Persze a kisiskolások sincsenek kihagyva a buliból. Annál is inkább, mert Manóék rövid szöveges, sokrajzos, kutyás meséiket olyan szép, kövér betűkkel nyomtatták, hogy az ábécével frissen megbarátkozott elsős vagy másodikos egyedül is nyugodtan nekiveselkedhet az olvasásnak.

Claude történetein az én gyerekem hangosan kacag. Ha volna gyerekagyra írt abszurd humor, akkor a kövérkés, tányérsapkás francia kutyafiú történeteit nevezném annak. Nem csak azokért az epizódokért, ahogy az – egyébként rendkívül kifinomult – eb vásárolni vagy múzeumba (!) indul. Hanem az olyanokért is, amikor leghűségesebb barátját, Bolyhos Zokni uraságot kórházi tolószékbe ültetve, száguldozik egy klinikán, míg csak be nem bizonyítja a fuszeklinek, hogy rajta mindössze egy foltozható szakadás támadt, egyébiránt született hipochonder.

A nagyvárosi kalandok folytatása, a nemrég megjelent Claude nyaral című (zsebben vagy retikülben is elférő) kötet pedig a strandra hív. Pontosabban a tengerpartra, ahol a jó barátok a cápákat és a kalózokat is megdöbbentik, sőt még valami kincsvadászatféle is szóba kerül!

Az erősen urbanizált zoknirajongó Claude méltó társa a skandináv rokon: Kifli, Kajsa Gordan és Mia Maria Güettler hőse, egy óvodába készülő kutyagyerek. A péksüti nevű kölyökkel gazdája, Betti „játssza el” mindazt, amit szüleik szoktak a gyerekekkel: rábeszélést, sírdogálós elválást, ígéreteket, hogy „nemsoká érted jövök”. A kezdeti szontyolodás után persze minden jóra fordul, jönnek a jópofábbnál jópofább kutyabarátok, és az első vakmerő ovis kalandok!

manó könyvek