szólnak, amely az adott múmia kutatása kapcsán a legmarkánsabbnak tűnt.

A Rer feliratú koporsóban nyugvó testről a kutatások kezdetéig azt gyanították, hogy gyermek, a csontok hosszá ból viszont mostanra egyértelművé vált, hogy kistermetű, 18–24 éves kora között elhunyt nő. Ez a lelet arra adott apropót a rendezőknek, hogy a rendkívül rövid életű, gyakran paraziták okozta kórságokban meghalt ókori egyiptomiak betegségek elleni mágiáiból adjanak ízelítőt. Bemutassanak például egy vízilóagyarból készült bumeráng alakú varázseszközt, amely állítólag a szüléseknél segített. Hortesznaht földi maradványai körül arról kapunk némi informá ciót, miért övezte Egyiptomban akkora tisztelet a fejet, mint testrészt (itt látható a már említett arcrekonstrukció is). A kicsomagolt múmiának hívott tetemnél az egyiptomi konzerváló technikákról olvashatunk, az 1896-ban magyar magángyűjteménybe került szombathelyi múmiánál és a neki tulajdonított koporsónál pedig az a problémakör kerül előtérbe: hogyan lehet megállapítani az efféle leletek korát.

A kiállítótér közepét egyébként egy termetes krokodilmúmia uralja, mellette három apróbb példánnyal: egy egyiptomi istenség megtestesítői. Mögöttük pedig néhány adalék arról, hogyan bántak az ókori Egyiptom bepólyált halottaival az elmúlt századokban. A Pulv. mumiae feliratú fémedényekben például gyógyhatásúnak tartottmúmiaport tartottak, de kiderül az is egy XIX. század végi londoni festékkészítő leírásából, hogy egyetlen konzervált test több évre elegendő alapanyagot adott neki a mummy brown, vagyis a semmihez sem hasonlítható múmiabarna szín előállításához.

Négy óegyiptomi ember és a csúcstechnika adja a kényszerből született tárlat alapját