Jól van, bólintottam, akkor én komolyan veszem, és elolvasom, hogy ezzel kapcsolatban mit mond a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény. Tudják, ez az a fideszes kétharmaddal átvitt jogszabály, amellyel kapcsolatban sehonnai bitang emberek nem átallották elmondani a véleményüket, ráadásul még tüntetéseket is szerveztek a Szent Magyar Egyetemes Egységes Izé ellen való tiltakozásul. Szóval azt mondja ez a tavalyi törvény, hogy „rendkívüli állapot, szükségállapot, veszélyhelyzet, külső fegyveres csoportoknak Magyarország területére történő váratlan betörése, továbbá az ország területének a Magyar Honvédség légvédelmi és repülő erőivel való oltalmazása esetén az Országgyűlés, a Honvédelmi Tanács, a köztársasági elnök és a Kormány, valamint a törvényben meghatározott személyek és szervek – a helyzetnek megfelelő szükséges mértékben – kötelezhetik amédiaszolgáltatót a fennálló állapottal, helyzettel kapcsolatos közérdekű közleményeknek az általuk meghatározott formában és időben történő ingyenes közzétételére, illetőleg egyes közlemények, műsorszámok közzétételét megtilthatják”.

Szóval ezt csak azért bocsátom előre, mert rendkívüli időket élünk, s kormányunk feje az általa meghirdetett háborúban az első sorokban vágtat előre, mint egy harci mén. Ilyen körülmények között vajon helyénvaló és erkölcsös-e, hogy nemzetünk egyes, törvényben meghatározott csoportjai szőke Playboy-nyuszikat bámuljanak a tévében kigúvadt szemmel? Ahelyett, hogy például dolgoznának.

Amúgy az egyik kedvenc műsorom megmaradása érdekében beszélek: a Playboy-villa lányairól, amely ezekben a napokban fut a VIVA tévén. Az amerikai reality sorozat főszereplője Hugh M. Hefner, a Playboy magazin alapítója, aki éppen abban az évben – 1926-ban – született, amikor az apai nagymamám. Ám míg a nagymamám odahaza a köménymaglevest kavargatta a fazékban, addig ez a hazudós vén kujon három szép szőke nyuszilánnyal a Szexuális Együttműködés Rendszerének megvalósításán munkálkodott, meglehetős anyagi sikerrel. Ebben a sorozatban azt imádom, hogy egyszerűen semmi sem igaz benne. Nem szól másról, csak egy világszerte ismert termék reklámozásáról, a kizárólag a magazinok címlapján és hirdetéseiben létező playboyéletérzés marketingjéről.

Ha ezt a művalóságot bárki komolyan akarná venni, akkor nem látna mást, csak egy nevetséges tengerészsapkát viselő, agyonplasztikázott öregurat, akinek a szőke bombázók között alighanem régen nem a szexen jár az esze, csak a Playboy-részvények alakulásán. Én mégis elbűvölten bámulom őt, meg persze a szőke cicákat is, akiket az egyik e heti műsorban elvittek Európába, s megmutatták nekik a legfontosabb történelmi és kulturális nevezetességeket. Annyira „édi” volt! Ám ennek az egész playboyos kurválkodásnak alighanem vége van.

Elvégre kitört a háború, semmi szükség arra, hogy a Magyar Fiatalok Eszmei Fejlődésére az ilyen vén kéjencek befolyással bírjanak. Ha Hugh M. Hefner nálunk törné a fejét efféle reality műsorok készítésén, bizonyára kihúzná a gyufát a kormányon lévő Kereszténydemokrata Néppártnál, amelynek honlapján azt olvashatná: „a keresztény politika az egész emberi társadalom egységét nemcsak elvben vallja, hanem kezdeményezően közreműködik az egész emberi társadalom egységének megvalósításában, az evangéliumi üzenet szellemében. Ez korunk legnagyobb, legnehezebb és legszebb feladata, amely valaha a politikára hárult. Így értelmezzük a globalizáció veszélyeinek elhárítását és kedvező hatásainak megfontolt előmozdítását”.

Csak megjegyzem, hogy az egyik nyuszilány a nagy európai körút után közölte: „hiába jártunk ott, szart se tudok a történelemről”.

Nyugodj meg, édes. Azt hiszem, mi is hiába bóklászunk errefelé.